"For the thrill of your touch I will shamefully lust
As you tell me we're nothing but trouble"
Furcsa
volt a légkör Michael, Ashton, és Rachel nélkül. Calum és Luke elveszettnek
tűntek és nekem is hiányzott hogy Rachel ott legyen. Olyan hirtelen kiraktuk
őket és már mentünk is a következő megállóhoz.
- Ez a ti helyetek. - ment közelebb a Doktor, Daisy csapatához. - Nehéz lesz elhinni majd amit látni fogtok, de muszáj lesz nektek ezt véghez vinni.
- De én nem értem hogy mik várnak ránk oda kint. Mint valami puzzle játék, feladatokat kell teljesíteni? - kérdezi Alexis kíváncsian.
- Nem mondhatok semmit. Mindent magatoknak kell kitalálni. - csóválta meg a fejét a Doktor, miközben megérintette Alexis vállát együtt érzően. Én teljesen nem így képzeltem el ezt az egész utazást. Kissé csalódottnak éreztem magam. Nem számított hogy Luke és Calum volt a társaim, nem hiába akartam hogy Daisy és Alexis eljöjjenek. Azért akartam ezt hogy együtt lehessünk, mint régen.
- De mi van ha kell a segítséged nekünk? - kérdeztem nyugtalanul. A Doktor rám nézett, majd a karomon lévő manipulátorra mutatott (igen, végül eszembe jutott a neve.)
- Ezzel felhivhattok és oda hívhatjátok magatokhoz a TARDIS-t. Nem biztos hogy mindig megtaláltok benne, de ő majd segíteni fog. - magyarázta, azonban Calum nem volt megelégedve ezzel.
- Ez csak egy gép, ez nem tud segíteni. - mutatott körbe.
- A TARDIS igen is él és gondolkodik. Csak te ezt nem tudod mert nem olyan fejlett a tudásod. - mondta a Doktor őszinteséggel, és ebben nem volt semmi rossz dolog, de lemertem volna fogadni hogy Calum-nak rosszul esett.
- Hol vagyunk pontosan? - kérdezte Luke és oda sétált az ablakhoz.
- 2034 Tokiójában. - mikor ezt kimondta a Doktor, mindannyian oda csődöltünk az ajtóhoz és mikor azt kinyitottuk, egy egész új világ jelent meg előttünk. A házak hatalmasabbak voltak, több reklám tábla volt és hologramokkal. Azonban kevesebb ember volt. A szél jobban átjárta az utcát és fényesebb volt minden. Nagyon nem tudtam körül nézni mert Daisy és Alexis szorítása elvette a figyelmemet.
- Vigyázzatok magatokra. - mondtam mosolyogva, a könnyeimmel küszködve. Éppen hogy csak újra találkoztunk évek után, most megint el kell válnunk.
- Te is. - mondta Alexis, de Daisy nem szólt egy szót se mert a könnyeit próbálta visszatartani.
- És én nem kapok ölelést? - kérdezte Alex szomorúan, mire Luke és Calum megölelték őt két oldalról. - Én kis fiaim. - Nem bírtam megállni de a könnyeimen keresztül a szemeim mosolyba szegődtek ugyanis olyan aranyos pillanat volt.
- Ne csinálj semmi butaságot. - figyelmeztette Luke Alexet, aki a szívére tette a kezét.
- Ígérem jó kis fiú leszek és szépen fogok bánni a két hölgyeménnyel. - ígérte lovagiasan.
- Ajánlom is, mert ha újra látlak Gaskarth és kiderül hogy bármi rosszat is tettél valamelyikőjüknek, akkor levágom a golyóidat. - fenyegettem komolyan, de azért utána rá mosolyogtam. Meghagytam neki hogy döntse el most vicceltem vagy komolyan gondoltam.
- Ne aggódj, ha rossz lesz velünk, majd megverjük. - veregette meg a hátam Alexis, majd elindult Daisy és Alex után a nagy Japán városba.
Még néztem ahogy hármójuk sziluettje egyre távolabb kerül és egyre fényesebb lesz a felkelő napba, aztán a Doktor becsukta az orrom előtt az ajtót.
- Ez a ti helyetek. - ment közelebb a Doktor, Daisy csapatához. - Nehéz lesz elhinni majd amit látni fogtok, de muszáj lesz nektek ezt véghez vinni.
- De én nem értem hogy mik várnak ránk oda kint. Mint valami puzzle játék, feladatokat kell teljesíteni? - kérdezi Alexis kíváncsian.
- Nem mondhatok semmit. Mindent magatoknak kell kitalálni. - csóválta meg a fejét a Doktor, miközben megérintette Alexis vállát együtt érzően. Én teljesen nem így képzeltem el ezt az egész utazást. Kissé csalódottnak éreztem magam. Nem számított hogy Luke és Calum volt a társaim, nem hiába akartam hogy Daisy és Alexis eljöjjenek. Azért akartam ezt hogy együtt lehessünk, mint régen.
- De mi van ha kell a segítséged nekünk? - kérdeztem nyugtalanul. A Doktor rám nézett, majd a karomon lévő manipulátorra mutatott (igen, végül eszembe jutott a neve.)
- Ezzel felhivhattok és oda hívhatjátok magatokhoz a TARDIS-t. Nem biztos hogy mindig megtaláltok benne, de ő majd segíteni fog. - magyarázta, azonban Calum nem volt megelégedve ezzel.
- Ez csak egy gép, ez nem tud segíteni. - mutatott körbe.
- A TARDIS igen is él és gondolkodik. Csak te ezt nem tudod mert nem olyan fejlett a tudásod. - mondta a Doktor őszinteséggel, és ebben nem volt semmi rossz dolog, de lemertem volna fogadni hogy Calum-nak rosszul esett.
- Hol vagyunk pontosan? - kérdezte Luke és oda sétált az ablakhoz.
- 2034 Tokiójában. - mikor ezt kimondta a Doktor, mindannyian oda csődöltünk az ajtóhoz és mikor azt kinyitottuk, egy egész új világ jelent meg előttünk. A házak hatalmasabbak voltak, több reklám tábla volt és hologramokkal. Azonban kevesebb ember volt. A szél jobban átjárta az utcát és fényesebb volt minden. Nagyon nem tudtam körül nézni mert Daisy és Alexis szorítása elvette a figyelmemet.
- Vigyázzatok magatokra. - mondtam mosolyogva, a könnyeimmel küszködve. Éppen hogy csak újra találkoztunk évek után, most megint el kell válnunk.
- Te is. - mondta Alexis, de Daisy nem szólt egy szót se mert a könnyeit próbálta visszatartani.
- És én nem kapok ölelést? - kérdezte Alex szomorúan, mire Luke és Calum megölelték őt két oldalról. - Én kis fiaim. - Nem bírtam megállni de a könnyeimen keresztül a szemeim mosolyba szegődtek ugyanis olyan aranyos pillanat volt.
- Ne csinálj semmi butaságot. - figyelmeztette Luke Alexet, aki a szívére tette a kezét.
- Ígérem jó kis fiú leszek és szépen fogok bánni a két hölgyeménnyel. - ígérte lovagiasan.
- Ajánlom is, mert ha újra látlak Gaskarth és kiderül hogy bármi rosszat is tettél valamelyikőjüknek, akkor levágom a golyóidat. - fenyegettem komolyan, de azért utána rá mosolyogtam. Meghagytam neki hogy döntse el most vicceltem vagy komolyan gondoltam.
- Ne aggódj, ha rossz lesz velünk, majd megverjük. - veregette meg a hátam Alexis, majd elindult Daisy és Alex után a nagy Japán városba.
Még néztem ahogy hármójuk sziluettje egyre távolabb kerül és egyre fényesebb lesz a felkelő napba, aztán a Doktor becsukta az orrom előtt az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése