2011 Szeptember 18. London/ 2014. Szeptember 18 Sydney

When we both wake up underneath the same sun
Time stops, I wish that I could rewind
So close but so far away.
- Beside You 

- Luke! - kiáltottam utána, de eltűnt mintha soha nem is állt volna előttem. Az utolsó dolog amit magam előtt látok, az ő csodálatos óceán kék szemei. De gyorsan rápillantok a szoborra ami már közelebb került hozzám és az angyal a kezeit felém nyújtotta. Persze ez csak egy szobornak tűnt. Egy ártatlan szobornak. De nem volt az. Ez egy Siró Angyal volt, a legveszélyesebb és legijesztőbb dolog az Univerzumba. Eddig azt hittem hogy ezek csak a Doctor Who-ban léteznek és igazából nem, de nyilvánvalóan tévedtem. Az Angyalok úgy táplálkoznak hogy embereket küldenek vissza a múltba, vagy teljesen eltörlik őket a világból. Ismét könnyek szöktek ki a szememből és pislogás nélkül próbáltam nézni az Angyalt. Luke nem volt ott. Nem hallottam a hangját, nem éreztem a jelenlétét. Fogalmam sem volt hogy csak visszaküldte a múltba, vagy teljesen eltörölte a létezését. Bármelyik is volt a válasz, mindegyik rossz volt. Az egyik jobban mint a másik.
- Emi! Hol van Luke? - hallottam Calum hangját majd lassan oda ért mellém. Nem tudtam mit mondjak, csak néztem az Angyalt.
- Luke... eltűnt. - mondtam végül.
- Hogy érted hogy eltűnt? - kérdezte furcsállódva.
- A szobor, az Angyal. Eltüntette őt. Vagy visszaküldte a múltba, vagy eltörölte a létezését. - magyaráztam sírás közben.
- Ez valami vicc? - kérdezte Calum. Én megráztam egy csöppet a fejem még mindig a szobrot nézve.
- Most mit csináljunk?
- Állj mellém és nézd folyamatosan a szobrot, addig én összeszedem a cuccunkat. - Calum úgy tett ahogy mondtam. - Ne pislogj!
- Jól van. De mi lesz Luke-al? - fojtatta tovább. Nem válaszoltam inkább elmentem a dolgaimért. A pulcsimat beletuszkoltam a táskámba, majd észrevettem hogy a földön ott hever Luke piros-fekete kockás inge. Felvettem magamra és hiába lógott rajtam és sokkal nagyobb volt nekem, felvettem és az alját pedig csomóba kötöttem hogy ne legyen olyan hosszú.
- Fogd meg a vállam. - mondtam Calum-nak és így tett miközben még mindig az Angyalt nézte. A képernyőn megkerestem a Hotel szót és rányomtam az ujjam.
A sötétség után az ágyon landoltunk. Egymás mellett ültünk és én sírásba törtem ki, de nem csak abban a csendes pityergésben, ha nem a rendes csúnya bőgésben.
- Emi, össze kell szedned magad és visszahozni Luke-ot ide! - mondta Calum és közben a hátamat simogatta.
- Nem tudom! - sírtam majd még jobban elkezdtem reszketni.
- De hogy nem! Hiszen okos vagy! Gyerünk, ki kell találnod valamit. - szólt Calum és én bólintottam. Mély levegőket vettem és kezdtem lenyugodni egy kicsit. Lekúsztam az ágyról és elővettem a ruhás szekrényből az összes dolgot ami ott maradt. Mikor összepakoltam mindent, kitaláltam valamit. Nem volt még egy teljes tervem, először abban reménykedtem hogy azt véghez tudom vinni ami a fejembe volt. Calum szomorúan oda hozta nekem Luke táskáját, majd oda szórta elém a többi dolgot amit talált és Luke-hoz tartozott. Pingvin, alsónadrág, fogkefe, egy tartó tele pengetőkkel, és Ed Sheeran legújabb albuma. Mind beleraktam a táskába rendesen és mikor végeztem Calum felvette az egyik vállára.
Összeszedtem minden energiám hogy ne bőgjem el újra magam, majd ránéztem a manipulátorra. Kikerestem a ’Vissza az elejére’ opciót és amint Calum megfogta a jobb vállam, rányomtam az ujjam a kijelzőre. Azonban nem történt semmi. Erőszakosan és eszeveszetten nyomtam az ujjam a képernyőre vagy ötvenszer, de nem történt semmi.
- Ez reménytelen! - roskadtam össze a padlón. Calum leült mellém a földre, maga felé húzta a bal kezem, és megnézte a manipulátort.
- Van egy olyan hogy TARDIS. Szerintem érdemes lenne kipróbálni. - mutatott rá a kijelzőre. Bólintottam és Calum ismét megfogta a vállam. Még mindig ültünk, de gondoltam ha működik, akkor így is kell neki. Rányomtam az ujjam és a kis sötétség megint jött, majd a fényes világos neon kék TARDIS-ba találtuk magunkat a földön ülve.
Felfutottam a kis lépcsőn a 360 fokos irányítóasztalhoz és a mellette levő padra leraktam a dolgainkat. Calum is így tett majd oda állt az irányítópult elé.
- Nos, mi a terved? - kérdezte reménykedve nézve rám.
- A tervem eddig az volt hogy visszamenni az időbe. De nem sikerült, viszont itt vagyunk a TARDIS-ban. - fejeztem be a beszédem, de Calum még várta hogy mondjak valamit.
- És?
- És ennyi! Tovább nem tudom.
- Mi az hogy nem tudod? Neked mindig van terved!

- De most fogalmam sincsen mit csináljunk.
- Akkor gondolkozz! - kiáltotta Calum amitől egy kicsit összerezzentem. Elkeseredve leültem a padra és próbáltam törni a fejem? Először meg kellett tudni hogy Luke-ot visszaküldte e valamilyen időben, vagy teljesen kitörölte a létezését. Nagy volt a különbség kettő között. Mert ha csak visszaküldte volna valamilyen időbe, akkor elmentünk volna érte és ennyi. Újra jelenben. De ha az egész létezését... abba bele sem akartam gondolni mert akkor fogalmam sem lett volna hogy mit kell tenni. Szóval megkérdezni hogy Luke egyáltalán megszületett e... de kitől lehet? Csak is az édesanyjától.

- Menjünk 2014 Sydneyébe. - álltam fel és oda sétáltam Calum mellé.
- Miért? - kérdezte gyanakodva.

- Hogy megkérdezzük az anyukáját hogy hány fia is van pontosan. - magyaráztam türelmetlenül.

- Három.

- De ezek után nem biztos. Csak meg kell tudnunk ezt a fontos információt. Szóval üssük be a koordinátákat. - mutattam a billentyűzetre. Calum kérdőn nézett rám.
- És azt tudod hogy hogyan kell?
- Halvány lila gőzöm sincsen. - csóváltam meg a fejem, mire Calum karba tette a kezeit és felvont szemöldökkel nézett rám.
- Biztos van itt valahol egy kézikönyv! - válaszoltam hevesen és közben leguggoltam hogy kinyissam a kabinokat a pult alatt. Rengetegféle könyv és más egyéb használati dolgok voltak bent. De sehol egy kézi könyv. Viszont találtam egy szónikuscsavarhúzót, ugyanis a másik Luke-nál volt. Ezt az újat elraktam a zsebembe.
- Na? - kérdezte Calum.

- Semmi. - mondtam csalódottan és ismét rám tört a szorongás és az idegesség. Calum sóhajtott egy nagyot, majd megpróbált valamit beütni a gépbe és megkeresni a megfelelő kódokat. Jó sok minden számot beütött, amik gondolom utcaszámok és házszámok lehettek. Majd meghúzta a kart ami elindította a TARDIS-t.
- Remélem te okos gép elviszel minket majd ahova akarunk menni. - mondta Calum a TARDIS-nak. Persze az nem válaszolt de valahogy volt egy olyan érzésem hogy még is megértette mit akarunk.
Azonnal megéreztem mikor leszálltunk.
Mindent ott hagyva, csak a manipulátorral a kezemen és a szónikuscsavarhúzóval a zsebemben, kirohantam a TARDIS-ból, Calum pedig szorosan mögöttem.
Este volt és meleg. Csönd volt abban az utcában ahol voltunk és a páratartalom miatt éreztem hogy egy óceán parti városban voltunk. Soha életemben nem jártam még Sydney-ben, de mindig is elakartam oda menni. Most ott volt az alkalom rá hogy felfedezzem, nem tehettem. És őszintén szólva abban a pillanatban nem is akartam.
- Az a háza az. - mutatott Calum nem messze tőlünk. Ránéztem a manipulátorra és végre mutatta az időt. Akkor éppen este kilenc volt. Calum ment elő, mert ő ismerte az utat és neki kellett beszélni amúgy is. Egy kis lépcsőn felsétáltunk a bejárati ajtóhoz, majd becsöngetett.

- Megyek! - hallottam egy nőnek a hangját, majd Liz ajtót nyitott nekünk. Luke anyukáját eddig csak képeken és videóban láttam, és ott is elkönyveltem magamban hogy milyen kedves és szimpatikus embernek tűnik. Nos, ez élőben csak fokozódott.
- Segíthetek? - kérdezte és úgy nézett Calum-ra mintha alig ismerné.
- Igen, azt szeretném megkérdezni hogy Luke itthon van? - vágott bele Calum. Liz csodálkozva nézett rá.
- Itt nem lakik semmilyen Luke. Ismerjük mi egymást? - a szavai rendesen a szívembe hasítottak, de el sem tudom képzelni hogy Calum hogy érezhetett.
- Én vagyok az, Calum Hood. Itt lakom nem messze és a fiával jártam egy gimibe és van egy bandánk a 5 Seconds of Summer. - magyarázta Calum de Liz még furábban nézett rá.
- Nem tudom miről beszélsz. Két fiam van de egyikőjük sincs bandában. - vonta meg a vállát. - És soha életemben nem hallottam még a 5 Seconds of Summer bandáról.
- Köszönjük hölgyem. Rossz helyre jöttünk ezek szerint. Sajnálom a zavarásét. - húztam arrébb Cal-t a tornácról és elindultam vissza a TARDIS-ba. Ennyi elég is volt.
- Várj. - rántja ki magát a szorításomból és elindul a másik irányba. Csak megyek utána és próbálom visszatartani a könnyeimet, eleget sírtam már.
Elérünk megint egy házhoz, ahol Calum bemegy a hátsó udvarba és bekopogtat egy ablakon. Valaki gyorsan kiszalad és megjelenik a kertben a hátsó ajtón keresztül.
- Haver, mit keresel itt? - jelent meg Michael. De teljesen máshogy nézett ki. Fekete póló volt rajta és a karján nem volt tetoválás. A haja nem volt színes, ha nem normálisnak tűnt és még mindig frufruja volt. - Hogy nézel ki?
- Ez most nem fontos! - förmedt rá Calum majd odébb húzta felém.
- Ki ez a csaj? Nem is tudtam hogy van barátnőd. - mutatott felém, mire én megcsóváltam a fejem.
- Nem vagyok a barátnője.
- Kérdeznem kell valamit. Van nekünk egy bandánk? - nézett mélyen Michael szemében.
- Nem, nincsen, csak hülyeségből szoktunk csinálni feldolgozásokat. - vonta meg a vállát Michael. Calum idegesen a hajába túrt.
- Ismerünk egy Luke Hemmings nevű srácot?
- Nem hallottam még. Asszem tudom kik Hemmings-ék, de Luke-ot még soha nem hallottam.
- És Ashton Irwin? - kérdezte reménykedve Calum.
- Gőzöm sincs. Honnan szeded ezeket? - kérdezte vissza Mihael. Calum teljesen kiborult.

- Most megyünk. - indult el otthagyva a csodálkozó Michael-t. Nem szóltam semmit, ha nem csak utána mentem.
- Hát persze! Hiszen Luke volt az aki ezt elindította. A YouTube csatornájával, aztán Michael-el szervezték a bandát és én csak úgy csatlakoztam. És végül Ashton mert kellett nekünk egy dobos. Luke nélkül nincs 5 Seconds of Summer. De bármelyikőnkkel is történt volna ez, akkor se lett volna meg ez a banda. - akadt ki Calum és próbáltam lenyugtatni de nehezen sikerült. Közben elhaladtunk egy forgalmasabb utcán ahol üzletek még nyitva voltak. Azt hittem hogy elindulunk vissza a TARDIS felé, de nem. Helyette inkább betérünk egy videotékába. Tudtam hogy miért.
- Segíthetek? - kérdezte Ashton, még mindig a régi hajával, amint beléptünk az üzletbe. Calum lefagyott az ajtóban, majd megfordult és majdnem nekem ütközve belém jött.

Ismét csak mentem utána és végül az utolsó állomásunk a TARDIS-hoz vezetett. Calum rátámaszkodott az irányítópultra és mélyeket lélegzett, vagy sírt. Nem tudtam eldönteni.
- Csinálj valamit! - kiáltotta nekem mikor látta hogy leültem a padra.
- De nem tudom mit! - sírtam már végül. Lekuporodtam a pult alá és beletemettem az arcom Luke ingébe. Legalább az illata még megmaradt de féltem hogy nem sokáig. Próbáltam tervet kitalálni de nem ment. Végül Calum is leült mellém és a fejét a két térdére hajtotta. Úgy sirt tovább. Mindketten csak ott ültünk szerencsétlenül és bőgtünk. Tehetetlenek voltunk. Én persze még mérges is, több ok miatt. Sehol sem találtam a Doktort. Csak úgy magunkra hagyott hogy mindent mi oldjunk meg. Magamra is mérges voltam mert ha nem hívom el őket erre az útra akkor Luke nem szűnik meg létezni és még mindig élne, és a 5 Seconds of Summer is ugyan olyan lenne, vele az élen. Legjobban magamat utáltam, hiába Luke szavai visszacsengtek  a fülemben. „Nem lesz semmi baj. És ha bármi is történik velünk, az nem a te hibád lesz. Te csak jót akartál ezzel.” Igen, jót akartam de nem akartam őt elveszíteni és meg nem törtténté  tenni azt a sok mindent ami elértek és hogy még Ashton-t se ismerjék meg. Minden olyan elcseszett volt, én meg nem láttam belőle kiutat és azt hittem ennél már nem lehet rosszabb.
- Miért sirsz Emi? - tette a tenyerét a lábamra Calum. Csodálkozva felnéztem rá. Már nem sirt, sőt szinte tiszta nyugodtan tűnt.
- Hiszen Luke miatt. - mondtam. Calum-nak csodálkozás csillant fel a szemében.

- Milyen Luke? - kérdezte, mire én még rosszabbul lettem.
- Luke Hemmings, a barátod! - vágtam rá, de ő nem értette mit akarok. Már ő is kezdte elfelejteni Luke-ot. Rájöttem hogy gyorsan kell cselekedni valamit, mert ha nem teszem, én is simán elfelejthetem Luke-ot és akkor senki nem tudja megmenteni. Hamar felálltam és oda mentem Luke táskájához. Kivettem a pingvinjét és Calum kezébe adtam.

- Ezt tartsad. - mondtam neki és ő bólintott. Kellett valami ami jobban szem előtt van és rá emlékeztet, igy jobban a fejembe marad.

Oda sétáltam a kijelzőhöz és beütöttem hogy Siró Angyal. Azonnal kihozott róla leírásokat és elkezdtem nagyon koncentrálni a szövegre. „Egyik legerősebb teremtmények.” Azt eddig is tudtam. „Emberek lelkéből táplálkoznak.” Csekk. „Végig nézni kell, nem szabad pislogni.” Jó tudni, eddig is próbáltuk. „Törhető, így egy paradoxot lehet vele készíteni.” Ezt azonban nem tudtam. És ekkor betört az agyamba, mint egy metál labda. Beütöttem a parkolóház nevét és a tető szót aztán a dátumot és az időpontot. Még nem húztam meg a kart, mert kellett egy erős fegyver. Lementem a lépcsőn az irányító pult alá ahol még több kabinok voltak. Kerestem valami olyat amivel összelehet törni az Angyalt. Szerencsére a kezembe akadt egy balta, ami pont jól jött. Mikor felmentem, Calum kezébe adtam és meghúztam a kart. Már landoltunk is.

- Lesz ott kint egy szobor. Zúzd ahogy csak tudod és most ne kérdezz semmit, később majd mindent elmagyarázok. - emeltem fel a mutató ujjam hogy elhallgattassam.
Kitörtem a TARDIS ajtaját és elővettem a szónikuscsavarhúzót. Szerencsére pont ott parkoltunk ahol akartam. Azonnal megláttam az Angyalt és nem szabadott levenni róla a szemem. A biztonság kedvéért Calum-nak is mondtam hogy nézze miközben töri és próbáljon nem pislogni. De ő neki nehezebb volt ezért én is koncentráltam miközben rászögeztem a szónikuscsavarhúzót. Hátulról kaptuk el az Angyalt és Calum minden erejével ütötte. A szónikuscsavarhúzó működésbe is lépett és fura hangot adott ki meg egy nagy sugárzást ami elősegítette az Angyal rombolását. Közben félszemmel láttam hogy a csuklyás pasas felfut a túl oldalra és közben én meg utána mint valami őrült. Egy fegyver volt nálam, nem tudom kié. Furcsa volt hogy nem vettek minket észre. Calum eléggé hangosan csinálta, de még csak ránk sem hederítettek. Hirtelen a pasas is előrántotta a fegyverét és rám szegezte azt. Majd meglőtt. A combon. Azt hittem nem fogom érezni, de megütött. Éreztem. Pont ott ahol kellett. Nem értettem mi folyik ott.
- Mi történt?! - aggodalmaskodott Calum és abba hagyta az Angyal ütését. Minden erőmmel próbáltam a szónikuscsavarhúzót a szoborra szegezni és nézni miközben leroskadtam a földre fájdalmamba.
- Most nem szabad megállnod, már nem sokára összetörik! - kiáltottam Calum-nak és közben a combomra raktam a bal kezemet amit úgy sem használtam. Rettentően fájt. Soha nem akartam megtapasztalni milyen az amikor valakit meglőnek. Kíváncsi természet voltam mindig is, de ezt az információt szívesen kihagytam volna. A vér csak úgy ömlött belőlem és féltem hogy túl sokat fogok belőle veszíteni. Közben bele gondoltam hogy a múlt/jövőben Luke-nak köszönhettem hogy életben maradtam. Megmentett és átölelt, megnyugtatott. Azt mondta most már minden rendben van. De nem volt. Éppen itt volt az ideje hogy én mentsem meg az életét. Sírtam ismét és remegtem a stressztől és a fájdalomtól. Az Angyal összetöréséhez kellett egy kis idő még. De úgy éreztem kezdek felejteni. Végig csak az járt a fejembe ahogy egyedül állok a csuklyás előtt. A fejemből Luke alakja mellőlem elhalványodott és Calum meg a TARDIS-ba lerakta a pingvint mikor oda adtam neki a baltát, szóval már az sem volt ott hogy emlékezzek. Próbáltam összpontosítani az ing textúrájára ami rajtam volt. Hogy milyen volt az érzete az arcomon mikor Luke-hoz bújtam. Hogy milyen volt a keze tapintása a vállamon és a hátamon. Milyen volt az erős karjaiban megnyugodni és a tenger kék szemeiben elveszni. Próbáltam emlékezni a hülyeségeire. Ahogyan a parkolóban táncoltunk és énekeltük kiabálva a Green Day dalokat. Mikor aggodalmasan leszidott hogy miért voltam el olyan sokáig. És a pillanat ahogyan rám nézett mielőtt megszűnt volna létezni. Mondani akart valamit, de nem tette, és én el voltam keseredve mert volt egy olyan érzésem hogy már nem is fogom tudni mit akart mondani. A szeme színe egyre jobban halványodott az emlékemből. A mosolya... és az ajak piercingje. Sötét szőke haja és a magas, széles teste aminél jó volt menedéket keresni, majd megtalálni. És a... már nem tudtam mit akartam. Kiment a fejemből. Kiről is akartam beszélni? Kinek a szemei voltak előttem? Kinek az ingét viseltem? És ki hiányzott nekem annyira?

De az Angyal hirtelen összetört és én elvesztettem az eszméletem.