You're like perfection, some kind of holiday
You got me thinking that we could run away
You want I'll take you there,
You tell me when and where
- Itt is vagyunk. - pördült egyet a Doktor a pult körül.
- Hova érkeztünk? - kérdezte Rachel. Fogalmam sem volt hogy hogyan fog nekik tetszeni az ötletem, de muszáj volt megosztani velük.
- Jöttünk becserkészni a 5 Seconds of Summer-t. - szóltam határozottan, mire ők csak bambán néztek rám.
- És azt hogyan akarod? - kérdezte Daisy kishitűen. Nos, valóban nem volt taktikám csak úgy ahogy jön.
- Hát.. itt van ez a masina. Majd berángatjuk őket és akkor elmagyarázzuk nekik az utat és a többi. - nyögtem ki nagy nehezen, és már kevésbé határozottan.
- Maci a málnásban-t akarsz velük játszani, vagy mi a szösz? - förmedt rám Alexis és én bólintottam egyet.
- Hát sok sikert hozzá. - szólt Rachel és elindult egy pad felé hogy leüljön. (Amit hozzá tennék hogy a sorozatbeli TARDIS-ban nincsen ott, de itt jó hogy itt van mert legalább van hova leülni, és nem a lépcsőn kell dekkolni.)
- Nem muszáj velem tartani. - mondtam ironikusan, de szinte mindenki leült a padra és én egyedül maradtam. - Akkor oké.
Kiléptem a TARDIS-ból és most valami raktál hely szerűségnél lehettünk. De ahogy jobban körbe néztem, tényleg úgy nézett ki mint egy aréna háttere. Messze valahol zene üvöltött és talán a One Direction játszott. Tehát mint előzenekar, a 5SOS-nak már végeznie kellett addigra. Nem tudtam merre menjek és egyáltalán ha találkoztam volna valakivel, mi a fenét mondjak? ’Hé Ashton... be akarsz ugrani az időgépembe?’ Mintha valami rossz randi szöveg lenne.
Mentem jobbra, mentem balra, folyosókat róttam, de sehol egy lélek nem volt. Találtam egy büfé asztalt és nagyon jól nézett ki rajta a sajt tál, ezért muszáj volt lopnom pár szemet. Mikor éppen az utolsót vettem volna be, valaki megkocogtatta a vállamat. Amint megfordultam, egy hirtelen magas srác állt előttem. A haja szanaszéjjel állt, fekete cuccban volt, és persze nem szabad elfelejtenem hogy pirosas hajszine volt.
- Megkérdezhetem hogy te mit csinálsz? - kérdezi egy kis rosszindulattal. Bár nem hibáztatom.
- Igen, megkérdezheted. - szóltam vissza, mert igazából nem tudtam mit mondjak.
- Azon kívül hogy nagyon tetszik a Green Day-es felsőd, szólni fogok az őröknek mert nem hiszem hogy te a stábhoz tartozol. - szólt határozottan, mire én bólintottam.
- Michael, hallottál már a Doctor Who-ról? - kérdeztem még mielőtt elindult volna. Egyenes válasz a legjobb válasz.
- Igen, hallottam. De mit akarsz ezzel? - nézett rám elgondolkodva.
- Lehet hülyének fogsz tartani, de mi van ha azt mondom, hogy találkoztam a Doktorral és megszeretnélek hívni téged és a srácokat egy utazásra a TARDIS-al... - percegettem a dolgokat. Michael rezzenéstelen arccal nézett rám miközben egy bébi répát csámcsogott.
- Igen, hülyének foglak találni. - vágta rá végül és fordulni akart volna de én megragadtam a karját.
- Kérlek, hinned kell nekem. Megmutatom akár most! - kérleltem és próbáltam a szívére hatni kis kutya szemekkel.
- Tulajdonképpen te mit szivtál?
- Semmit, na gyere már velem! - kérleltem.
- Figyelj...
- Michael, minden rendben van? - szólt egy hang a hátam mögül, majd elengedtem Michael karját. Mikor megfordultam majdnem kiugrott a szívem a helyéről annyira ideges lettem. Luke állt előttem élet nagyságban. Tudni kell rólam hogy imádom az összes 5SOS tagot, de ha választanom kéne egyet, akit igazán szeretek, akkor az Luke lenne.
- Ez a csaj azt állítja hogy van egy időgépe. - mondta Michael. Luke közelebb jött hozzám és gondolom végig gondolta hogy egy tízes skálán mennyire lehetek őrült.
- Valóban? És ezért szöktél ide be hogy ezt elmondd nekünk? - kérdezte, szinte úgy mintha hinne nekem.
- Nem szöktem be, ha nem itt landolt a TARDIS. - válaszoltam türelmetlenül. Luke lazán neki támaszkodott az asztal szélének, majd el vett egy sajtot a sajt tálról.
- És ráadásul elakar minket hívni egy útra. - tette hozzá Michael ahogy oda állt mellém és a az ujjával a halántékánál körözött, amivel mutatta hogy őrült vagyok. Ismét, nem hibáztatom őt.
- Mi a fene ez a kupakgyűlés? - hallottam egy erős Ausztrál akcentust ami kedves és vicces hanggal volt megspékelve.
- Ennek a lánynak állitólag van egy időgépe. - szólt Luke hátra a felénk közeledő Ashtonnak, majd mögötte Calum körvonala is kirajzolódott ahogy előlépett a folyosó sötétségéből.
- Persze, én is ezt szoktam mondani mikor részeg vagyok. - tette hozzá Calum és mind a négyen körbe álltak engem. Kellemetlenül éreztem magam, de egyrészt izgatottan is. Négy helyes Ausztrál srác állt körbe és olyan magasak voltak hogy mindegyikre úgy kellet felnéznem.
- Akkor ne higgyetek nekem, de gondolom ezt szeretnéd visszakapni. - szóltam és kirántottam Ashton kezéből a telefonját és elkezdtem rohanni ahogy csak tudtam. Sejtettem hogy ezzel ráveszem őket hogy utánam jöjjenek és akkor lássák hogy nem hazudok. A baj csak az volt hogy 1, Nem tudtam honnan jöttem és merre volt a TARDIS. 2, Magas Ausztrálok, hosszú lábbakkal járnak, és ráadásul sportos fiúk vagyis jobb futók nálam.
Az egyik folyosó közepén két kar hirtelen átkarolta a derekam és szinte felemelve cipelt a többi fiúhoz.
- Engedj el! Ehhez nincs jogod! - kiáltottam és próbáltam kitalálni hogy kifog ennyire. Aztán a Batman-es karkötőből és a többiből hamar rájöttem hogy Luke. A lábaimmal rugdostam a levegőbe hogy tiltakozzak ez a fogás ellen (bár nem volt annyira sok bajom vele...) de ő túl szorosan fogott ahhoz hogy véletlenül elengedjen.
- Neked sem volt jogod elvenni Ashton telefonját csak hogy utánad fussunk. - tette hozzá. A fiúkkal pár méterrel odébb találkoztunk, akik levegőért kapkodva támaszkodtak egy műanyag asztalnak. Hiába értünk oda, Luke még mindig nem rakott.
- Tessék. - nyújtottam Ashton telefonját vissza neki. Egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből és lecsekkolta hogy nem turkáltam bele. Nem az volt a szándékom amúgy se.
- Calum, hívd az őröket, kezd nehéz lenni. - szólt Luke, amivel megsértett. Nem vagyok én olyan nehéz! Csak ötvenhárom kiló. Azt igazán elbirhatta volna.
- Le is rakhatnál ám. - nyavalyogtam, hiszen már kezdett zsibbadni az összes végtagom.
- Persze és akkor most kinek a telefonját vinnéd el? - kérdezte költőien mire inkább nem szóltam semmit.
- De most komolyan, hogyan tudtál ide besurranni? Eddig senki sem tudott. - hitetlenkedett Ashton, mire én nem tudtam mit mondjak. Az igazat mondtam de nem hitték el.
- Már mondtam. A TARDIS itt landolt. - vágtam rá ismét és Michael csak nevetett rajtam.
- Azért akartam a telefonnal elfutni hogy akkor utánam jöttök és megmutathatom. Csak sajnos ez a szar aréna olyan nagy hogy már nem tudom honnan jöttem. - vallottam be őszintén. Michael még mindig csóválta a fejét, de Ashton arcán láttam hogy elgondolkodott. Luke-ot ugyebár nem láthattam mert még mindig erősen fogott, szinte a levegőben.
- A Doctor Who az csak egy kitalált történet, egy nem létező karakterekkel. Nem lehet utazni térben és időben. Az lehetetlen. - szólt Luke komoly hanggal és persze ha nem utaztam volna már kétszer is az időgéppel, akkor egyet értettem vele.
- Ti vagytok az egyik legkedvencebb bandám. Miért vágnálak át titeket egy ilyennel? Én csak jót akarok nektek. Nem tartozok az őrült rajongók közé. Bár most ezek után ezt nehezen tudom bizonyítani. - folytattam és elgondolkodtam hogyan tudnám őket rávenni arra hogy jöjjenek. És féltem attól hogy mi lesz ha Calum visszatér a biztonsági őrökkel? Akkor nekem lőttek.
- Szeretnék neked hinni ismeretlen dilis csaj, de már olyan sok fura emberrel találkoztunk akik simán átvertek minket. - magyarázta Ashton miközben karba tette a kezeit és engem méregetett. Éreztem hogy Luke izmai kezdenek kiengedni, vagyis fáradni. Nem volt egy így jó egyikünknek sem.
- Hol vannak?
- Itt. - hallottam Calum hangját, majd megláttam őt és három őrt. Végem volt. Próbáltam csendben elfogadni a sorsomat, ezzel is mutatni hogy nem vagyok őrült, sem erőszakos. Luke végre elengedett és szinte azonnal éreztem hogy nincs mit tenni és soha többet nem leszek már ilyen közel hozzájuk. Még egyszer hátrafordultam és láttam ahogy gondolkodva néznek engem amint az őrök megfognak és elkezdenek rángatni a kijárat felé. Még mindig a fiúkat néztem és agyaltam valami jó szövegen.
- Nem hittek bennetek, még is itt vagytok Detroitben és az álmaitokat élitek. Nos, nem hisztek bennem, nekem, de én is szeretném az álmomat élni. Ha most innen kiraktok engem, soha nem tudok visszamenni a TARDIS-ba és azt sem tudom hogyan menjek haza Brooklynba. Nincs nálam se pénz, se telefon. Nem kockáztatnám az életem miattatok, és soha nem hazudnék a példaképeimnek. - fejeztem be a monológot és a végét már kiabálnom kellett mert az őrök egyre távolabb vittek.
Ahogy sejtettem, csak kiraktak a hátsó ajtón az utcára és bezárták azt maguk mögött. Nem tudtam mit csináljak. Hirtelen pánikroham támadt meg és elkezdtem sírni. Csak leültem a földre, a sikátorban ami az aréna mellett volt és próbáltam valami jó ötletet kitalálni. Bárcsak a telefonomat vittem volna és akkor felhivhattam volna Rachelt hogy jöjjenek értem. Éhes voltam és szomjas. Meg féltem is hogy valami hajléktalan elkezd zaklatni. Mikor már teljesen ki voltam készülve, hirtelen az ajtó megnyitódott. A z utca lámpa alig világította meg az alakot, de a szakadt gatyáról és fekete tornacipőről tudtam hogy vagy Ashton, Luke, vagy Calum lehet az. Gyorsan felálltam, leporoltam magam és közelebb mentem az ajtóhoz, szembenézve a becsületemmel. Az alak közelebb lépett és a felcsillanó kék szemek elárulták hogy Luke jött ki értem.
- Meg fogom bánni és a fiúk is mérgesek lesznek rám, de gyere. Próbáljuk megkeresni a TARDIS-t. - biccentette a fejét az ajtó felé.
- Hiszel nekem? - kérdeztem még mindig a könnyimmel küszködve.
- Talán. Még nem tudom. - válaszolta és elindulta befelé. Magam mögött bezártam az ajtót és aztán én kerültem előre és én vezettem az utat. Egy szót nem szóltunk egymáshoz, mert kínos volt a helyzet.
- Szerintem csak enyhén be van drogozva. - állapította meg Calum mikor csatlakozott hozzánk.
- Én meg éhes vagyok. - nyavalygott Michael aki szintén velünk tartott aztán szótlanul Ash is csatlakozott.
- Engem érdekel hogy mi fog kisülni ebből. - vonta meg a vállát Luke és csak jött velem egy lépésben.
Sok sétálás és nézelődés után, amikor az utolsó remény folyosó volt bennem, végre megláttam azt amit kerestem és szinte futva megrohamoztam és bekopogtattam az ajtón.
A fiúk arcán láttam a ledöbbenést. A Doktor jó időzítéssel kinyitotta az ajtót és bemutatkozott a fiúknak.
- A Doktor személyesen. Igen, tudom. Máshogy nézek ki mint gondolnád. Majd bent mindent elmagyarázok de most be kéne jönnötök még mielőtt valaki észre vesz minket. - magyarázta sietve a Doktor.
- Mi? Tehát akkor ez tényleg igaz? - nézett felém csodálkozva Michael.
- Igen, igaz. Én csak szívességet akarok nektek tenni ezzel. Később majd megköszönöd. - mondtam egy ravasz mosollyal, mire Cal, Ashton, és Michael beléptek a TARDIS-ba. Mindegyikőjükből egy ’wow’ jött csak ki hirtelen. Viszont Luke még mindig ott állt mellettem.
- Reméltem hogy igazad van. Több okból is. És sajnálom amiért kirakattunk az utcára. - mondta megbánóan és én csak bólintottam és rámosolyogtam. Ezzel jeleztem azt hogy minden rendben.
- Ez így mind szép és jó, de nekem a kedvencem még mindig nincsen itt. - szólt Daisy nekem, azonban Ashton ott volt mellettünk és értett mindent. Kérdőn nézett rá.
- Alex, tudod, All Time Low srác, a haverotok. Azt akarom hogy ő is jöjjön velünk. - az utolsó mondatot már nekem mondta. Akaratosan hangzott, ezért muszáj volt teljesíteni neki, meg persze azt is szerettem volna hogy boldog legyen. Azonban még mielőtt bármit tettem volna, egy kiáltást hallottam.
- Várjatok meg! Én is jönni akarok! - egy fura alak kezdett el futni a TARDIS felé. Ismerősnek tűnt.
- Hé Alex, éppen rólad beszéltünk. Ugorj be! - nyújtotta ki neki a kezét Ashton és egy lendülettel Alex már be is libbent.
- Kívánom hogy életed végéig a kívánságaid így teljesüljenek. - nevettem Daisy felé, de ő rám se hederített hiszen maga Alex Gaskarth teljesen lefoglalta. Gondoltam hagyok nekik egy kis időt, én addig beljebb mentem az irányitó pult felé hogy lássam mi a helyzet a többiekkel. Rachel hamar rátámadt Michael-re és elmesélte neki hogy a TARDIS konyha részlegében mennyiféle kaja van. A Doktor beütötte a koordinátákat és közben Calum-nak és Alexis-nek tartott előadást. Ash, Alex, és Daisy együtt csevegtek. Luke viszont egyedül ott ült az egyik padon és csak csendben nézett körbe. Hezitáltam hogy leüljek e mellé, vagy sem. De végül úgy döntöttem hogy igen.
- Na, mi a véleményed? - kérdeztem és közben próbáltam nem túlságosan rá bámulni. De olyan hihetetlen volt hogy teljes életnagyságban és élő-lélegző formában ott volt mellettem.
- Le vagyok nyűgözve ismeretlen hölgyemény. - mosolygott rám már vidámabban, majd kapcsoltam.
- A nevem Emilia Williams, de hívhatsz Eminek is. - nyújtottam a kezem, mire megrázta.
- Luke Hemmings, bár úgy sejtem tudod. - mosolygott még mindig de már nem engem nézett, ha nem a Doktort ahogy irányítja a TARDIS-t.
- Igen, tudom. - vallottam be, majd csak a cipőmet bámultam.
- De hiába tudom a neved, számomra még akkor is ismeretlen vagy. Le merem fogadni hogy te több dolgot tudsz rólam és ez így nem fair. Szóval mesélj csak magadról. - nézett vissza rám kíváncsi tekintettel.
- Majd idővel mindent megtudsz rólam, amit tudni kell. Magamról beszélni nem igazán szeretek és azt sem tudom hogy mit mondjak . -vontam meg a vállam őszintén és ő bólintott.
- Rendben van. Remélem hamar megtudom a dolgokat mert kíváncsivá tettél. - szólt felém fordulva és csak kedvesen mosolygott miközben a szemeivel ment ide-oda, végig mérve a dolgokat az arcomon. Szinte ez az érzés rosszabb volt mikor a reptéren átellenőriznek hogy van e nálad valami veszélyes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése