Lying here no fear of the darkness
Now I'm not happy unless, I'm close enough to you
- Daylight
Az egész város aranyban pompázott ahogy jött fel a nap. Egyre több ember ment az utcán és a piros buszok meg a kis fekete taxik is beindultak. Tudtam hogy nem fogok csalódni ebben a városban. Már akkor elkezdtem teljesen beleszerelmesedni.
Calum volt az első aki megébredt utánam és gyorsan el is ment lezuhanyozni. Közben próbáltam kitalálni hogyan lehet reggelit kérni szobára.
- Csak nyomd meg az egyes gombot. - jött oda hozzám Calum csak egy sima törölközővel körülötte és rámutatott a vezetékes telefonra.
- Ennyi? - kérdeztem vissza és kissé butának éreztem magam, bár még soha nem szálltam meg egy hotelben sem.
- Általában a recepció mindig az egyes gomb. Az a legegyszerűbb. - vonta meg a vállát majd elindult a ruhái felé. Követtem a szememmel és mikor háttal állt nekem az eszem megállt. Simán leengedte magáról a törölközőt és ott elkezdett előttem öltözni. Még mielőtt felém fordult volna és látta volna ahogy nyáladzom, inkább benyomtam az egyes gombot a telefonon.
- Várj, ti mit kértek reggelire? - kérdeztem gyorsan Calum-tól még mielőtt a recepciós felvette volna.
- Valaki reggelit emlegetett? - nézett ki Luke a fal mögül, kócos hajjal és álmos szemekkel, póló nélkül. Esküszöm ezek ki akartak végezni engem ott.
- Igen. - bólintottam, de eltudom képzelni mennyire meggyőző lehettem.
- Add ide, majd én kérek kaját. - jött felém Luke és kivette a telefont a kezemből. - Igen, haló?! Igen! Szeretnék reggelit kérni.
- Az nem is érdekel hogy én is éhes vagyok. - toporzékoltam pár lépéssel arrébb tőle.
- Majd kérek neked egy kávét és angol reggelit, ne aggódj. - legyintett az egyik kezével a másikkal meg a telefont próbálta némítani.
- Tudod hogyan iszom a kávét? - tettem karba a kezem és úgy néztem rá.
- Hát persze. Nem tudtad, gondolat olvasó vagyok. - szólt Luke gúnyosan majd elmondta a telefonba Calum rendelését.
- Kettő kockacukorral és tejjel. - mondta Luke kijelentő hangsúllyal miután megkérte nekem a híres nevezetes angol reggelit.
- A tej stimmel de nem iszom cukorral, se semmilyen édesítő szerrel. - vontam meg a vállam.
- Micsoda nagymenő. - gúnyolódott Calum mire Luke nevetni kezdett. Kikészítettek és még csak egy napot sem töltöttem velük.
- És kérnék még valamilyen müzlit is a rántottám mellé. Köszönöm. - fejezte be Luke majd lerakta a telefont. Mikor elment előttem kinyújtotta a nyelvét mint egy nagyra nőtt óvodás. Éreztem hogy sok fejfájást fog még nekem okozni.
Amíg a reggelire vártunk én lezuhanyoztam és felvettem az előző napi ruhámat, ugyanis váltás nem volt nálam. Kezdtem érezni hogy a legnagyobb problémám majd az lesz hogy nem fogom tudni kimosni a ruhám sehol se, de gondoltam ez legyen a legnagyobb gondom az utazásban.
Mikor kiértem a fürdőből, a fiúk éppen Calum ágyán ültek és nagyban beszélgettek valamiről. Nem akartam őket zavarni és hallgatózni ezért elmentem a szoba azon részére ahol az éjszakát töltöttem. Ismét csak leültem az ablak elé és néztem ahogy az emberek mozognak és ahogy a felhők formákat alkotnak. Közben neki álltam a reggelinek ami már meg is érkezett addig amíg zuhanyoztam. Azonban valami megcsapta a fülemet. "De hát nem hagyhatjuk itt." Hallottam Calum hangját és hirtelen mindenféle baromságot elképzeltem, arról, hogy mi van ha rólam beszélnek.
- Nem akarom itt hagyni, de úgy gondoltam volna, úgy sokkal jobb lenne. - válaszolt Luke fojtott hangon. Tényleg fogalmam sem volt hogy miről beszélnek és kezdtem bepánikolni. Megígértem a Doktornak hogy nem válok meg tőlük, de ettől féltem. Mi van ha ők válnak meg tőlem?
- Luke, nem tudjuk helyettesíteni. Jól átgondoltad ezt? A Doktor azt mondta nem szabad elválnunk. - javasolta Calum és az utolsó szavak kicsit hangosabban jöttek ki, mire Luke lepisszegte.
- Ez így lesz jó ahogy mondom. Higgy nekem. Nem kell nekünk, van más. - fejezte be, majd hallottam hogy az ágy mozogni kezdett, vagyis Luke felállt a helyéről. A léptei közeledtek felé és ezt onnan tudom hogy mezítláb volt ezért csattogott lába a parkettán.
- Emi, elmegyünk Cal-al egy kicsit sétálni. Tudom megígértük hogy majd körbe vezetünk, de majd még arra is kerítünk sort. - jelentette be miközben leguggolt mellém. A szívem darabokra tört, de bólintottam.
- Érezzétek jól magatokat. - tettem hozzá amint felállt. Elég az hogy mikor mind ketten állunk, akkor is fel kell néznem rá, de így a földön ülve szinte egy óriásnak tűnt. Azonban így is láttam az arcán hogy mosolyog.
- Szia Emi. - integetett Calum.
- Sziasztok. - mondtam halkan miután az ajtó már becsukódott mögöttük.
Nem tudtam mit kezdjek magammal. Egyedül nem mertem kimenni, ráadásul pénz se volt nálam, csak az a szerkentyű, aminek abban a pillanatban nem sok hasznát vettem. Szarul esett hogy Luke úgy vélekedett rólam hogy nem kellek nekik és hogy van más is. Mindig is tudtam hogy nem vagyok különleges, ezek után meg főként.
Csak fogtam magam és leültem Luke ágyára és elkezdtem majszolni a muffint, amiket még előző nap raktam el. Vagyis érzetileg előző nap, de ha technikailag vesszük, akkor a jövőben raktam el őket. Furcsa dolog volt belegondolni. Hirtelen eszembe jutott hogy a kezemen lévő masinával tudok telefonálni. A kijelzőn megkerestem Daisy nevét és már hívtam is. Mikor felvette, szinte ő megjelent előttem, csak hologramként.
- Helló Tokióból. Na mi a helyzet? Merre vagytok? - kérdezi teljes boldogsággal és egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Én meg Londonban vagyok, 2011 az év. Calum és Luke éppen leléptek, engem egyedül hagyva. - vontam meg a vállam és szerintem biztos érezte rajtam hogy nem vagyok a legjobb kedvembe.
- Sajnálattal hallom, de hé, fel a fejjel. Biztos van valami jó magyarázat erre. - tanácsolta kedvesen, de megcsóváltam a fejem.
- Az egyetlen magyarázat erre azaz hogy nem bírják a fejem.
- Ugyan, Luke és Calum nem olyan. - csatlakozott be a hívásba Alex és az ő alakja is megjelent előttem. Az ő szavára próbáltam adni, hiszen ő ismeri a srácokat.
- Miért nem mész ki egy kicsit a levegőre? - kérdezi Alexis, becsatlakozva.
- Csak ez a hülye manipulátor van nálam. Nincs nálam a kártya amivel tudnék magamnak egy kis pénzt szerezni. Pénz nélkül meg nem merek kimenni. - vallottam be mire a mind a hárman nagy gondolkodásba estek.
- Ötletem sincs. De legalább ha elvesznél a városban, visszatudsz teleportálni a hotelszobába. - tanácsolta Alex.
- Valóban, szóval szerintem menj ki. Nem kell félned. Legalább te nem a jövőben vagy. - tette hozzá Alexis és valóban igaza volt.
- De milyen ott? Nem ijesztő egy kicsit? - kíváncsiskodtam hogy tereljem a témát, meg hát amúgy is érdekelt.
- De nagyon is. Az emberek teljesen mások. A gondolkodásuk. A kaják meg, te jó ég, a technológia. Ezt így nehéz elmondani. Ezt látni kell. - mesélte izgatottan Daisy majd Alex átvette a szót.
- A zenét kéne hallanod, nagyon durva Japán dalokat adnak a rádióba, az egésznek már olyan technó hatása van. Már nem is olyan popos.
- És a kaják meg szarok. De lehet ez alapból onnan indul ki hogy Japánba vagyunk. - tette hozzá Alexis és láttam az arcán hogy tényleg nincs megelégedve.
- Hölgyeim, ideje elbúcsúzni mert Emi-nek ki kell szabadulni abból a hotel szobából és világot látnia. Ne csináld már hogy Londonban vagy te meg bent punnyhadsz. Fedezd fel! - kiáltotta lelkesítőn Alex ami mosolyt csalt az arcomra.
- Igyekszem. - nevettem. - Sok sikert a jövőben. Sziasztok.
- Szia. - köszöntek vissza, majd a hologram képük eltűnt. Egy nagy sóhajt vettem és ledőltem az ágyon. Próbáltam szagolni jó mélyen hátha megérzek egy különös szagot amiről kiderül hogy Luke-hoz tartozik. De egy éjszaka után az ágynemű még nem vette be az illatát. Kicsit mániákusnak éreztem amiért a paplant és a párnákat szagolgatom, ezért inkább kiugrottam az ágyból és elindultam az ajtó felé. Azonban szinte majdnem elcsúsztam valamin ami az ágy alól kandikált ki. Mikor lehajoltam és felvettem a dolgot, megörültem, ugyanis a pszichikus kártyát, a tartóval együtt, fogtam a kezembe. Vagyis ez azt jelentette hogy még is csak tudok magamnak pénzt szerezni.
Sokkal bátrabban léptem ki az ajtón és vettem nyakamba a várost.
Elsőnek gondoltam jó lenne ha felülnék egy turista buszra, hiszen az jobban körbevezet a nevezetességeknél. Elvitt a Big Ben-nél, a Palotát is láthattam, a Hyde parkot, és a Temze folyó különböző pontjait. A legjobb az volt mikor a hatalmas Tower Bridge-en haladtunk és éreztem hogy sosem akarok elmenni ebből a városból. Kiderült hogy Londonnak is van kínai negyede és Soho negyede. A Soho-nál volt egy lehetőség hogy leszálljunk és ott lehessen vásárolgatni. Először is vettem egy angol zászló mintás táskát, amibe beletudtam pakolni a dolgaimat, a hátizsákon kívül. Beültem egy kis kávézóba ahol simán elfogadták a kártyát és nekem pedig felszolgáltak egy nagyon finom angol teát. A sütiről már nem is beszélve. Betértem utána egy szuvenír boltba ahol vettem pár kacatot hogy ha haza megyek akkor ki dekorálom a szobám. Persze videókat is csináltam meg képeket, csak hogy visszatudjam nézni később és lássam hogy tényleg ott voltam. Egy ruha butikba is betértem ahol vettem magamnak egy pizsamát mert úgy éreztem még is csak jobb kényelmes ruhában aludni. És persze az könnyen bele is fért a táskámba. Pluszban vettem magamnak egy csinos fekete csipkés szoknyát, amit azért volt muszáj megvenni mert nagyon megtetszett a kirakatba és mindig is ilyet akartam. Jó, talán a bordó bőrdzsekit már nem lett volna olyan muszáj megvenni, de nagyon megtetszett a fazonja.
Utána sétáltam és ezerrel azon voltam hogy a legjobb képeket készítsem. Muszáj volt betérnem egy fényképezőgépes boltba hogy vegyek extra memória kártyát és akkumulátort. Csak egy baj volt.
- Miss. Ez nem tudom milyen típusú fényképezőgép, de nekünk ilyen biztosan nincsen. Ez túl fejlett azokhoz, amik most vannak a polcokon. - mondta az eladó enyhe skót akcentussal. Hamar rájöttem hogy a fényképezőgépem 2013-mas modell és akkor én csak 2011-be voltam.
- Tehát akkor ha nem tud ebben segíteni, akkor mit javasol? - kérdeztem csalódottan. Az eladó gondolkodás közben az állát vakargatta, majd hirtelen megindult a raktárba.
- Tessék. Szerintem ez tetszeni fog magának. - nyomott a kezembe egy különös szerkezetet.
- De hát ez egy polaroid fényképezőgép, nem digitális. - akadtam ki és nem mintha nem akartam volna mindig is ilyet, de most nem ezt éreztem a leghasznosabbnak.
- Szóval akkor nem kéri? - kérdezte az eladó. Hirtelen nem voltam benne biztos hogy mi erre a helyes válasz.
- Nos, szerintem egy digitális fényképezőgép jobban megéri, szóval köszönöm a segítséget. - válaszoltam határozottan mert kezdtem érezni hogy pasas átakar vágni. Inkább hagytam a fenébe.
Elment ebédelni a Nando’s-ba mert már annyit hallottam róla és kiakartam próbálni. Valóban isteni íze volt a csirkének és a szósznak. Annyit ettem hogy szinte majd’ kipukkadt a hasam.
Utána még sétáltam a Hyde parkba és mókusokat etettem meg néztem ahogy
a hattyúk úsznak a vízen. A fényképezőmmel próbálgattam művészibb és művészibb
képeket csinálni. Aztán végül elfáradtam és vissza akartam menni a hotelba.
Próbáltam egy térképen eligazodni amit még egy utcai árusnál vettem. Muszáj volt egy automatából pénzt kivennem hogy legyen nálam készpénz is, főként ha másnap a fiúk megint magamra hagynak és végül ezt a csoda papírt is elviszik magukkal.
Bármennyire is koncentráltam a térképre, egyszerűen nem tudtam rájönni hol a hotel, ezért muszáj volt kipróbálnom a teleportálást. Beálltam két vastag törzsű fa közé, amik jól takartak és megkerestem a menüben azt a szót, hogy ’Hotel’. Mikor rányomtam az ujjam a képernyőre, hirtelen minden elsötétült körülöttem és mikor újra kezdtek a fények előjönni, már a hotel szobában találtam magam, Luke ágyán, magán Luke-on.
- Hol a fenébe voltál? - vont kérdőre, miközben próbáltam lemászni a lábairól és kikerülni ebből a kínos helyzetből.
- Nem tök mindegy. Ti sem mondtátok meg hogy merre voltatok. - szóltam flegmán.
- Van okunk rá! - jött oda Calum is és eléggé idegesnek tűnt.
- Csak elmentem várost nézni és vásárolni. - vontam meg a vállam és leültem a földre az ablak elé hogy megnézegessem mit vettem és jól elrakjam őket a földön levő ágyamhoz biztonságban.
- De tudod mennyit voltál el? - kérdezi Luke mire megcsóváltam a fejem.
Próbáltam egy térképen eligazodni amit még egy utcai árusnál vettem. Muszáj volt egy automatából pénzt kivennem hogy legyen nálam készpénz is, főként ha másnap a fiúk megint magamra hagynak és végül ezt a csoda papírt is elviszik magukkal.
Bármennyire is koncentráltam a térképre, egyszerűen nem tudtam rájönni hol a hotel, ezért muszáj volt kipróbálnom a teleportálást. Beálltam két vastag törzsű fa közé, amik jól takartak és megkerestem a menüben azt a szót, hogy ’Hotel’. Mikor rányomtam az ujjam a képernyőre, hirtelen minden elsötétült körülöttem és mikor újra kezdtek a fények előjönni, már a hotel szobában találtam magam, Luke ágyán, magán Luke-on.
- Hol a fenébe voltál? - vont kérdőre, miközben próbáltam lemászni a lábairól és kikerülni ebből a kínos helyzetből.
- Nem tök mindegy. Ti sem mondtátok meg hogy merre voltatok. - szóltam flegmán.
- Van okunk rá! - jött oda Calum is és eléggé idegesnek tűnt.
- Csak elmentem várost nézni és vásárolni. - vontam meg a vállam és leültem a földre az ablak elé hogy megnézegessem mit vettem és jól elrakjam őket a földön levő ágyamhoz biztonságban.
- De tudod mennyit voltál el? - kérdezi Luke mire megcsóváltam a fejem.
- Hét órát. Halálra aggódtunk magunkat! - mondta kicsit hevesebben, mire
Calum közbe szólt.
- Csak te, én egy picit aggódtam. Gondoltam hogy nem lesz baja. - tette hozzá nyugodtabb hangon, kissé zavarban. Luke komoly arc kifejezéssel leült a földre velem szembe és elkezdte nézegetni hogy miket vettem. Majd a ruha is a kezébe akadt.
- Ez pont jól jön mostanra. - mondta és magához mérte. Mármint igen, magához mérte mint egy lány tenné hogy vajon méretre jó e neki.
- Ezt hogy érted? Ez egy női ruha. - kaptam ki a kezéből.
- Luke mindjárt elmagyarázza hogy nekünk miért volt jelentős okunk arra hogy itt hagyjunk téged. - ült le Calum is Luke mellé.
- Alig várom hogy halljam. - raktam karba a kezem és vártam a magyarázatot.
- Nos, Calum-al gondolkodtunk és arra a dologra jutottunk még reggel hogy szervezünk neked egy jó kis esti London-i túrát. Elmenni a London Eye-ra, egy jó kis étterembe angol kaját enni és ír sört inni és hasonló meglepetés dolgok. De mind ehhez muszáj volt elmenni és úgy elrendezni a dolgokat. Sejtettem hogy majd kiakarsz menni ezért mondtam Calumnak hogy hagyja itt azt a kártya cuccot, olyan helyen ahol majd észreveszed. Ha odaadtam volna a kezedbe hogy hé menj nélkülünk, az elég rosszul jött volna ki. Ezért mondtam Cal-nak hogy nyugodtan itt hagyhatja a papírt, mert van másik is, tudod ez a csavarhúzó amivel szintén lehet pénzt kiszedni az automatából. Csak azt nem gondoltuk volna hogy ilyen sokáig leszel el és kezdtem aggódni mert fogalmunk sem volt hogyan találhatnánk meg ha éjfélig sem érsz haza. Szóval ennyi. - fejezte be Luke, majd kezébe akadt a tábla csoki amiből vettem egy tucatot mert annyira ízlett. - Ez pont a kedvencem. - szólt és megkezdett egyet majd megkínált engem is és Calum-ot is.
- Én azt hittem hogy rám mondtátok hogy nem kell, lesz másik is. - vallottam be, mire Luke és Calum egyszerre hagyta abba a csokinak a rágását.
- De hogy is. Ne légy hülye. Mi ilyet sose mondanánk. - csóválta meg a fejét Luke, majd vállba paskolt.
- Néha tudod milyen undok tudok lenni, de jó fej vagyok ám én is. - tette hozzá Calum mire elnevettem magam.
- Akkor megnyugodtam. - sóhajtottam és vettem még egy kockát a csokiból.
Egy óra múlva felvettem a szoknyát és hozzá a tornacipőmet mivel nem volt nálam másik lábbeli és már készen is álltam Luke és Calum kalandos túrájára.
Először elmentünk a London Eye-hoz és VIP jeggyel előbb feljutottunk és még pezsgőt is kaptunk. A kilátás gyönyörű volt és alig hittem a szememnek. Calum kamerázta a reakciómat és mikor visszanéztem, tényleg tátva maradt a szám. Varázslatos volt és olyan érzést keltett mintha lebegnék a város fölött.
Utána elmentünk a Temze partján sétálni és ott felszálltunk egy hajóra aminek a fedélzetén valamilyen puccos étterem volt. Mondjuk szépen nézhettünk ki. Luke-on a rendes ruhája volt, amiben jött a TARDIS-ban is. Fekete felső és felette egy fekete-piros kockás ing, pluszban fekete szakadt nadrág, fekete tornacipővel. Calum-on egy szürke trikó volt és is fekete szakadt nadrágot választott hozzá meg egy Converse tornacipőt, a hagyományos fekete-fehéret. Hát mit tehet az ember mikor ez a 5 Seconds of Summer stílus. Csak én néztem ki elegánsabban felül a csipkés szoknyával, kivéve hogy alul tornacipő volt rajtam is. De ez így volt jó és kellemes.
- Mit hozhatok önöknek? - kérdezte egy jól fésült pincér, kellemes angol modorral. Ijedten néztem a fiúkra mert fogalmam sem volt hogy mit rendeljek, minden olyan túl jól és előkelően hangzott.
- Szerintem ízlene neked az a halas dolog ami ott van a képen. - mutatott Luke a menüre ahol volt egy kép egy szépen feltálalt fogásról amire először azt hittem hogy csirke, de kiderült hogy lazac.
Miután megvacsoráztunk és beszélgettünk egy keveset, neki indultunk a következő állomásnak.
- Mennyi az idő ilyenkor? - kérdezte Luke tőlem, de fogalmam sem volt. A manipulátor valamiért nem mutatta az időt.
- Ha jól látom a Big Ben nyolc órát mutat. - szólt Calum ahogy a szemeit sunyorgatta a nagy óra felé.
- Akkor még van bőven fél óránk hogy oda érjünk a következő helyig. - örült meg Luke majd elkezdte a lépteit gyorsabban szedni. Én alig bírtam követni a két hosszú lábú óriást, de azért valahogy sikerült felzárkóznom.
Metróval mentünk a következő helyre és teljesen meglepődtem hogy mennyire tele volt az a vagon ahova beléptünk. De inkább csak fiatalok vettek minket körbe és azok is punk rockereknek tűntek. Nem volt velük baj, Green Day-t hallgattak és a tetoválásaikról beszélgettek.
Mikor leszálltunk a metróról, akkor láttam hogy valami hatalmas arénához érkeztünk.
- Srácok, hova hoztatok engem? Tömegiszonyom van és nem szeretek koncertekre járni, főként nem pogózó idióták közé. - torpantam meg az útközepén aminek az lett a vége hogy valaki acél betétes bakanccsal rálépett a sarkamra és még bocsánatot sem kért.
- Ne legyél már ilyen nyafka. Ha nem akarsz Green Day koncertre jönni velünk, akkor felőlem vissza teleportálhatod magad a hotelszobába. - szólt Calum, mire éreztem hogy a szemeim kitágulnak.
- Csak te, én egy picit aggódtam. Gondoltam hogy nem lesz baja. - tette hozzá nyugodtabb hangon, kissé zavarban. Luke komoly arc kifejezéssel leült a földre velem szembe és elkezdte nézegetni hogy miket vettem. Majd a ruha is a kezébe akadt.
- Ez pont jól jön mostanra. - mondta és magához mérte. Mármint igen, magához mérte mint egy lány tenné hogy vajon méretre jó e neki.
- Ezt hogy érted? Ez egy női ruha. - kaptam ki a kezéből.
- Luke mindjárt elmagyarázza hogy nekünk miért volt jelentős okunk arra hogy itt hagyjunk téged. - ült le Calum is Luke mellé.
- Alig várom hogy halljam. - raktam karba a kezem és vártam a magyarázatot.
- Nos, Calum-al gondolkodtunk és arra a dologra jutottunk még reggel hogy szervezünk neked egy jó kis esti London-i túrát. Elmenni a London Eye-ra, egy jó kis étterembe angol kaját enni és ír sört inni és hasonló meglepetés dolgok. De mind ehhez muszáj volt elmenni és úgy elrendezni a dolgokat. Sejtettem hogy majd kiakarsz menni ezért mondtam Calumnak hogy hagyja itt azt a kártya cuccot, olyan helyen ahol majd észreveszed. Ha odaadtam volna a kezedbe hogy hé menj nélkülünk, az elég rosszul jött volna ki. Ezért mondtam Cal-nak hogy nyugodtan itt hagyhatja a papírt, mert van másik is, tudod ez a csavarhúzó amivel szintén lehet pénzt kiszedni az automatából. Csak azt nem gondoltuk volna hogy ilyen sokáig leszel el és kezdtem aggódni mert fogalmunk sem volt hogyan találhatnánk meg ha éjfélig sem érsz haza. Szóval ennyi. - fejezte be Luke, majd kezébe akadt a tábla csoki amiből vettem egy tucatot mert annyira ízlett. - Ez pont a kedvencem. - szólt és megkezdett egyet majd megkínált engem is és Calum-ot is.
- Én azt hittem hogy rám mondtátok hogy nem kell, lesz másik is. - vallottam be, mire Luke és Calum egyszerre hagyta abba a csokinak a rágását.
- De hogy is. Ne légy hülye. Mi ilyet sose mondanánk. - csóválta meg a fejét Luke, majd vállba paskolt.
- Néha tudod milyen undok tudok lenni, de jó fej vagyok ám én is. - tette hozzá Calum mire elnevettem magam.
- Akkor megnyugodtam. - sóhajtottam és vettem még egy kockát a csokiból.
Egy óra múlva felvettem a szoknyát és hozzá a tornacipőmet mivel nem volt nálam másik lábbeli és már készen is álltam Luke és Calum kalandos túrájára.
Először elmentünk a London Eye-hoz és VIP jeggyel előbb feljutottunk és még pezsgőt is kaptunk. A kilátás gyönyörű volt és alig hittem a szememnek. Calum kamerázta a reakciómat és mikor visszanéztem, tényleg tátva maradt a szám. Varázslatos volt és olyan érzést keltett mintha lebegnék a város fölött.
Utána elmentünk a Temze partján sétálni és ott felszálltunk egy hajóra aminek a fedélzetén valamilyen puccos étterem volt. Mondjuk szépen nézhettünk ki. Luke-on a rendes ruhája volt, amiben jött a TARDIS-ban is. Fekete felső és felette egy fekete-piros kockás ing, pluszban fekete szakadt nadrág, fekete tornacipővel. Calum-on egy szürke trikó volt és is fekete szakadt nadrágot választott hozzá meg egy Converse tornacipőt, a hagyományos fekete-fehéret. Hát mit tehet az ember mikor ez a 5 Seconds of Summer stílus. Csak én néztem ki elegánsabban felül a csipkés szoknyával, kivéve hogy alul tornacipő volt rajtam is. De ez így volt jó és kellemes.
- Mit hozhatok önöknek? - kérdezte egy jól fésült pincér, kellemes angol modorral. Ijedten néztem a fiúkra mert fogalmam sem volt hogy mit rendeljek, minden olyan túl jól és előkelően hangzott.
- Szerintem ízlene neked az a halas dolog ami ott van a képen. - mutatott Luke a menüre ahol volt egy kép egy szépen feltálalt fogásról amire először azt hittem hogy csirke, de kiderült hogy lazac.
Miután megvacsoráztunk és beszélgettünk egy keveset, neki indultunk a következő állomásnak.
- Mennyi az idő ilyenkor? - kérdezte Luke tőlem, de fogalmam sem volt. A manipulátor valamiért nem mutatta az időt.
- Ha jól látom a Big Ben nyolc órát mutat. - szólt Calum ahogy a szemeit sunyorgatta a nagy óra felé.
- Akkor még van bőven fél óránk hogy oda érjünk a következő helyig. - örült meg Luke majd elkezdte a lépteit gyorsabban szedni. Én alig bírtam követni a két hosszú lábú óriást, de azért valahogy sikerült felzárkóznom.
Metróval mentünk a következő helyre és teljesen meglepődtem hogy mennyire tele volt az a vagon ahova beléptünk. De inkább csak fiatalok vettek minket körbe és azok is punk rockereknek tűntek. Nem volt velük baj, Green Day-t hallgattak és a tetoválásaikról beszélgettek.
Mikor leszálltunk a metróról, akkor láttam hogy valami hatalmas arénához érkeztünk.
- Srácok, hova hoztatok engem? Tömegiszonyom van és nem szeretek koncertekre járni, főként nem pogózó idióták közé. - torpantam meg az útközepén aminek az lett a vége hogy valaki acél betétes bakanccsal rálépett a sarkamra és még bocsánatot sem kért.
- Ne legyél már ilyen nyafka. Ha nem akarsz Green Day koncertre jönni velünk, akkor felőlem vissza teleportálhatod magad a hotelszobába. - szólt Calum, mire éreztem hogy a szemeim kitágulnak.
- Azt mondtad... Green Day koncertet mondtál? - habogtam, mire Luke
elkezdett előrefele tolni.
- Mi is már rég megnéztük volna őket, szóval itt az ideje egy kicsit bulizni. - tette hozzá és a végén már gyorsabban mentem mint ők ketten, annyira ott akartam lenni az arénában.
Mint ahogy sejtettem, rengetegen voltak és alig vártam már hogy legelőre kerüljek ahol jobban látok. Nagy nehezen átvergődtem magam a tömegen és még szerencse hogy útitársaim elég magasak és feltűnőek voltak ahhoz hogy ne veszítsem el őket. Persze mivel én kisebb voltam, ezért majdnem ők veszítettek el engem, ezért beállítottam Luke-ot elém, hogy ő törje meg a tömeget.
Egy öt perces késéssel a Green Day tagjai nagy kiáltással ki is jöttek a színpadra. Billie Joe Armstrong köszöntötte a közönséget és szinte mindenki felkiáltott és felelevenedett amint belekezdtek egy új, addig még ismeretlen dalba. Persze én is azok közt voltam akik őrjöngtek örömükben és hamar az első sorba ugráltam magam, a két fiú pedig mögöttem.
Hatalmas buli volt és örültem hogy tornacipő volt rajtam mert így is megfájdult a lábam, mi lett volna ha más milyenbe mentem volna? Pogózni engem is belerángattak egyszer, de szerencsére nem a durvábbik fajtába ha nem csak az ide-oda lökdösődés "gyengéden" de semmi rugdosás és taposás. A koncert maga fél tizenegyig tartott de mire kikerültünk az utcára, addigra lett már tizenegy is.
- Ti vagytok a világ legjobb srácai! - kiáltottam Calum és Luke felé, mire ők csak mosolyogtak és csóválták a fejüket.
- Kicsit sok sört ittál. - jegyezte meg Cal, miközben eldülöngéltem a kijárat felé. Szerencsére az emberek többsége hamar eloszlott.
- Nos, az ingyen sör és hamis pszichikus papír igazolvánnyal egész jól esett. De persze nem szabad alkoholistába mennem, ahhoz még túl fiatal vagyok. - tettem hozzá kicsit komolyabban.
- Egyszer kétszer nem árt az embernek ha jól érzi magát és ahogy elnézem, te igen is jól érezted magad, szóval ne bánd meg. - ütögette meg a hátamat Luke és csak nevettek rajtam.
- Én nem bántam meg semmit, de már eléggé fáj mindenem szóval ideje lenne visszamenni. - tanácsoltam és közben leültem a földre mert már nem éreztem a lábamat és az egyensúly érzékem is elment hirtelen. Luke és Calum is követtek engem, fáradtnak tűntek ők is.
- Szerintem a legegyszerűbb az lenne ha használnánk a manipulátort. - szólt Calum egy kis csönd után és a csuklómra mutatott.
- Rendben. - bólintottam, majd lassan próbáltam felállni, úgy hogy közben Luke támogatott a jobb oldalamról. Azonban mikor éppen sikerült volna helyre állnom, egy nagy puffanást hallottam, amitől teljesen megijedtem és Luke-nak estem egy kicsit.
- Ti is hallottátok? - nézett ránk Calum kétségbeesetten. Hárman elindultunk a zaj irányába és meglepetten láttuk hogy az úton ott feküdt egy test, mozdulatlanul, vér áztatva. Ha jól emlékszem még egy kisebb sikoly is elhagyta a számat, annyira megrémültem.
- Jobb lenne ha lelépnénk. - kezdett el hátrálni Calum, mire Luke megállította.
- Előbb jobb lenne megnézni hogy még életben van e.
- De ha hozzáérünk a ruhájához vagy valami, akkor ott lesz rajta az ujjlenyomatunk. - aggódtam és erősen kapaszkodtam Luke ingébe hogy ne moccanjon a test felé.
- Nem hagyhatjuk csak így itt! - vágott vissza, és kierőszakolta magát a szorításomból. Letérdelt a test mellett és óvatosan kitapintotta a nyakánál az ereit. Egy kis idő és számolgatás után reménytelen arccal felnézett ránk.
- Meghalt. - mondta, mire Calummal együtt elkezdtem még jobban idegeskedni.
- Mi is már rég megnéztük volna őket, szóval itt az ideje egy kicsit bulizni. - tette hozzá és a végén már gyorsabban mentem mint ők ketten, annyira ott akartam lenni az arénában.
Mint ahogy sejtettem, rengetegen voltak és alig vártam már hogy legelőre kerüljek ahol jobban látok. Nagy nehezen átvergődtem magam a tömegen és még szerencse hogy útitársaim elég magasak és feltűnőek voltak ahhoz hogy ne veszítsem el őket. Persze mivel én kisebb voltam, ezért majdnem ők veszítettek el engem, ezért beállítottam Luke-ot elém, hogy ő törje meg a tömeget.
Egy öt perces késéssel a Green Day tagjai nagy kiáltással ki is jöttek a színpadra. Billie Joe Armstrong köszöntötte a közönséget és szinte mindenki felkiáltott és felelevenedett amint belekezdtek egy új, addig még ismeretlen dalba. Persze én is azok közt voltam akik őrjöngtek örömükben és hamar az első sorba ugráltam magam, a két fiú pedig mögöttem.
Hatalmas buli volt és örültem hogy tornacipő volt rajtam mert így is megfájdult a lábam, mi lett volna ha más milyenbe mentem volna? Pogózni engem is belerángattak egyszer, de szerencsére nem a durvábbik fajtába ha nem csak az ide-oda lökdösődés "gyengéden" de semmi rugdosás és taposás. A koncert maga fél tizenegyig tartott de mire kikerültünk az utcára, addigra lett már tizenegy is.
- Ti vagytok a világ legjobb srácai! - kiáltottam Calum és Luke felé, mire ők csak mosolyogtak és csóválták a fejüket.
- Kicsit sok sört ittál. - jegyezte meg Cal, miközben eldülöngéltem a kijárat felé. Szerencsére az emberek többsége hamar eloszlott.
- Nos, az ingyen sör és hamis pszichikus papír igazolvánnyal egész jól esett. De persze nem szabad alkoholistába mennem, ahhoz még túl fiatal vagyok. - tettem hozzá kicsit komolyabban.
- Egyszer kétszer nem árt az embernek ha jól érzi magát és ahogy elnézem, te igen is jól érezted magad, szóval ne bánd meg. - ütögette meg a hátamat Luke és csak nevettek rajtam.
- Én nem bántam meg semmit, de már eléggé fáj mindenem szóval ideje lenne visszamenni. - tanácsoltam és közben leültem a földre mert már nem éreztem a lábamat és az egyensúly érzékem is elment hirtelen. Luke és Calum is követtek engem, fáradtnak tűntek ők is.
- Szerintem a legegyszerűbb az lenne ha használnánk a manipulátort. - szólt Calum egy kis csönd után és a csuklómra mutatott.
- Rendben. - bólintottam, majd lassan próbáltam felállni, úgy hogy közben Luke támogatott a jobb oldalamról. Azonban mikor éppen sikerült volna helyre állnom, egy nagy puffanást hallottam, amitől teljesen megijedtem és Luke-nak estem egy kicsit.
- Ti is hallottátok? - nézett ránk Calum kétségbeesetten. Hárman elindultunk a zaj irányába és meglepetten láttuk hogy az úton ott feküdt egy test, mozdulatlanul, vér áztatva. Ha jól emlékszem még egy kisebb sikoly is elhagyta a számat, annyira megrémültem.
- Jobb lenne ha lelépnénk. - kezdett el hátrálni Calum, mire Luke megállította.
- Előbb jobb lenne megnézni hogy még életben van e.
- De ha hozzáérünk a ruhájához vagy valami, akkor ott lesz rajta az ujjlenyomatunk. - aggódtam és erősen kapaszkodtam Luke ingébe hogy ne moccanjon a test felé.
- Nem hagyhatjuk csak így itt! - vágott vissza, és kierőszakolta magát a szorításomból. Letérdelt a test mellett és óvatosan kitapintotta a nyakánál az ereit. Egy kis idő és számolgatás után reménytelen arccal felnézett ránk.
- Meghalt. - mondta, mire Calummal együtt elkezdtem még jobban idegeskedni.
- Hívni akarod a mentőket, vagy mi? - kérdezte Cal, de Luke nem válaszolt.
Még ő sem tudta hogy mi erre a helyes válasz.
- Menjünk szerintem. Nekünk most nem szabadna itt lennünk. Hiszen a jövőből jöttünk, még útlevelünk sincsen amivel igazolhatnánk magunkat. - akadtam ki, azonban Calum felém mutatta a pszichikus papírt. Mikor ránéztem, Cal arcát láttam a nevével együtt és az egész úgy nézett ki mint egy útlevél. Kivettem a kezéből az egész tartót és a magán a fekete bőrön megjelent az Ausztrál útlevél szimbóluma a kenguruval és azzal az érdekes nagy madárral.
- Jó, de akkor sem tudunk mit tenni. - adtam neki vissza az útlevelet és tanácstalanul Luke felé néztem.
- Végül is, ha már nem él, nem tehetünk semmit. - helyeselt Luke majd végre visszajött hozzánk.
- Fogjatok meg valahol és akkor visszateleportálom magunkat a hotelbe. - utasítottam őket és közben Luke megfogta a jobb vállam, míg Calum a balt. Kikerestem a hotel szót a kijelzőn és mikor rányomtam a mutató ujjam, egy különös elsötétedés után, ismét a hotelben voltunk, Luke ágyán, Luke-on, aki Calum-on feküdt. Ez a teleportálás utáni landolás csak egyre nevetségesebb lett.
- Ne haragudjatok de muszáj elmennem lezuhanyozni. - szólt Calum és már ment is a fürdőbe.
Halkan leültem a szokásos helyemhez és hiába az ablakon bámultam kifelé, a szemem előtt nem láttam mást csak azt a mozdulatlan testet ami vérrel volt körbe ivódva. Láttam a férfit, aki alig lehetett több harmincnál, halvány barna szemeit, ahogy élettelenül merednek a cipőmre. A keze és lába szét volt tárva és a szíve tájáról csak úgy ömlött még a vár. Már a száján is folyt ki, ami még groteszkebbé tette a képet. Éreztem hogy Luke leül mellém a földre, de nem tudtam elbújni a gondolataimtól. Csak a férfit láttam, csak az ő szemeit, és csak az ő vérét. Azonban mikor már sok idő eltelt és még mindig nem reagáltam, Luke gyengéden a térdemre tette a kezét.
- Amit láttunk, attól vagy ilyen szótlan? - kérdezte halkan és én bólintottam. - Biztos láttál már ilyet filmekben vagy sorozatokban, mert én is. Csak élőben még is másabb. - fejtette ki magát. Végül felé pillantottam és ő is csak simán maga elé meredve nézett, rezzenéstelen arccal.
- Ha nem állítottunk volna meg, mit tettél volna? - kérdeztem és magam sem tudom miért pont ez jött ki belőlem. Luke felnézett rám és egy pillanatra kérdő tekintettel, majd az arcvonásai kisimultak és megcsóválta a fejét.
- Nem tudom. Bár csak megállithattuk volna a dolgot. Hogy a fenébe nem vettük észre előbb? - kérdezte felháborodva és úgy éreztem hogy amíg én magamat sajnáltatom amiért a rossz érzet miatt, amit a holtest okozott, addig Luke azért volt kiakadva mert magáért az áldozatért érezte rosszul magát. Ebből a dologból látszott hogy ki az önzetlenebb kettőnk közül.
- Képtelenség lett volna megállítani a dolgot hiszen jó pár méterre odébb történt a dolog. - magyaráztam, de Luke csak tovább csóválta a fejét.
- Akkor is valahogyan meg kellett volna akadályozni.
- De ez már a múltban van, szóval nem tudsz mit csinálni. - jelentettem ki, de ő elkezdett olyan képet vágni, ami arra utalt hogy eszébe jutott valami.
- De hiszen mi is a múltban vagyunk. Csak ide kell hívni a TARDIS-t és visszamenni az időbe, aztán mindent megoldunk! - állt fel izgatottan és elindult a fürdő felé. - Calum, siess már mert behugyozok.
- Most komolyan úgy gondolod hogy érdemes lenne megzavarni világot úgy hogy visszamegyünk és megmentjük? - kérdeztem amint utána mentem. Luke ott toporzékolt a fürdőszoba ajtaja mellett, neki dőlve a falnak és karba tett kézzel méregetett engem, szinte már szúrós tekintettel.
- Hát persze. Hiszen ő is csak egy ember volt.
- De azt sem tudod kiféle, miféle. Lehet megérdemelte hogy meghaljon. Honnan veszed hogy nem egy
gyermekerőszakolása miatt kapta azt, amit?! - érveltem, mire ő meghökkenve abba hagyta a lábával való toporzékolást.
- Azért ennyire már nem kell drasztikusnak lenned. - szólt csodálkozó tekintettel. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Calum szinte csak úgy kitört a fürdőszobából és átadta Luke-nak a helyet.
Próbáltam menedéket keresni Calum-nál, de ő csak sóhajtott majd ismét pucér lett előttem.
- Téged nem zavar hogy itt vagyok? - kérdeztem, ugyanis kissé ideges voltam és szinte olyankor mindenbe belekötök, még abba is ami nem is zavar annyira.
- Ha téged zavar a természetes külsőm, akkor fordulj el. - vágott vissza és eddig nem volt elég az hogy a csupasz seggét láttam, de most már szembe fordult felém széttárt karokkal, így előröl is megpillanthattam, mintha annyira akartam volna.
- Na jól van, azért nem kell ennyire mutogatnod magad. - csóváltam meg a fejem és inkább visszamentem az ablak elé, minél messzebb a nudistától.
Hallottam ahogy az ágy megreccsen így sejtettem hogy Calum lefeküdt, alváshoz készen. Még is csak felálltam és elsétáltam a telefonig. Ott vacsorát rendeltem magamnak, és Cal-t is megkérdeztem hogy éhes e. Persze az volt és gondoltam Luke sem érezhet másképp, ezért rendeltem csirkés buritót. Erről az ételről mindjárt Rachel jutott eszembe mert ő neki a kedvence. A gondolat menet pedig elvezetett ahhoz hogy leültem Calum mellé az ágyra és megpróbáltam a manipulátorral felhívni Rachelt.
- Holla! - szólt bele Michael teljes vidámsággal.
- Azt hittem Berlinbe vagytok. - mondtam eltűnődve, mire Calum felhorkantott.
- Ez egy belső köszönés, te nem tudhatod.
- Jó, mindegy. De hogy-hogy nálad van a manipulátor? A Doktor nem Rachel-nek adta? - tudakoltam meg kicsit aggódva. Hirtelen végig ment a fejembe hogy valami baj van Rachel-el, de ahhoz túl boldognak tűnt Mike. Még ha nem is ismerte annyira, szerintem pánikba esett volna ha lett volna vele valami. De ebbe inkább nem akartam belegondolni.
- Kiderült hogy ez az idióta nem tudja használni a szónikuscsavarhúzót és Ashton pedig túlságosan jól bánik a pszichikus papírral, ezért kénytelen voltam a manipulátort Michael-re bizni. - csatlakozott a beszélgetésbe Rachel és végre megjelent ő is a hologramba.
- Hol van az én kedvenc dobosom? - érdeklődött Calum, mire Ashton hatalmas mosolygós feje belibbent a képbe.
- Itt vagyok! - mondta boldogan és egy kis nevetést is hozzá rakott, ami olyan édessé tette a személyiségét. Esküszöm mintha valami hívó szó lett volna Ashton nevetése, Luke kirobbant a fürdőből (frissen zuhanyozva, tehát még a haja is kissé vizes volt) és levetette magát mellém közé és Calum közé préselve. Szép.
- Mashton és Rachel! - kiáltott Luke boldogan.
- Helló Lukey, na hogy megy a pigvin vadászat? - kérdezett vissza Michael.
- Eddig még egyet sem láttam. - válaszolt Luke és közbe játszott szomorú fejet vágott. Ugyanis a srác valamiért megszállottja a pingvineknek. Körülbelül úgy mint én a jegesmedvéknek. Tehát nagyon.
- Nem baj, majd biztos látsz egyet. - mondta Ashton biztatóan.
- És eddig mit csináltatok? - érdeklődtem kíváncsian, mire Rachel jobban a képernyőbe került.
- Igazából ami itt van helyzet, az egy nagy káosz. Mindenhol bombáznak és rengeteg halottat láttunk. Szörnyű ami itt megy, de hát nem tudunk mit csinálni. Most is éppen egy bunkerben rejtőzünk, de szerencsére van nálunk egy csomó kaja és a társaság is jó és ha veszélybe kerülnénk akkor csak simán eltudunk teleportálni innen. - magyarázta Rachel. Egy kissé ijesztőnek hangzott és a halott szóra eszembe jutott az a holtest amit mi láttunk.
- Azért nem bíznám a manipulátort Michael-re. Ha pánik helyzetbe kerül, több mint valószinű hogy leblokkol és akkor nem veszitek nagy hasznát. - javasolta Calum, mire Michael sértődött arcot vágott felé.
- Kösz a támogatást!
- Calum-nak igaza van. Szerintem Rachel nyugodtan átveheted annak az irányítását is. Michael-re innkább a kaját bízzátok. Azzal jól bánik. - tanácsolta Luke. Rachel bólintott de Micael ki volt akadva.
- Nekem is lehet beleszólásom?
- Inkább add oda a manipulátort Rachel-nek. - csatlakozott be a helyzetbe Ashton is.
- Már te is az ő oldalukon állsz? - hitetlenkedett Michael, de azért már elkezdte levenni a manipulátort és végül oda nyomta Rachel kezébe.
- Amúgy nagyon viccesen néztek ki. Csak úgy lebegtek a levegőben. - tette hozzá Ashton, a hologramra utalva.
- Ti sem néztek ki másképpen. - mondtam és mind a hatan nevetni kezdtünk és arról beszélni hogy ki néz ki a leghülyébben. Amikor a nevetés kicsit elhalkult és komolyabb lett a levegő, szinte érezni tudtam hogy Luke és Calum mennyire hiányolja két másikat. Ahogy Michael és Ashton is minket (inkább őket) néztek, láttam a szemükbe a csalódottságot és a hiányt. Ők négyen olyanokká nőttek az évek alatt mintha négyes ikrek lennének. Persze külsőleg és belsőleg teljesen mások, de attól függetlenül a testvériségi szeretet összetartja őket.
- Ideje lenne aludnunk. - törte meg a csendet Luke, majd elnézett a két fiútól és helyette felém meg Calum felé fordult. Ez már a búcsút jelentette.
- Jók legyetek. - szólt Cal majd én is elbúcsúztam. Mikor az adás megszakadt csak néztük a hármójuk hült helyét egy darabig, de a szobaszerviz kopogtatása összerezzentett minket.
- Megyek. - pattant fel Luke beengedte az illetőt aki egy nagy gurulós asztallal érkezett.
A kaja remekül nézett ki és ízre se csalódtam benne. Kicsit kezdtem érezni hogy a „gazdagság” hizlalni fog engem. Bár amennyit ugráltam a koncerten, biztos voltam benne hogy a hajón elfogyasztott vacsorát azt már ledolgoztam.
- Nos, jó éjszakát. Ne keltsetek fel egy darabig. - bújt be az ágyba Calum, mint valami álmos kis kutya. Luke és én csak nevettünk rajta, majd áttértünk a mi térségünkbe. Meglepetten láttam hogy Luke elkezdte a dolgaimat a mellette levő éjjeli szekrényhez pakolni, majd az ő takaróját kicserélte az enyémmel.
- Akkor úgy látom nincs bele szólásom abban hogy ma este hol aludjak. - állapítottam meg, mire szélesen rám mosolygott.
- Jó éjszakát punk hercegnő. - mondta gúnyosan, mire megdobtam a kis párnájával, amit még ott felejtett az ágyon. Aranyosnak találtam ahogy elhelyezkedett és összekuporodott az a hosszú nyúlánk tizenéves srác a földön. Belül néha tényleg olyan volt mint egy kis fiú. És ez tetszett benne. Örültem neki hogy a halottnak a témáját már nem hozta elő, mert túl fáradt voltam ahhoz hogy épp ésszel gondolkodjak.
Abba kellett hagynom Luke-takaró-buritó bámulását és inkább én is eltettem magam másnapra.
- Menjünk szerintem. Nekünk most nem szabadna itt lennünk. Hiszen a jövőből jöttünk, még útlevelünk sincsen amivel igazolhatnánk magunkat. - akadtam ki, azonban Calum felém mutatta a pszichikus papírt. Mikor ránéztem, Cal arcát láttam a nevével együtt és az egész úgy nézett ki mint egy útlevél. Kivettem a kezéből az egész tartót és a magán a fekete bőrön megjelent az Ausztrál útlevél szimbóluma a kenguruval és azzal az érdekes nagy madárral.
- Jó, de akkor sem tudunk mit tenni. - adtam neki vissza az útlevelet és tanácstalanul Luke felé néztem.
- Végül is, ha már nem él, nem tehetünk semmit. - helyeselt Luke majd végre visszajött hozzánk.
- Fogjatok meg valahol és akkor visszateleportálom magunkat a hotelbe. - utasítottam őket és közben Luke megfogta a jobb vállam, míg Calum a balt. Kikerestem a hotel szót a kijelzőn és mikor rányomtam a mutató ujjam, egy különös elsötétedés után, ismét a hotelben voltunk, Luke ágyán, Luke-on, aki Calum-on feküdt. Ez a teleportálás utáni landolás csak egyre nevetségesebb lett.
- Ne haragudjatok de muszáj elmennem lezuhanyozni. - szólt Calum és már ment is a fürdőbe.
Halkan leültem a szokásos helyemhez és hiába az ablakon bámultam kifelé, a szemem előtt nem láttam mást csak azt a mozdulatlan testet ami vérrel volt körbe ivódva. Láttam a férfit, aki alig lehetett több harmincnál, halvány barna szemeit, ahogy élettelenül merednek a cipőmre. A keze és lába szét volt tárva és a szíve tájáról csak úgy ömlött még a vár. Már a száján is folyt ki, ami még groteszkebbé tette a képet. Éreztem hogy Luke leül mellém a földre, de nem tudtam elbújni a gondolataimtól. Csak a férfit láttam, csak az ő szemeit, és csak az ő vérét. Azonban mikor már sok idő eltelt és még mindig nem reagáltam, Luke gyengéden a térdemre tette a kezét.
- Amit láttunk, attól vagy ilyen szótlan? - kérdezte halkan és én bólintottam. - Biztos láttál már ilyet filmekben vagy sorozatokban, mert én is. Csak élőben még is másabb. - fejtette ki magát. Végül felé pillantottam és ő is csak simán maga elé meredve nézett, rezzenéstelen arccal.
- Ha nem állítottunk volna meg, mit tettél volna? - kérdeztem és magam sem tudom miért pont ez jött ki belőlem. Luke felnézett rám és egy pillanatra kérdő tekintettel, majd az arcvonásai kisimultak és megcsóválta a fejét.
- Nem tudom. Bár csak megállithattuk volna a dolgot. Hogy a fenébe nem vettük észre előbb? - kérdezte felháborodva és úgy éreztem hogy amíg én magamat sajnáltatom amiért a rossz érzet miatt, amit a holtest okozott, addig Luke azért volt kiakadva mert magáért az áldozatért érezte rosszul magát. Ebből a dologból látszott hogy ki az önzetlenebb kettőnk közül.
- Képtelenség lett volna megállítani a dolgot hiszen jó pár méterre odébb történt a dolog. - magyaráztam, de Luke csak tovább csóválta a fejét.
- Akkor is valahogyan meg kellett volna akadályozni.
- De ez már a múltban van, szóval nem tudsz mit csinálni. - jelentettem ki, de ő elkezdett olyan képet vágni, ami arra utalt hogy eszébe jutott valami.
- De hiszen mi is a múltban vagyunk. Csak ide kell hívni a TARDIS-t és visszamenni az időbe, aztán mindent megoldunk! - állt fel izgatottan és elindult a fürdő felé. - Calum, siess már mert behugyozok.
- Most komolyan úgy gondolod hogy érdemes lenne megzavarni világot úgy hogy visszamegyünk és megmentjük? - kérdeztem amint utána mentem. Luke ott toporzékolt a fürdőszoba ajtaja mellett, neki dőlve a falnak és karba tett kézzel méregetett engem, szinte már szúrós tekintettel.
- Hát persze. Hiszen ő is csak egy ember volt.
- De azt sem tudod kiféle, miféle. Lehet megérdemelte hogy meghaljon. Honnan veszed hogy nem egy
gyermekerőszakolása miatt kapta azt, amit?! - érveltem, mire ő meghökkenve abba hagyta a lábával való toporzékolást.
- Azért ennyire már nem kell drasztikusnak lenned. - szólt csodálkozó tekintettel. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Calum szinte csak úgy kitört a fürdőszobából és átadta Luke-nak a helyet.
Próbáltam menedéket keresni Calum-nál, de ő csak sóhajtott majd ismét pucér lett előttem.
- Téged nem zavar hogy itt vagyok? - kérdeztem, ugyanis kissé ideges voltam és szinte olyankor mindenbe belekötök, még abba is ami nem is zavar annyira.
- Ha téged zavar a természetes külsőm, akkor fordulj el. - vágott vissza és eddig nem volt elég az hogy a csupasz seggét láttam, de most már szembe fordult felém széttárt karokkal, így előröl is megpillanthattam, mintha annyira akartam volna.
- Na jól van, azért nem kell ennyire mutogatnod magad. - csóváltam meg a fejem és inkább visszamentem az ablak elé, minél messzebb a nudistától.
Hallottam ahogy az ágy megreccsen így sejtettem hogy Calum lefeküdt, alváshoz készen. Még is csak felálltam és elsétáltam a telefonig. Ott vacsorát rendeltem magamnak, és Cal-t is megkérdeztem hogy éhes e. Persze az volt és gondoltam Luke sem érezhet másképp, ezért rendeltem csirkés buritót. Erről az ételről mindjárt Rachel jutott eszembe mert ő neki a kedvence. A gondolat menet pedig elvezetett ahhoz hogy leültem Calum mellé az ágyra és megpróbáltam a manipulátorral felhívni Rachelt.
- Holla! - szólt bele Michael teljes vidámsággal.
- Azt hittem Berlinbe vagytok. - mondtam eltűnődve, mire Calum felhorkantott.
- Ez egy belső köszönés, te nem tudhatod.
- Jó, mindegy. De hogy-hogy nálad van a manipulátor? A Doktor nem Rachel-nek adta? - tudakoltam meg kicsit aggódva. Hirtelen végig ment a fejembe hogy valami baj van Rachel-el, de ahhoz túl boldognak tűnt Mike. Még ha nem is ismerte annyira, szerintem pánikba esett volna ha lett volna vele valami. De ebbe inkább nem akartam belegondolni.
- Kiderült hogy ez az idióta nem tudja használni a szónikuscsavarhúzót és Ashton pedig túlságosan jól bánik a pszichikus papírral, ezért kénytelen voltam a manipulátort Michael-re bizni. - csatlakozott a beszélgetésbe Rachel és végre megjelent ő is a hologramba.
- Hol van az én kedvenc dobosom? - érdeklődött Calum, mire Ashton hatalmas mosolygós feje belibbent a képbe.
- Itt vagyok! - mondta boldogan és egy kis nevetést is hozzá rakott, ami olyan édessé tette a személyiségét. Esküszöm mintha valami hívó szó lett volna Ashton nevetése, Luke kirobbant a fürdőből (frissen zuhanyozva, tehát még a haja is kissé vizes volt) és levetette magát mellém közé és Calum közé préselve. Szép.
- Mashton és Rachel! - kiáltott Luke boldogan.
- Helló Lukey, na hogy megy a pigvin vadászat? - kérdezett vissza Michael.
- Eddig még egyet sem láttam. - válaszolt Luke és közbe játszott szomorú fejet vágott. Ugyanis a srác valamiért megszállottja a pingvineknek. Körülbelül úgy mint én a jegesmedvéknek. Tehát nagyon.
- Nem baj, majd biztos látsz egyet. - mondta Ashton biztatóan.
- És eddig mit csináltatok? - érdeklődtem kíváncsian, mire Rachel jobban a képernyőbe került.
- Igazából ami itt van helyzet, az egy nagy káosz. Mindenhol bombáznak és rengeteg halottat láttunk. Szörnyű ami itt megy, de hát nem tudunk mit csinálni. Most is éppen egy bunkerben rejtőzünk, de szerencsére van nálunk egy csomó kaja és a társaság is jó és ha veszélybe kerülnénk akkor csak simán eltudunk teleportálni innen. - magyarázta Rachel. Egy kissé ijesztőnek hangzott és a halott szóra eszembe jutott az a holtest amit mi láttunk.
- Azért nem bíznám a manipulátort Michael-re. Ha pánik helyzetbe kerül, több mint valószinű hogy leblokkol és akkor nem veszitek nagy hasznát. - javasolta Calum, mire Michael sértődött arcot vágott felé.
- Kösz a támogatást!
- Calum-nak igaza van. Szerintem Rachel nyugodtan átveheted annak az irányítását is. Michael-re innkább a kaját bízzátok. Azzal jól bánik. - tanácsolta Luke. Rachel bólintott de Micael ki volt akadva.
- Nekem is lehet beleszólásom?
- Inkább add oda a manipulátort Rachel-nek. - csatlakozott be a helyzetbe Ashton is.
- Már te is az ő oldalukon állsz? - hitetlenkedett Michael, de azért már elkezdte levenni a manipulátort és végül oda nyomta Rachel kezébe.
- Amúgy nagyon viccesen néztek ki. Csak úgy lebegtek a levegőben. - tette hozzá Ashton, a hologramra utalva.
- Ti sem néztek ki másképpen. - mondtam és mind a hatan nevetni kezdtünk és arról beszélni hogy ki néz ki a leghülyébben. Amikor a nevetés kicsit elhalkult és komolyabb lett a levegő, szinte érezni tudtam hogy Luke és Calum mennyire hiányolja két másikat. Ahogy Michael és Ashton is minket (inkább őket) néztek, láttam a szemükbe a csalódottságot és a hiányt. Ők négyen olyanokká nőttek az évek alatt mintha négyes ikrek lennének. Persze külsőleg és belsőleg teljesen mások, de attól függetlenül a testvériségi szeretet összetartja őket.
- Ideje lenne aludnunk. - törte meg a csendet Luke, majd elnézett a két fiútól és helyette felém meg Calum felé fordult. Ez már a búcsút jelentette.
- Jók legyetek. - szólt Cal majd én is elbúcsúztam. Mikor az adás megszakadt csak néztük a hármójuk hült helyét egy darabig, de a szobaszerviz kopogtatása összerezzentett minket.
- Megyek. - pattant fel Luke beengedte az illetőt aki egy nagy gurulós asztallal érkezett.
A kaja remekül nézett ki és ízre se csalódtam benne. Kicsit kezdtem érezni hogy a „gazdagság” hizlalni fog engem. Bár amennyit ugráltam a koncerten, biztos voltam benne hogy a hajón elfogyasztott vacsorát azt már ledolgoztam.
- Nos, jó éjszakát. Ne keltsetek fel egy darabig. - bújt be az ágyba Calum, mint valami álmos kis kutya. Luke és én csak nevettünk rajta, majd áttértünk a mi térségünkbe. Meglepetten láttam hogy Luke elkezdte a dolgaimat a mellette levő éjjeli szekrényhez pakolni, majd az ő takaróját kicserélte az enyémmel.
- Akkor úgy látom nincs bele szólásom abban hogy ma este hol aludjak. - állapítottam meg, mire szélesen rám mosolygott.
- Jó éjszakát punk hercegnő. - mondta gúnyosan, mire megdobtam a kis párnájával, amit még ott felejtett az ágyon. Aranyosnak találtam ahogy elhelyezkedett és összekuporodott az a hosszú nyúlánk tizenéves srác a földön. Belül néha tényleg olyan volt mint egy kis fiú. És ez tetszett benne. Örültem neki hogy a halottnak a témáját már nem hozta elő, mert túl fáradt voltam ahhoz hogy épp ésszel gondolkodjak.
Abba kellett hagynom Luke-takaró-buritó bámulását és inkább én is eltettem magam másnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése