I breakdown, I breakdown when I can't see you
I breakdown, I breakdown when you don't call
And I've told myself a thousand times
That if you left I'd be alright and
I breakdown, I breakdown if I can't see you tonight
- Breakdown
- Breakdown
Egy kis ideig tartott mire megszokta a szemem a fényt. Valami kemény padlón feküdtem és a fejem hasogatott. Próbáltam felülni, de először nehezen sikerült. Azon gondolkodtam hogy mit csináltam előtte. Hogyan kerültem én a padlóra. Aztán mint egy villámcsapás, eszembe jutott. Luke.
Gyorsan felültem, majdnem bevertem a fejem az irányítópultba. Örömmel láttam hogy visszatértünk a TARDIS-ba. Itt biztonságban éreztem magam és tudtam hogy itt nem történhet velünk semmi. Még ha Calum nehezen is hitte el hogy az időgép valós, én úgy éreztem még is csak vigyáz ránk és óv minket.
A lábam szerencsére a régi volt. Nem találtam rajta sebet és a gatyám sem volt véres. Luke inge is rajtam volt még, sőt mikor megszagoltam az illata is meg volt. Calum ott ébredezett mellettem, ezért gondoltam adok neki egy kis időt. Felálltam kissé szédelegve, de megkapaszkodtam a pultba és tettem pár lépést előre. Ekkor megláttam két hosszú lábat fekete szakadt nadrággal és fekete tornacipővel. Azonnal oda siettem és szinte majdnem kiugrottam a bőrömből mikor láttam hogy Luke ott feküdt a hátán. Letérdeltem melléje és ráraktam a kezem a mellhasára, ami elkezdett mozogni fel és le. Tehát életben volt. Kicsit megpaskoltam mind két orcáját és megráztam a felső testét. Egy darabig nem történt semmi, majd egy kis résre kinyitódtak a szemei aztán egyre jobban. És végül az óceán kék szempár rám nézett, majd érthetetlenül összeráncolta a szemöldökeit. Nem is törődve a magyarázattal, oda bújtam hozzá és próbáltam minél erősebben szorítani.
- Annyira sajnálom! - mondtam neki és ha lett volna még több könnyem, akkor biztos sírtam volna örömömben és megkönnyebbülésemben.
- Ne aggódj. Nem a te hibád volt. - simogatta meg a fejem és végig húzta az ujját a hajamon. Tehát emlékezett rá. - De most itt vagyunk. Visszahoztál engem.
- De honnan tudod? - kérdeztem csodálkozva.
- Láttalak titeket, mindig veletek tartottam csak ti nem láttatok.
Nagyon rossz érzés volt. Főként mikor Sydney-ben voltatok. - sóhajtott mélyen
és belegondoltam a helyzetébe. Biztos nagyon szar lehetett neki hogy a saját anyja
nem tud róla.
- Luke, hát itt vagy! - jött oda Calum is és megölelte ahol én még nem szorítottam őt.
- Luke, hát itt vagy! - jött oda Calum is és megölelte ahol én még nem szorítottam őt.
- Nos, Emi nélkül lehet nem lennék itt. - mosolygott Luke és
megpaskolta a vállamat. Közben Calum segített neki felülni de én nem voltam
hajlandó elengedni őt, így visszabújtam hozzá. Lehet furán jött ki a dolog mert
annyira nem voltunk közel egymáshoz, de muszáj volt. Akár barátságból is.
Hiszen elveszíteni egy barátot az szörnyű és mikor visszakapod, nem akarod
elengedni újból. Nem kell annak szerelemnek lennie hogy valakihez kötődjél.
- Ez csapat munka volt, nem csak az én érdemem. - vontam meg a vállam.
- Kissé úgy érzem magunkat mint az Arany Trió a Harry Potterből. Természetesen Emi lenne Hermione az okosságából kiindulva, Calum Ron a szarkazmusa és humora miatt, és akkor én pedig Harry. - hozta össze a dolgot Luke miközben egyik kezével támasztotta magát a földön, a másikkal pedig az én hátamat karolta át amivel még közelebb húzott magához.
- De most nem Ron kapja meg a lányt ha nem Harry. - szólt Calum, ami kissé zavarba húzott.
- Ez csapat munka volt, nem csak az én érdemem. - vontam meg a vállam.
- Kissé úgy érzem magunkat mint az Arany Trió a Harry Potterből. Természetesen Emi lenne Hermione az okosságából kiindulva, Calum Ron a szarkazmusa és humora miatt, és akkor én pedig Harry. - hozta össze a dolgot Luke miközben egyik kezével támasztotta magát a földön, a másikkal pedig az én hátamat karolta át amivel még közelebb húzott magához.
- De most nem Ron kapja meg a lányt ha nem Harry. - szólt Calum, ami kissé zavarba húzott.
- Nem hinném. - sóhajtottam.
- Még maga J. K. Rowling is úgy gondolta végül hogy Harry-nek és Hermionénak kellett volna összejönnie. - tette hozzá Calum és végül egy kicsit távolabb kerültem Luke-tól aki nehezen akart engedni a magához szorításból.
- Még maga J. K. Rowling is úgy gondolta végül hogy Harry-nek és Hermionénak kellett volna összejönnie. - tette hozzá Calum és végül egy kicsit távolabb kerültem Luke-tól aki nehezen akart engedni a magához szorításból.
- Nos, még mindig nem tudom hogy Emi milyen lány. - nézett rám ravasz
mosollyal Luke ahogy visszatért az előző témánkra még a parkolóházból.
Elkellet mondanom neki, bár addigra úgy éreztem hogy ez elég nyilván való.
- Jól van.
- Jól van.
De a TARDIS telefon csörgése közbe szólt. Hála az égnek. Gyorsan
felpattantam majd az irányítópult körül köröztem hogy megtaláljam a telefont.
- Ismét megúszta. - hallottam Luke hangját amin elmosolyogtam. Valóban, szinte szerencsém van.
- Haló? - szóltam bele a telefonba.
- Emi te vagy az? A Doktor nincs ott? - hallottam Rachel hangját. Idegesnek tűnt.
- Igen, én vagyok és a Doktor nincs itt. Baj van?
- Nagy baj van. - válaszolta és egy kis szünetet tartott majd folytatta. - Mr. Kétbalkezes Clifford elszúrt mindent.
- Mit tett Michael? - erre a kérdésemre Calum és Luke oda álltak mellém és kérdőn néztek rám de csak megvontam a vállam ugyanis válasz még nem érkezett.
- Michael megölte Hitlert. - mondta végül Rachel.
- MICSODA? - törtem ki a meglepettségemben. Először le voltam nyűgözve, de aztán rájöttem hogy ez nem jó.
- Emi mondjad már mi történt. - türelmetlenkedett Calum és Luke is hevesen bólogatott.
- Várjatok. És most hol vagytok, merre menjünk értetek? - kérdeztem Rachelt.
- Nos, Ashtonnak adtam végül a manipulátort aki pánik helyzetbe Hong Kong-ba teleportált minket és most itt vagyunk az utcán valahol, jó ég tudja hol. - mondta idegesen Rachel és én már akkor próbáltam egy tervet kiötölni.
- Valahova máshova el kell mennetek. - jöttem elő az ötlettel.
- Emi, avass már bele minket! - emelte fel a hangját Calum, mire türelmetlenül feléje fordultam.
- Michael megölte Hitlert, Ashton Hong Kongba teleportálta magukat és a jó ég tudja hogy hol vannak. - hadartam el feszülten és láttam az arcukon a ledöbbenést.
- Teleportáljanak Sydney-be. - javasolta Luke. Elmondtam Rachel-nek is aki először nem értett egyet a tervvel, de megbeszélték hogy a híd lábánál ott lesznek.
Luke segítségével beírtam Sydney hídjának a koordinátáit és Calum meghúzta a kart amivel elindultunk.
Idegesen ültem le a padra, majd Luke is követett engem. Több időbe telt mire odaértünk mert most teljesen más évezredbe mentünk. Idegesen összekulcsoltam a kezem a térdeim körül amiket felhúztam a mellkasomhoz. Luke oda tette a kezét a vállamra és egy kicsit megszorongatott hogy támogatás nyújtson. Rámosolyogtam és elkönyveltem magamba hogy sokkal jobb volt úgy az út hogy ő is ott van. Nem mintha Calum társaságát nem élveztem volna, csak néha eléggé undok tudott lenni és nem együtt érző. Luke-ba több empátia volt. És persze hiányoztak a gyönyörű kék szemei amik egészen megnyugtattak mikor rám néztek.
- Itt is vagyunk. - hallottam Calum hangját majd gyorsan felálltam Luke mellől és kimentem a TARDIS-ból. Sydney Harbour Hid egyik lábánál érkezett meg az időgépünk és szinte a partra még a víz is felcsapódott ott ahol álltunk. Erősen lehetett érezni a tipikus kikötők hal szagát.
- Hát ez nem így szokott kinézni. - jegyezte meg Luke. Bár egyszer voltam Sydney-be és akkor is a Riverstone környéken ahonnan Calum, Michael, és Luke származnak, tehát nem láttam ezt a környéket, de azért éreztem hogy tényleg másabb volt. A házak laposak voltak és régimódiak. Még azok a modern hajók sem úsztak a vízen, ha nem inkább az a tipikus régi fajta áruszállító kompok és gőzhajók. Pár ember ment körülöttünk de azok is a tipikus negyvenes évek ruháit viselték. Mindenhonnan fekete füst szállt fel jelezve az iparok nagyban zajló munkáit. Semmi modernt nem láttam ebben a Sydney-ben, de valahogy még is tetszett. A hídlábánál egy kisebb erőd helyezkedett és reménykedtem benne hogy itt lesznek a többiek is. Vagy ha nem itt, akkor talán a másik oldalt, de mindenféleképpen közel.
Felemeltem a karomat hogy használjam a manipulátort és ekkor vettem észre hogy Luke inge még mindig rajtam van. Ijedten felnéztem rá, de ő csak a várost pásztázta nem is törődve velem. Lassan hátráltam hogy egyikőjük se vegyen észre, majd beléptem a TARDIS-ba. Ott gyorsan levettem az inget és oda raktam Luke cuccai közé majd felvettem a fekete bőrkabátomat. Biztos voltam benne hogy Luke észrevette eddig is csak nem tett róla megjegyzést, aminek örültem, de az oka annak hogy hamar levettem magamról mert féltem attól hogy ha Ashton és Michael meglátnak benne akkor elkezdenek agyalni hogy vajon mi történt itt. Nem volt kedvem részletezni a dolgokat, főként nem azt hogy Luke majdnem elveszett örökre az Univerzumból. Bár sejtettem hogy Calum megfogja osztani velük.
Mikor kimentem a fiúk még mindig ugyan úgy ott álltak és mintha fel sem szívódtam volna, csak folytattam a manipulátor beinditását Luke mellett ácsorogva. Mikor most megláttam Ashton nevét a kijelzőn, rányomtam a mutatóujjam és már el is kezdett egy hologram felhő forogni előttem aztán pár másodperc után Ashton kócos haja fogadott, majd az egész arca. Bármilyen dolog volt, Ashton arca mindig pozitív kisugárzást keltett és az arcán a kedves mosolya még a világot is jobbá tette. Ez bevonzotta a fiúkat is még jobban mellém hogy lássák a dobosukat.
- G’day, fiúk és Emilia! - szólt hozzánk aranyosan mire Luke és Calum felnevettek. Jó volt végre hallani a nevetésüket.
- Na, merre vagytok? - kérdeztem, aztán Michael is bejött a képbe.
- Épp itt! - kiáltotta és egyszerre hallottam a hologram hangját és az igazi hangját. Mikor felnéztem megláttam Ashtont, Rachelt, és Michael közeledni felénk az erőd másik oldalától. Vicces volt mert az ő hologramjukban a saját hátunkat láthattuk és megbizonyosodtam róla hogy a hajam kezdett egy kissé csálén nőni az utóbbi pár napban. Mikor odaértek, egy csoportos ölelésbe törtünk ki és olyan jó érzés volt újra együtt lenni.
- A 5 Seconds of Summer ismét a régi! - örvendezett Michael és megölelte Cal-t és Luke-ot még egyszer.
- Na, van terv? - kérdezte Rachel. Bár boldog volt hogy újra együtt a csapat háromnegyede, azért nem felejtkezett el arról hogy el van cseszve a jövő per pillanat.
- Nos, gondoltam egy egyszerű dologra. - kezdtem bele és közben elindultunk be a TARDIS-ba. Azt meg kell jegyeznem hogy ők hárman borzasztóan néztek ki. Koszosak voltak, a ruháik szakadtak, arcra meggyötörtnek tűntek, és biztos voltam benne hogy még pár kilót is ledobtak.
- A legegyszerűbb dolog azaz hogy visszamegyünk az időbe. Elfoglaljuk a múlt Michael-t és megállítjuk hogy megölje Hitlert. És utána visszajövünk a TARDIS-ba és majd történik úgy a dolog tovább mint ahogy kell. - magyaráztam ahogy a többiek a két padon ültek és bólogattak. Azonban Calum hirtelen felállt és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- De én nem értem miért baj az hogy Hitler halott. Legalább akkor még többen túlélik ezt az időt.
- Pontosan. És nem tudjuk hogy annak milyen következményei lehetnek a jövőre. Lehet hogy jobb, de mi van ha nem. Inkább nem kéne megkockáztatni és hagyni úgy dolgokat mint ahogy eredetileg megtörténtek. - mondtam komolyan és Cal bólintott bár láttam rajta hogy nem igazán ért velem egyet.
- Mi lesz velem? - kérdezte kissé elszomorodottan Micheal. Mindenki csöndbe maradt mert 1, senki nem tudta hogyan érti 2, ahogy kérdezte szinte mindenki szívét összetörte.
- Ho-hogyan érted? - fordult felé Rachel remegő hanggal. Tudom hogy érzett.
- Hát, ha megállítod a múltbéli Michael-t akkor a múltbéli Michael ott fog maradni Berlinbe és nem lesz oka arra hogy itt legyen a TARDIS-ba, mint nekem most. Tehát mi lesz velem, a mostani Michael-el? Ismét megszűnök hirtelen és felébredek ott ahol az idő megállt babrálva? - árasztott el kérdésekkel és hirtelen nem tudtam mit mondjak. Majd hirtelen beütött.
- Hogy érted hogy ismét megszűnsz létezni? - kérdeztem a hajamat csavargatva idegesen. Ashton összecsapta a kezeit majd ijedten ránk nézett.
- Nem is mondtuk, de volt egy olyan pillanat amikor tökre kiesett minden és egyik pillanatról a másikra ott voltunk Rachel-el megint, de ő észre sem vett minket. Mármint én egyedül éltem át a dolgot, szinte olyan volt mintha egy szellem lettem volna. Mikor újra visszatértem a jelenbe, ott ahol abba maradt a dolog, Michael is mesélte hogy vele is ugyan ez történt. - mesélte izgatottan Ashton és ekkor rájöttem hogy nem kerülhetjük ki sehogyan sem a dolgokat.
- Velem is pont ez volt. - vallotta be Luke de nem olyan lelkesen mint ahogyan Ashton. Össze volt kulcsolva a keze és előre dőlt ahogyan a lábain támaszkodott. Miközben mondta a szavakat, Ashton felé fordult aztán hirtelen fel nézett rám.
- Mi történt? - kérdezte gyanakvóan Rachel. Nem akartam róla beszélni, de mindig rám marad az ilyen.
- Van egy bizonyos teremtmény az Univerzumban. A neve Siró Angyal. - sóhajtva belekezdtem majd behoztam nekik a monitoron a szobrot. - Amikor nem figyeled a szobrot, sőt senki más sem nézi, akkor megmozdul és visszaküld téged az időbe vagy teljesen eltöröl az Univerzumból, mintha soha nem is léteztél volna. - fejtettem ki jobban a dolgot. Ashton kezdte összerakni a dolgokat, de még mindig zavaros volt az arc kifejezése, akárcsak Rachel-nek és Michael-nek.
- De ez hogyan tartozik hozzánk? Mi nem találkoztunk ilyennel. - rázta meg a fejét Rachel majd a két útitársára nézett akik megerősítették a nemleges választ.
- Mi viszont igen. - ült fel jobban Luke a padon nyugtalanul.
- Luke eltűnt. És nem tudtuk hogy csak visszakerült a múltba, vagy teljesen. - vette át a szót Calum, aminek örültem. Nem akartam hogy Luke menjen ezen végig egyedül. - Elmentünk Liz-hez és azt mondta hogy nem ismer semmilyen Luke-ot. Ami azt jelentette hogy Luke nem is létezett. És ha Luke nem létezett, akkor nem volt 5 Seconds of Summer. Elmentem hozzátok Michael. Hiába 2014-ben jártunk, te még mindig olyan hajstílussal járkáltál ott mint régen. Nem változtál. Ashton még mindig a videós boltban dolgozott. Semmi sem volt olyan mint most. Ami azt jelenti hogy megszűnt azaz énünk ami akkor lett mikor a banda beindult. Szóval lényegében, Luke nélkül, mi sem vagyunk sehol. - az utolsó mondatnál Calum rámosolygott Luke-ra, aki addigra szinte már az ötvenedik pózba rakta magát ugyanis a nyugtalansága miatt nem bírt megülni, és megölelte őt, majd Ashton és Michael is igy tett.
- De várj, te nem szűntél meg. - zavarta meg a pillanatot Rachel. A fiúk abba hagyták az ölelkezést és visszatértek a helyükre.
- A TARDIS miatt. - válaszoltam hirtelen, bár én sem tudtam honnan jött ez a gondolat. - Próbálta megvédeni a helyzetet és helyben tartani Calum-ot. Ő már kezdte volna elfelejteni Luke-ot és csak én emlékeztem rá jobban, majd már lassan bennem is múltak az emlékek de még küzdöttem és egy bizonyos erőforrás is körülöttem. Szóval a TARDIS igenis él és véd minket. - tértem a dolog lényegére. A többiek hallgattak. Én voltam az egyedüli ember aki ott állt az irányítópultnál és a többiek csak némán ültek a padon. Hirtelen olyan érzés támadt rám hogy én lettem a másod kapitány és én nekem kellett vezetnem a csoportot amíg a Doktor nem volt ott. Valahogy rosszul éreztem a dolgot hiszen Rachel volt a főnök tipus nem pedig én. Sosem voltam az a nagyon határozott egyéniség, sőt nem gondoltam volna hogy igy megtudok oldani dolgokat. De ekkor emlékeztettem magam hogy a sorozat által olyan világban voltam akkor, ami már ismerős volt számomra. Nagyjából tudtam mire számítsak mikor láttam az Angyalt, de a többieknek ez mind új. Ezért rám vannak szorulva és tőlem várják a megoldást. Mert nekem tudnom kell. És meg kell próbálnom kihúzni őket a bajból, bármi áron is. Nem akarok csalódást okozni senkinek, főként nem a Doktornak. Valószínűleg tudja hogy megtudjuk oldani a dolgokat azért nem jelenik meg és inkább csak kíváncsi hogyan teljesítünk. Persze nem olyan kedves dolog tőle, de megküzdünk vele. Muszáj lesz. - Ismét megúszta. - hallottam Luke hangját amin elmosolyogtam. Valóban, szinte szerencsém van.
- Haló? - szóltam bele a telefonba.
- Emi te vagy az? A Doktor nincs ott? - hallottam Rachel hangját. Idegesnek tűnt.
- Igen, én vagyok és a Doktor nincs itt. Baj van?
- Nagy baj van. - válaszolta és egy kis szünetet tartott majd folytatta. - Mr. Kétbalkezes Clifford elszúrt mindent.
- Mit tett Michael? - erre a kérdésemre Calum és Luke oda álltak mellém és kérdőn néztek rám de csak megvontam a vállam ugyanis válasz még nem érkezett.
- Michael megölte Hitlert. - mondta végül Rachel.
- MICSODA? - törtem ki a meglepettségemben. Először le voltam nyűgözve, de aztán rájöttem hogy ez nem jó.
- Emi mondjad már mi történt. - türelmetlenkedett Calum és Luke is hevesen bólogatott.
- Várjatok. És most hol vagytok, merre menjünk értetek? - kérdeztem Rachelt.
- Nos, Ashtonnak adtam végül a manipulátort aki pánik helyzetbe Hong Kong-ba teleportált minket és most itt vagyunk az utcán valahol, jó ég tudja hol. - mondta idegesen Rachel és én már akkor próbáltam egy tervet kiötölni.
- Valahova máshova el kell mennetek. - jöttem elő az ötlettel.
- Emi, avass már bele minket! - emelte fel a hangját Calum, mire türelmetlenül feléje fordultam.
- Michael megölte Hitlert, Ashton Hong Kongba teleportálta magukat és a jó ég tudja hogy hol vannak. - hadartam el feszülten és láttam az arcukon a ledöbbenést.
- Teleportáljanak Sydney-be. - javasolta Luke. Elmondtam Rachel-nek is aki először nem értett egyet a tervvel, de megbeszélték hogy a híd lábánál ott lesznek.
Luke segítségével beírtam Sydney hídjának a koordinátáit és Calum meghúzta a kart amivel elindultunk.
Idegesen ültem le a padra, majd Luke is követett engem. Több időbe telt mire odaértünk mert most teljesen más évezredbe mentünk. Idegesen összekulcsoltam a kezem a térdeim körül amiket felhúztam a mellkasomhoz. Luke oda tette a kezét a vállamra és egy kicsit megszorongatott hogy támogatás nyújtson. Rámosolyogtam és elkönyveltem magamba hogy sokkal jobb volt úgy az út hogy ő is ott van. Nem mintha Calum társaságát nem élveztem volna, csak néha eléggé undok tudott lenni és nem együtt érző. Luke-ba több empátia volt. És persze hiányoztak a gyönyörű kék szemei amik egészen megnyugtattak mikor rám néztek.
- Itt is vagyunk. - hallottam Calum hangját majd gyorsan felálltam Luke mellől és kimentem a TARDIS-ból. Sydney Harbour Hid egyik lábánál érkezett meg az időgépünk és szinte a partra még a víz is felcsapódott ott ahol álltunk. Erősen lehetett érezni a tipikus kikötők hal szagát.
- Hát ez nem így szokott kinézni. - jegyezte meg Luke. Bár egyszer voltam Sydney-be és akkor is a Riverstone környéken ahonnan Calum, Michael, és Luke származnak, tehát nem láttam ezt a környéket, de azért éreztem hogy tényleg másabb volt. A házak laposak voltak és régimódiak. Még azok a modern hajók sem úsztak a vízen, ha nem inkább az a tipikus régi fajta áruszállító kompok és gőzhajók. Pár ember ment körülöttünk de azok is a tipikus negyvenes évek ruháit viselték. Mindenhonnan fekete füst szállt fel jelezve az iparok nagyban zajló munkáit. Semmi modernt nem láttam ebben a Sydney-ben, de valahogy még is tetszett. A hídlábánál egy kisebb erőd helyezkedett és reménykedtem benne hogy itt lesznek a többiek is. Vagy ha nem itt, akkor talán a másik oldalt, de mindenféleképpen közel.
Felemeltem a karomat hogy használjam a manipulátort és ekkor vettem észre hogy Luke inge még mindig rajtam van. Ijedten felnéztem rá, de ő csak a várost pásztázta nem is törődve velem. Lassan hátráltam hogy egyikőjük se vegyen észre, majd beléptem a TARDIS-ba. Ott gyorsan levettem az inget és oda raktam Luke cuccai közé majd felvettem a fekete bőrkabátomat. Biztos voltam benne hogy Luke észrevette eddig is csak nem tett róla megjegyzést, aminek örültem, de az oka annak hogy hamar levettem magamról mert féltem attól hogy ha Ashton és Michael meglátnak benne akkor elkezdenek agyalni hogy vajon mi történt itt. Nem volt kedvem részletezni a dolgokat, főként nem azt hogy Luke majdnem elveszett örökre az Univerzumból. Bár sejtettem hogy Calum megfogja osztani velük.
Mikor kimentem a fiúk még mindig ugyan úgy ott álltak és mintha fel sem szívódtam volna, csak folytattam a manipulátor beinditását Luke mellett ácsorogva. Mikor most megláttam Ashton nevét a kijelzőn, rányomtam a mutatóujjam és már el is kezdett egy hologram felhő forogni előttem aztán pár másodperc után Ashton kócos haja fogadott, majd az egész arca. Bármilyen dolog volt, Ashton arca mindig pozitív kisugárzást keltett és az arcán a kedves mosolya még a világot is jobbá tette. Ez bevonzotta a fiúkat is még jobban mellém hogy lássák a dobosukat.
- G’day, fiúk és Emilia! - szólt hozzánk aranyosan mire Luke és Calum felnevettek. Jó volt végre hallani a nevetésüket.
- Na, merre vagytok? - kérdeztem, aztán Michael is bejött a képbe.
- Épp itt! - kiáltotta és egyszerre hallottam a hologram hangját és az igazi hangját. Mikor felnéztem megláttam Ashtont, Rachelt, és Michael közeledni felénk az erőd másik oldalától. Vicces volt mert az ő hologramjukban a saját hátunkat láthattuk és megbizonyosodtam róla hogy a hajam kezdett egy kissé csálén nőni az utóbbi pár napban. Mikor odaértek, egy csoportos ölelésbe törtünk ki és olyan jó érzés volt újra együtt lenni.
- A 5 Seconds of Summer ismét a régi! - örvendezett Michael és megölelte Cal-t és Luke-ot még egyszer.
- Na, van terv? - kérdezte Rachel. Bár boldog volt hogy újra együtt a csapat háromnegyede, azért nem felejtkezett el arról hogy el van cseszve a jövő per pillanat.
- Nos, gondoltam egy egyszerű dologra. - kezdtem bele és közben elindultunk be a TARDIS-ba. Azt meg kell jegyeznem hogy ők hárman borzasztóan néztek ki. Koszosak voltak, a ruháik szakadtak, arcra meggyötörtnek tűntek, és biztos voltam benne hogy még pár kilót is ledobtak.
- A legegyszerűbb dolog azaz hogy visszamegyünk az időbe. Elfoglaljuk a múlt Michael-t és megállítjuk hogy megölje Hitlert. És utána visszajövünk a TARDIS-ba és majd történik úgy a dolog tovább mint ahogy kell. - magyaráztam ahogy a többiek a két padon ültek és bólogattak. Azonban Calum hirtelen felállt és kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- De én nem értem miért baj az hogy Hitler halott. Legalább akkor még többen túlélik ezt az időt.
- Pontosan. És nem tudjuk hogy annak milyen következményei lehetnek a jövőre. Lehet hogy jobb, de mi van ha nem. Inkább nem kéne megkockáztatni és hagyni úgy dolgokat mint ahogy eredetileg megtörténtek. - mondtam komolyan és Cal bólintott bár láttam rajta hogy nem igazán ért velem egyet.
- Mi lesz velem? - kérdezte kissé elszomorodottan Micheal. Mindenki csöndbe maradt mert 1, senki nem tudta hogyan érti 2, ahogy kérdezte szinte mindenki szívét összetörte.
- Ho-hogyan érted? - fordult felé Rachel remegő hanggal. Tudom hogy érzett.
- Hát, ha megállítod a múltbéli Michael-t akkor a múltbéli Michael ott fog maradni Berlinbe és nem lesz oka arra hogy itt legyen a TARDIS-ba, mint nekem most. Tehát mi lesz velem, a mostani Michael-el? Ismét megszűnök hirtelen és felébredek ott ahol az idő megállt babrálva? - árasztott el kérdésekkel és hirtelen nem tudtam mit mondjak. Majd hirtelen beütött.
- Hogy érted hogy ismét megszűnsz létezni? - kérdeztem a hajamat csavargatva idegesen. Ashton összecsapta a kezeit majd ijedten ránk nézett.
- Nem is mondtuk, de volt egy olyan pillanat amikor tökre kiesett minden és egyik pillanatról a másikra ott voltunk Rachel-el megint, de ő észre sem vett minket. Mármint én egyedül éltem át a dolgot, szinte olyan volt mintha egy szellem lettem volna. Mikor újra visszatértem a jelenbe, ott ahol abba maradt a dolog, Michael is mesélte hogy vele is ugyan ez történt. - mesélte izgatottan Ashton és ekkor rájöttem hogy nem kerülhetjük ki sehogyan sem a dolgokat.
- Velem is pont ez volt. - vallotta be Luke de nem olyan lelkesen mint ahogyan Ashton. Össze volt kulcsolva a keze és előre dőlt ahogyan a lábain támaszkodott. Miközben mondta a szavakat, Ashton felé fordult aztán hirtelen fel nézett rám.
- Mi történt? - kérdezte gyanakvóan Rachel. Nem akartam róla beszélni, de mindig rám marad az ilyen.
- Van egy bizonyos teremtmény az Univerzumban. A neve Siró Angyal. - sóhajtva belekezdtem majd behoztam nekik a monitoron a szobrot. - Amikor nem figyeled a szobrot, sőt senki más sem nézi, akkor megmozdul és visszaküld téged az időbe vagy teljesen eltöröl az Univerzumból, mintha soha nem is léteztél volna. - fejtettem ki jobban a dolgot. Ashton kezdte összerakni a dolgokat, de még mindig zavaros volt az arc kifejezése, akárcsak Rachel-nek és Michael-nek.
- De ez hogyan tartozik hozzánk? Mi nem találkoztunk ilyennel. - rázta meg a fejét Rachel majd a két útitársára nézett akik megerősítették a nemleges választ.
- Mi viszont igen. - ült fel jobban Luke a padon nyugtalanul.
- Luke eltűnt. És nem tudtuk hogy csak visszakerült a múltba, vagy teljesen. - vette át a szót Calum, aminek örültem. Nem akartam hogy Luke menjen ezen végig egyedül. - Elmentünk Liz-hez és azt mondta hogy nem ismer semmilyen Luke-ot. Ami azt jelentette hogy Luke nem is létezett. És ha Luke nem létezett, akkor nem volt 5 Seconds of Summer. Elmentem hozzátok Michael. Hiába 2014-ben jártunk, te még mindig olyan hajstílussal járkáltál ott mint régen. Nem változtál. Ashton még mindig a videós boltban dolgozott. Semmi sem volt olyan mint most. Ami azt jelenti hogy megszűnt azaz énünk ami akkor lett mikor a banda beindult. Szóval lényegében, Luke nélkül, mi sem vagyunk sehol. - az utolsó mondatnál Calum rámosolygott Luke-ra, aki addigra szinte már az ötvenedik pózba rakta magát ugyanis a nyugtalansága miatt nem bírt megülni, és megölelte őt, majd Ashton és Michael is igy tett.
- De várj, te nem szűntél meg. - zavarta meg a pillanatot Rachel. A fiúk abba hagyták az ölelkezést és visszatértek a helyükre.
- Jól van. Akkor próbáljuk meg ezt a dolgot. Ti hárman jobb ha elmentek lezuhanyozni, enni, meg lepihenni addig amíg mi ezt elintézzük. - mondtam Rachel csoportjának. Bólintottak majd elindultak az egyik folyosó felé.
- Hé, de hogyan tudjuk meg hogy mi hol van? - kérdezte Ashton mire én egy kis térképet vettem ki az egyik kabinból. Mikor előrébb kerestem dolgokat ott, akkor láttam meg és gondoltam hogy később hasznos lehet.
- Köszönjük szépen. Már alig várom hogy befalatozzak. - mondta Michael a hasára mutatva. Rachel nagyban bólogatott mellette.
- Ki a fene akar lezuhanyozni mikor éhen döglök? - szólt fennhangon Rachel és Michael teljesen oda volt.
- Ez az! Ashton menj fürödni, mi Rach-el letámadjuk a konyhát és jól bezabálunk! - utasította Michael és megragadta Rachel karját majd elindultak rossz irányba de reméltem hamar rájönnek hogy jobbra kellett volna menniük. Mi hárman csak nevettünk rajtuk aztán hirtelen a jó kedv hangja abba maradt majd Calum és Luke bizakodva felém fordultak.
Beütöttem Berlin koordinátáit és az időpontot, majd meghúztam a kart.
- Lehet még is csak jó lett volna megtartani azt a pisztolyt. - sóhajtott Calum és én egy lesújtó pillantást vetettem felé.
- Ezt ne firtassuk tovább. - szólt Luke és elindult az ajtó felé. Calum-al követtük őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése