2011 Szeptember 18/16. London

Eyes in the dark

Under a cloud of confusion

They're gonna tear you apart

- End of the World

Az én szerencsémre arra keltem hogy valaki ugrált az ágyamon és egy párnával pofozott engem. Luke-ban is meg volt a hülyeség, de szinte ezer százalék biztos voltam benne hogy Calum-ra tört rá az öt perc.
- Kelj fel! Kelj fel! Ideje útnak eredni a nagy városban! - kiáltotta mint egy őrült és próbáltam a takaróm alá bújni, de ő azt lehúzta rólam. Ezért nem volt mit tennem, belerúgtam a bokájába. Azonban ezzel elvesztette az egyensúlyát és rám esett. Hatalmas becsapódással és nagy fájdalmat okozva.
- Aú. Most ezt miért kellett? - még ő nyavalygott és a hátára fordult mellém.
- Miért kellett ilyen kellemes ébresztést adnod nekem? - válaszoltam kérdéssel.
- Luke elment a Starbucks-ba kávéért és olyan egyedül éreztem magam. - vallotta be miközben egy plüss pingvinnel játszott. Fogalmam sincs honnan szerezte azt. Bár kitudom nézni Luke-ból hogy az előző nap vette csak hogy ne érezze magát olyan pingvintelennek.
- Király. - háborogtam, majd inkább jobbnak találtam kiszállni az ágyból. Vagyis inkább kigurultam mert annyira fájtak a lábaim. - Kértetek valami reggelit? Különben is, hány óra van?
- Az asztalon van a maradéka a bacon-nek és a rántottának. Luke túl keveset kért és bele evett a tiedébe is. Azt üzeni hogy sajnálja. És amolyan tíz óra lehet. - mondta Calum és ő is kikászálódott az ágyból majd ledobta magát a kanapéra és bekapcsolta a tévét. A kajás kocsit oda húztam a kanapé másik végéhez hogy kényelmesen leülve ehessek és persze érdekelt hogy vajon mi van a nagy világban.
- London már nagyon izgatott a 2012-es Nyári Olimpia miatt. - állapította meg Calum, ami abból volt kivehető hogy szinte mindenhol azt mutatták hogyan épülnek a stadionok és a híres angol sportolókkal beszéltek.
- Gondolj bele, tudnánk fogadni a nyertesekre és egy csomó pénzt kaszálhatnánk belőle és az emberek orra alá dörgölhetnénk hogy igazunk volt! - jöttem fel az ötlettel.

- Nem lenne rossz, de nem hiszem hogy 2012 nyaráig itt fogunk dekkolni. - tette hozzá Calum, mire én csak bólintottam. Kicsit rossz érzés volt belegondolni hogy egyszer ennek az utazásnak majd vége lesz.
- Vágod hogy még a One Direction még csak az X-Faktorban van. - szólt Calum amint éppen egy X-Faktor reklámot mutattak a tévében. Emlékszem, nagy rajongójuk voltam az elején. Még utána is kedveltem őket de volt egy érzésem hogy a banda tagok sokat változtak és már a zenéjük se jött be annyira. De azért mindig nyomon követtem hogy mi a helyzet velük. Valóban fura volt belegondolni hogy a 2014-es One Direction, világszerte hatalmas hírnévvel, itt még csak az Angol rajongók kis titkaik voltak. Régi szép idők.
- Igen, furcsa. - helyeseltem és közben megittam a narancslevet amit a reggelimhez kaptam. Örömmel láttam hogy ez legalább nem volt annyira hiányos mint a reggelim többi része.
- És tudod mi a legfurább? Mi még nem is voltunk egy banda. Mármint Michael, Luke, és én alakítottuk a kezdeti 5 Seconds of Summer-t de Ashton még nem csatlakozott hozzánk. És nélküle nem teljes a banda. - kezdett kissé mélyebbre menni a témában Calum.
- Nem akarsz elmenni Sydney-be és megnézni a régi önmagatokat? - jött hirtelen az ötlet. Calum furcsán nézett rám.
- Nem okoznánk bajt azzal ha a régi önmagunkkal találkoznánk?
-Nem úgy értettem hogy találkozni. Csak messziről megvizsgálni és körbe járni az otthonotokat. Régen voltatok már otthon, hiszen egészen eddig turnéztatok a One Directionos fiúkkal. Mikor volt az utolsó alkalom hogy otthon voltál? - kérdeztem kissé felhevülten az izgalomtól. Calum elgondolkodott.
- Egy jó pár hónapja biztos. - vonta meg a vállát és csatornát váltott. Reggeli híreket adtak be és csak ment a szokásos dolog az időjárásról és a forgalomról. Azonban mikor a friss hírek kerültek be a fénypontba, Calum és én megrettentünk.
- Tegnap éjjel meggyilkoltak egy harmincegy éves férfit a Green Day koncert után. A szemben levő parkolóház térkamerája mutatja hogy egy csuklyás férfi szíven lövi az áldozatot. Utána három fiatal tűnik elő, megvizsgálják a testet, majd titokzatos körülmények közt, eltűnnek a semmiben. - mondta a hírbeolvasó nő. Calum és én egyszerre egymásra nézünk, szinte tátott szájjal és ijedt szemekkel.
- A jó büdös életbe. - mondtam ki végül és a manipulátor felé futottam ami az éjjeli szekrényen hevert az ágyam mellett.
- Most mit fogsz csinálni? - kérdezte Calum utánam jőve.
- Fel kell hívnom a Doktort. Segítenie kell. - szóltam idegesen és leültem az ágyra kezembe a manipulátorral. Megkerestem a kijelzőn a Doktor szót és mikor rányomta az ujjamat, semmi nem történt. Semmi hologram, semmi hívás hang. Mintha lefagyott volna a rendszer. Tehát a Doktor nem volt éppen elérhető számunkra.
- Mennyire látták az arcunkat? - kérdeztem Cal-t, mire ő megvonta a vállát.
- Sötét volt és nem hiszem hogy olyan feltűnő jelenségek vagyunk.
- Csak azért, mert mi van ha jobban megnézték az arcunkat másik felvételen és akkor simán elkaphatják Luke-ot oda kint. - magyaráztam de Calum nem tűnt úgy mintha megértette volna. Azonban az ajtónak a nyitódó hangját hallottam és máris kirohantam hogy meggyőződjek róla hogy Luke van ott.
Persze hogy ő volt, három pohár kávéval a kezében. Kipihentnek tűnt de mikor meglátta hogy mint egy idegbeteg állok előtte, kócos hajjal és megrémült képpel, kissé ijedté vált.
- Nem én voltam. Bárki is ejtette bele a szoknyádat a WC-be, az nem én voltam. - csóválta meg a fejét és közben óvatosan lerakta a kávékat az fiókos szekrényre.
- A frászt hoztad rám, azt hittem elkapott valaki. És mi a francot csináltál a szoknyámmal? - néztem be a fürdőbe és valóban ott lógott egy akasztón a kád felett, csurom vizesen.
- Ki kapott volna el? És véletlen volt! Calum rám törte az ajtót. Éppen vinni akartam ki a ruhádat hogy oda tegyem a dolgaidhoz mert útba volt ahogy otthagytad a törölköző tartón a fürdőben. De azaz idióta rám nyitott, és megijedtem és kiejtettem a kezemből. - magyarázta bűnbánó tekintettel.
- Nos kösz szépen. Legközelebb ha csapatot kell választanom, a Cake párost biztos nem fogom. - morogtam rá és közben becsuktam a fürdő ajtaját. Inkább rá se akartam nézni a szoknyámra.
- Szerintem így hárman tök jó páros vagyunk. De mondd, ki kapott volna el engem?
- Nem tudom! A rendőrség, a CIA, vagy valamilyen titkos UFÓ szolgálat. - tártam szét a karom mert halvány lila gőzöm sem volt róla.
- Cal, Emi ismét beszippantott valamit, mert furán viselkedik. - kiabált Calum-hoz Luke.
- Fogd be. Nem szívtam semmit. Ha jobban tudni akarod a dolgot, akkor gyere és ülj le a kanapéra. - indultam neki és közben bekapcsoltam a tévét. Ismét időjárás jelentés volt, majd újra adták a híreket ahol megint mutattak minket. Luke koncentrálva bámulta a képernyőt, míg én próbáltam valami jó ötlettel előállni.
- Most ez nagy bajt jelent ránk? Az emberek egy idő után elfogadják. - legyintett és már nem is figyelte tovább a tévét ha nem elment a kávékért. Az enyémet is oda hozta nekem, majd Calum is oda jött a kanapéra.
- Igen, ez probléma. Nem fogják egy hamar elfelejteni a dolgot és láttad hogy azért elég jól kirajzolódik az arcunk? A neten megtalálják majd az őrült rajongók a felvételt és akkor elkezdenek spekulálni. Hiába most még pattanásos tinik vagytok egy garázsban Ausztráliában, még egy pár év múlva a felvétel megjelenhet. És akkor minden szívás lesz. Luke és Calum az időutazó. - az utolsó mondatot már enyhe paródiával adtam elő. Láttam a fiúkon hogy próbálják feldolgozni a dolgot. A kávé kissé megnyugtatott és örültem hogy Luke hamar megjegyezte hogy hogyan kérem. Ha valaki cukros kávét adott volna nekem abban a pillanatban akkor a poharat hozzá vágtam volna. Nem érdekel hogy ha mondjuk bögrébe van.
- Most akkor mit tegyünk? - kérdezte Luke.
- Nos, a Doktor nem válaszol, szóval az egyetlen dolog ami maradt hogy a TARDIS-t ide hívjuk és megpróbáljunk visszamenni az időben. - magyaráztam, bár még én sem voltam biztos a tervemben.
- Jó, de egyikünk sem tudja hogyan kell irányítani a masinát. - tette hozzá Luke és valóban igaza volt.
- De megpróbálni megpróbálhatjuk. - javasolta Calum.
- Egyetértek. Megiszom a kávét, felöltözöm és akkor megpróbálhatjuk. - mondtam majd felhúztam a kávét és bementem a fürdőbe átöltözni, megmosakodni és legalább egy kicsit megfésülni a hajam. Szegény szerencsétlen szoknyámat is próbáltam megszárítani hajszárítóval. Mikor kimentem a nappaliba, Luke és Calum még mindig a kanapén ültek, de már a manipulátorral a kezükbe és volt náluk egy lap meg egy toll. Kérdőn rájuk néztem, de egyikőjük sem pillantott fel.
- Ti mi a fenét csináltok? - kérdeztem végül.
- Ó, Calum nézi az opciókat a manipulátoron, én pedig összegyűjtöm a hasznos dátumokat, csak hogy tudjuk hova kell visszamenni az időben. - magyarázta Luke és le voltam nyűgözve. Végre nem nekem kellett csinálnom mindent. Leültem Luke mellé a kanapé szélére és figyeltem milyen dátumokat és pontos időpontokat jegyez fel. Az egyik azaz volt hogy körülbelül mikor lett vége a Green Day koncertnek, a másik meg az hogy mikor láttuk meg holtestet. Azt onnan tudta kitalálni hogy a tévében többször is leadták a felvételt, ott pedig mutatta rajta az időpontot.
- Van rajta egy olyan opció amin az áll hogy 'Vissza az elejére'. Szerintetek mire gondol? - mutatta felénk a manipulátort Calum. Fogalmam sem volt mit akar az jelenteni.
- Próbáljuk ki. - kaptam ki Cal kezéből a szerkezetet és rátettem a bal csuklómra. Calum oda hozta a dolgainkat kézbe, gondolom arra számított amire én, hogy lehet nem fogunk ebbe az időbe visszatérni. Elraktam minden dolgot és megbizonyosodtam róla hogy semmit nem hagyok ott. Luke megfogta a karom, míg Calum a hátamra rakta a tenyerét.
Rányomtam az ujjam a kijelzőre. Ismét jött a feketeség és ott találtuk magunkat, ahol megérkeztünk az első Londoni éjszakánkon.
- Várj, ez azt jelenti hogy visszajöttünk?  - kérdezi Luke és egy kis gondolkodás után Calum bólint.
- Kérdezd meg az időt. - mutatok a Nokáis telefonos férfi felé. Luke-nak leesik mit akarok és elindul feléje.
- Elnézést uram, lehet furán fog hangzani ez a kérdés, de mi a pontos mai dátum? - kérdezte Luke a férfit, pont úgy ahogy tette akkor mikor ide jöttünk.
- Szeptember 16. - válaszolta ismét flegmán.
- És az év?
- Hogy érted? Hát 2011. Merre jártál eddig? - nézett furán a férfi mire Luke most nem blokkolt le.
- Ne haragudjon, amnéziám van. - szólt bocsánat kérően és illedelmesen.
- Ó, az más. Ne haragudj ha gorombán hangoztam. - kért elnézést a férfi majd Luke megköszönte és elbúcsúzott tőle.
- Tehát akkor kell várnunk holnap estig és akkor megmenthetjük a pasast. - csapta össze a két tenyerét Luke, mire Calum és én felháborodtunk.
- Arról nem volt szó, hogy most már hősök is leszünk! - mondta Calum és próbálta visszafojtani a hangját hogy ne hallja senki sem körülöttünk.
- Ez az! Máskülönben, hogyan akarsz megállítani egy fegyveres gyilkost? Láthattad a tévében, szinte hideg vérrel meghúzta a ravaszt, a szívére célozva! - az utolsó pár szót erősen kihangsúlyoztam, csak hogy megértse a pontomat.

- De ha itt a lehetőség arra hogy megmentsünk egy ártatlan életet, akkor muszáj tenni valamit! - erőszakoskodott Luke és közben meggyőző arccal nézett ránk.
- Hányan haltak meg már szerinted Ashton és Michael előtt? Még sem tudnak semmit sem tenni és megmenteni annyi ezer életet! - vágtam vissza. Luke türelmetlenül sóhajtott és elkezdett fel-alá járni és közben a hajába túrni.
- Figyelj haver, csináljuk akkor. De fel kell készülni a legrosszabbra. - tette a kezét Calum Luke vállára. Az agyvizem is felment.
- MICSODA? Nektek teljesen elment az eszetek? Calum az előbb még velem tartottál! - kiáltottam idegesen és nem akartam elhinni hogy ilyen felelőtlenek és pont akkor akarnak hőst játszani.
- Nem látod hogy Luke mennyire ki van ettől? Azt akarom hogy jobban érezze magát ha megtudjuk menteni az alakot. - förmedt rám, szinte mintha én lennék a rossz anyuci aki nem engedi a saját fiát szórakozni. Cake az egy valós kapcsolat, ezek után kiderült. Mély, örök baráti kapcsolat. De engem nem hatott meg akkor.
- Akkor jelentsük be a rendőrségnek. - jöttem elő az ötlettel mert már nem volt több választásom.
- Mire gondolsz? - nézett rám Luke, aki eddig a gondolataiba volt meredve.

- Mondjuk nekik hogy azt hallottuk a Green Day koncert után valaki meg akar ölni valakit. Tudom nem hangzik tökéletesen, de mire oda érünk a rendőrösre, addig kitalálhatunk valami jobb magyarázatot. Tehát ha a rendőrség ott lesz, akkor talán letudják fegyverezni az illetőt és nem történik meg a dolog. Talán még egy mentőst is oda hívnak a biztonság kedvéért. - magyaráztam a tervem. Csöndben végig hallgattak és utána jött a mély hallgatás.
- Jó de ha valakit már szíven lőnek akkor nem kell oda már mentős. - jegyezte meg Calum. Tudtam ezt, de azért még is jó volt belegondolni hát ha lehetne segíteni a férfin még ha a gyilkos meg is lövi.

- Majd ez kiderül közbe. Mikor menjünk az őrsre? - kérdezte Luke. Calumra pillantok, mert nekem nem volt pontos időm.
- Holnap délután elég lesz. Addig menjünk a hotelbe. -  javasolta Calum.
Elindultunk ismét a hotel felé, majd bejelentkeztünk abba a szobába ahol voltunk eddig is. Fent egyikünk sem volt álmos, ezért Calum kitalálta hogy nézzünk meg egy filmet Netflixen. Kiderült hogy 2013-ban csinálta a felhasználóját, tehát akkor érvénytelen volt. Így a hotelszoba laptopján kalózkodtunk egy kicsit hogy megtudjuk nézni a Lego Filmet. Ekkor eszembe jutott hogy az meg 2014-es. Ezért maradtunk a Bajos Csajoknál. Luke szerette a filmet, akárcsak én, Calum pedig el volt vele. Közben chipset ettünk és kólát ittunk. Kellemes estének tűnt csak a baj az volt hogy kemény nappal kellett szembe nézni másnap és én már ideges voltam. De szerintem a többiek is mert nem voltak olyan poénos kedvükbe mint szoktak. Rossz volt ez így. 

2011 Szeptember 17. London

Lying here no fear of the darkness

Now I'm not happy unless, I'm close enough to you

- Daylight

Az egész város aranyban pompázott ahogy jött fel a nap. Egyre több ember ment az utcán és a piros buszok meg a kis fekete taxik is beindultak. Tudtam hogy nem fogok csalódni ebben a városban. Már akkor elkezdtem teljesen beleszerelmesedni.
Calum volt az első aki megébredt utánam és gyorsan el is ment lezuhanyozni. Közben próbáltam kitalálni hogyan lehet reggelit kérni szobára.
- Csak nyomd meg az egyes gombot. - jött oda hozzám Calum csak egy sima törölközővel körülötte és rámutatott a vezetékes telefonra.
- Ennyi? - kérdeztem vissza és kissé butának éreztem magam, bár még soha nem szálltam meg egy hotelben sem.
- Általában a recepció mindig az egyes gomb. Az a legegyszerűbb. - vonta meg a vállát majd elindult a ruhái felé. Követtem a szememmel és mikor háttal állt nekem az eszem megállt. Simán leengedte magáról a törölközőt és ott elkezdett előttem öltözni. Még mielőtt felém fordult volna és látta volna ahogy nyáladzom, inkább benyomtam az egyes gombot a telefonon.
- Várj, ti mit kértek reggelire? - kérdeztem gyorsan Calum-tól még mielőtt a recepciós felvette volna.
- Valaki reggelit emlegetett? - nézett ki Luke a fal mögül, kócos hajjal és álmos szemekkel, póló nélkül. Esküszöm ezek ki akartak végezni engem ott.
- Igen. - bólintottam, de eltudom képzelni mennyire meggyőző lehettem.
- Add ide, majd én kérek kaját. - jött felém Luke és kivette a telefont a kezemből. - Igen, haló?! Igen! Szeretnék reggelit kérni.
- Az nem is érdekel hogy én is éhes vagyok. - toporzékoltam pár lépéssel arrébb tőle.
- Majd kérek neked egy kávét és angol reggelit, ne aggódj. - legyintett az egyik kezével a másikkal meg a telefont próbálta némítani.
- Tudod hogyan iszom a kávét? - tettem karba a kezem és úgy néztem rá.
- Hát persze. Nem tudtad, gondolat olvasó vagyok. - szólt Luke gúnyosan majd elmondta a telefonba Calum rendelését.
- Kettő kockacukorral és tejjel. - mondta Luke kijelentő hangsúllyal miután megkérte nekem a híres nevezetes angol reggelit.
- A tej stimmel de nem iszom cukorral, se semmilyen édesítő szerrel. - vontam meg a vállam.
- Micsoda nagymenő. - gúnyolódott Calum mire Luke nevetni kezdett. Kikészítettek és még csak egy napot sem töltöttem velük.
- És kérnék még valamilyen müzlit is a rántottám mellé. Köszönöm. - fejezte be Luke majd lerakta a telefont. Mikor elment előttem kinyújtotta a nyelvét mint egy nagyra nőtt óvodás. Éreztem hogy sok fejfájást fog még nekem okozni.
Amíg a reggelire vártunk én lezuhanyoztam és felvettem az előző napi ruhámat, ugyanis váltás nem volt nálam. Kezdtem érezni hogy a legnagyobb problémám majd az lesz hogy nem fogom tudni kimosni a ruhám sehol se, de gondoltam ez legyen a legnagyobb gondom az utazásban.
Mikor kiértem a fürdőből, a fiúk éppen Calum ágyán ültek és nagyban beszélgettek valamiről. Nem akartam őket zavarni és hallgatózni ezért elmentem a szoba azon részére ahol az éjszakát töltöttem. Ismét csak leültem az ablak elé és néztem ahogy az emberek mozognak és ahogy a felhők formákat alkotnak. Közben neki álltam a reggelinek ami már meg is érkezett addig amíg zuhanyoztam. Azonban valami megcsapta a fülemet. "De hát nem hagyhatjuk itt." Hallottam Calum hangját és hirtelen mindenféle baromságot elképzeltem, arról, hogy mi van ha rólam beszélnek.
- Nem akarom itt hagyni, de úgy gondoltam volna, úgy sokkal jobb lenne. - válaszolt Luke fojtott hangon. Tényleg fogalmam sem volt hogy miről beszélnek és kezdtem bepánikolni. Megígértem a Doktornak hogy nem válok meg tőlük, de ettől féltem. Mi van ha ők válnak meg tőlem?
- Luke, nem tudjuk helyettesíteni. Jól átgondoltad ezt? A Doktor azt mondta nem szabad elválnunk. - javasolta Calum és az utolsó szavak kicsit hangosabban jöttek ki, mire Luke lepisszegte.
- Ez így lesz jó ahogy mondom. Higgy nekem. Nem kell nekünk, van más. - fejezte be, majd hallottam hogy az ágy mozogni kezdett, vagyis Luke felállt a helyéről. A léptei közeledtek felé és ezt onnan tudom hogy mezítláb volt ezért csattogott lába a parkettán.
- Emi, elmegyünk Cal-al egy kicsit sétálni. Tudom megígértük hogy majd körbe vezetünk, de majd még arra is kerítünk sort. - jelentette be miközben leguggolt mellém. A szívem darabokra tört, de bólintottam.
- Érezzétek jól magatokat. - tettem hozzá amint felállt. Elég az hogy mikor mind ketten állunk, akkor is fel kell néznem rá, de így a földön ülve szinte egy óriásnak tűnt. Azonban így is láttam az arcán hogy mosolyog.
- Szia Emi. - integetett Calum.
- Sziasztok. - mondtam halkan miután az ajtó már becsukódott mögöttük.
Nem tudtam mit kezdjek magammal. Egyedül nem mertem kimenni, ráadásul pénz se volt nálam, csak az a szerkentyű, aminek abban a pillanatban nem sok hasznát vettem. Szarul esett hogy Luke úgy vélekedett rólam hogy nem kellek nekik és hogy van más is. Mindig is tudtam hogy nem vagyok különleges, ezek után meg főként.
Csak fogtam magam és leültem Luke ágyára és elkezdtem majszolni a muffint, amiket még előző nap raktam el. Vagyis érzetileg előző nap, de ha technikailag vesszük, akkor a jövőben raktam el őket. Furcsa dolog volt belegondolni. Hirtelen eszembe jutott hogy a kezemen lévő masinával tudok telefonálni. A kijelzőn megkerestem Daisy nevét és már hívtam is. Mikor felvette, szinte ő megjelent előttem, csak hologramként.
- Helló Tokióból. Na mi a helyzet? Merre vagytok? - kérdezi teljes boldogsággal és egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Én meg Londonban vagyok, 2011 az év. Calum és Luke éppen leléptek, engem egyedül hagyva. - vontam meg a vállam és szerintem biztos érezte rajtam hogy nem vagyok a legjobb kedvembe.
- Sajnálattal hallom, de hé, fel a fejjel. Biztos van valami jó magyarázat erre. - tanácsolta kedvesen, de megcsóváltam a fejem.
- Az egyetlen magyarázat erre azaz hogy nem bírják a fejem.
- Ugyan, Luke és Calum nem olyan. - csatlakozott be a hívásba Alex és az ő alakja is megjelent előttem. Az ő szavára próbáltam adni, hiszen ő ismeri a srácokat.
- Miért nem mész ki egy kicsit a levegőre? - kérdezi Alexis, becsatlakozva.
- Csak ez a hülye manipulátor van nálam. Nincs nálam a kártya amivel tudnék magamnak egy kis pénzt szerezni. Pénz nélkül meg nem merek kimenni. - vallottam be mire a mind a hárman nagy gondolkodásba estek.
- Ötletem sincs. De legalább ha elvesznél a városban, visszatudsz teleportálni a hotelszobába. - tanácsolta Alex.
- Valóban, szóval szerintem menj ki. Nem kell félned. Legalább te nem a jövőben vagy. - tette hozzá Alexis és valóban igaza volt.
- De milyen ott? Nem ijesztő egy kicsit? - kíváncsiskodtam hogy tereljem a témát, meg hát amúgy is érdekelt.
- De nagyon is. Az emberek teljesen mások. A gondolkodásuk. A kaják meg, te jó ég, a technológia. Ezt így nehéz elmondani. Ezt látni kell. - mesélte izgatottan Daisy majd Alex átvette a szót.
- A zenét kéne hallanod, nagyon durva Japán dalokat adnak a rádióba, az egésznek már olyan technó hatása van. Már nem is olyan popos.
- És a kaják meg szarok. De lehet ez alapból onnan indul ki hogy Japánba vagyunk. - tette hozzá Alexis és láttam az arcán hogy tényleg nincs megelégedve.
- Hölgyeim, ideje elbúcsúzni mert Emi-nek ki kell szabadulni abból a hotel szobából és világot látnia. Ne csináld már hogy Londonban vagy te meg bent punnyhadsz. Fedezd fel! - kiáltotta lelkesítőn Alex ami mosolyt csalt az arcomra.
- Igyekszem. - nevettem. - Sok sikert a jövőben. Sziasztok.
- Szia. - köszöntek vissza, majd a hologram képük eltűnt. Egy nagy sóhajt vettem és ledőltem az ágyon. Próbáltam szagolni jó mélyen hátha megérzek egy különös szagot amiről kiderül hogy Luke-hoz tartozik. De egy éjszaka után az ágynemű még nem vette be az illatát. Kicsit mániákusnak éreztem amiért a paplant és a párnákat szagolgatom, ezért inkább kiugrottam az ágyból és elindultam az ajtó felé. Azonban szinte majdnem elcsúsztam valamin ami az ágy alól kandikált ki. Mikor lehajoltam és felvettem a dolgot, megörültem, ugyanis a pszichikus kártyát, a tartóval együtt, fogtam a kezembe. Vagyis ez azt jelentette hogy még is csak tudok magamnak pénzt szerezni.
Sokkal bátrabban léptem ki az ajtón és vettem nyakamba a várost.
Elsőnek gondoltam jó lenne ha felülnék egy turista buszra, hiszen az jobban körbevezet a nevezetességeknél. Elvitt a Big Ben-nél, a Palotát is láthattam, a Hyde parkot, és a Temze folyó különböző pontjait. A legjobb az volt mikor a hatalmas Tower Bridge-en haladtunk és éreztem hogy sosem akarok elmenni ebből a városból. Kiderült hogy Londonnak is van kínai negyede és Soho negyede. A Soho-nál volt egy lehetőség hogy leszálljunk és ott lehessen vásárolgatni. Először is vettem egy angol zászló mintás táskát, amibe beletudtam pakolni a dolgaimat, a hátizsákon kívül. Beültem egy kis kávézóba ahol simán elfogadták a kártyát és nekem pedig felszolgáltak egy nagyon finom angol teát. A sütiről már nem is beszélve. Betértem utána egy szuvenír boltba ahol vettem pár kacatot hogy ha haza megyek akkor ki dekorálom a szobám. Persze videókat is csináltam meg képeket, csak hogy visszatudjam nézni később és lássam hogy tényleg ott voltam. Egy ruha butikba is betértem ahol vettem magamnak egy pizsamát mert úgy éreztem még is csak jobb kényelmes ruhában aludni. És persze az könnyen bele is fért a táskámba. Pluszban vettem magamnak egy csinos fekete csipkés szoknyát, amit azért volt muszáj megvenni mert nagyon megtetszett a kirakatba és mindig is ilyet akartam. Jó, talán a bordó bőrdzsekit már nem lett volna olyan muszáj megvenni, de nagyon megtetszett a fazonja.
Utána sétáltam és ezerrel azon voltam hogy a legjobb képeket készítsem. Muszáj volt betérnem egy fényképezőgépes boltba hogy vegyek extra memória kártyát és akkumulátort. Csak egy baj volt.
- Miss. Ez nem tudom milyen típusú fényképezőgép, de nekünk ilyen biztosan nincsen. Ez túl fejlett azokhoz, amik most vannak a polcokon. - mondta az eladó enyhe skót akcentussal. Hamar rájöttem hogy a fényképezőgépem 2013-mas modell és akkor én csak 2011-be voltam.
- Tehát akkor ha nem tud ebben segíteni, akkor mit javasol? - kérdeztem csalódottan. Az eladó gondolkodás közben az állát vakargatta, majd hirtelen megindult a raktárba.
- Tessék. Szerintem ez tetszeni fog magának. - nyomott a kezembe egy különös szerkezetet.
- De hát ez egy polaroid fényképezőgép, nem digitális. - akadtam ki és nem mintha nem akartam volna mindig is ilyet, de most nem ezt éreztem a leghasznosabbnak.
- Szóval akkor nem kéri?  - kérdezte az eladó. Hirtelen nem voltam benne biztos hogy mi erre a helyes válasz.
- Nos, szerintem egy digitális fényképezőgép jobban megéri, szóval köszönöm a segítséget.  - válaszoltam határozottan mert kezdtem érezni hogy pasas átakar vágni. Inkább hagytam a fenébe.
Elment ebédelni a Nando’s-ba mert már annyit hallottam róla és kiakartam próbálni. Valóban isteni íze volt a csirkének és a szósznak. Annyit ettem hogy szinte majd’ kipukkadt a hasam.

Utána még sétáltam a Hyde parkba és mókusokat etettem meg néztem ahogy a hattyúk úsznak a vízen. A fényképezőmmel próbálgattam művészibb és művészibb képeket csinálni. Aztán végül elfáradtam és vissza akartam menni a hotelba.
Próbáltam egy térképen eligazodni amit még egy utcai árusnál vettem. Muszáj volt egy automatából pénzt kivennem hogy legyen nálam készpénz is, főként ha másnap a fiúk megint magamra hagynak és végül ezt a csoda papírt is elviszik magukkal.
Bármennyire is koncentráltam a térképre, egyszerűen nem tudtam rájönni hol a hotel, ezért muszáj volt kipróbálnom a teleportálást. Beálltam két vastag törzsű fa közé, amik jól takartak és megkerestem a menüben azt a szót, hogy ’Hotel’. Mikor rányomtam az ujjam a képernyőre, hirtelen minden elsötétült körülöttem és mikor újra kezdtek a fények előjönni, már a hotel szobában találtam magam, Luke ágyán, magán Luke-on.
- Hol a fenébe voltál? - vont kérdőre, miközben próbáltam lemászni a lábairól és kikerülni ebből a kínos helyzetből.
- Nem tök mindegy. Ti sem mondtátok meg hogy merre voltatok. - szóltam flegmán.
- Van okunk rá! - jött oda Calum is és eléggé idegesnek tűnt.
- Csak elmentem várost nézni és vásárolni. - vontam meg a vállam és leültem a földre az ablak elé hogy megnézegessem mit vettem és jól elrakjam őket a földön levő ágyamhoz biztonságban.
- De tudod mennyit voltál el? - kérdezi Luke mire megcsóváltam a fejem.

- Hét órát. Halálra aggódtunk magunkat! - mondta kicsit hevesebben, mire Calum közbe szólt.
- Csak te, én egy picit aggódtam. Gondoltam hogy nem lesz baja. - tette hozzá nyugodtabb hangon, kissé zavarban. Luke komoly arc kifejezéssel leült a földre velem szembe és elkezdte nézegetni hogy miket vettem. Majd a ruha is a kezébe akadt.
- Ez pont jól jön mostanra. - mondta és magához mérte. Mármint igen, magához mérte mint egy lány tenné hogy vajon méretre jó e neki.
- Ezt hogy érted? Ez egy női ruha. - kaptam ki a kezéből.
- Luke mindjárt elmagyarázza hogy nekünk miért volt jelentős okunk arra hogy itt hagyjunk téged. - ült le Calum is Luke mellé.
- Alig várom hogy halljam. - raktam karba a kezem és vártam a magyarázatot.
- Nos, Calum-al gondolkodtunk és arra a dologra jutottunk még reggel hogy szervezünk neked egy jó kis esti London-i túrát. Elmenni a London Eye-ra, egy jó kis étterembe angol kaját enni és ír sört inni és hasonló meglepetés dolgok. De mind ehhez muszáj volt elmenni és úgy elrendezni a dolgokat. Sejtettem hogy majd kiakarsz menni ezért mondtam Calumnak hogy hagyja itt azt a kártya cuccot, olyan helyen ahol majd észreveszed. Ha odaadtam volna a kezedbe hogy hé menj nélkülünk, az elég rosszul jött volna ki. Ezért mondtam Cal-nak hogy nyugodtan itt hagyhatja a papírt, mert van másik is, tudod ez a csavarhúzó amivel szintén lehet pénzt kiszedni az automatából. Csak azt nem gondoltuk volna hogy ilyen sokáig leszel el és kezdtem aggódni mert fogalmunk sem volt hogyan találhatnánk meg ha éjfélig sem érsz haza. Szóval ennyi. - fejezte be Luke, majd kezébe akadt a tábla csoki amiből vettem egy tucatot mert annyira ízlett. - Ez pont a kedvencem. - szólt és megkezdett egyet majd megkínált engem is és Calum-ot is.
- Én azt hittem hogy rám mondtátok hogy nem kell, lesz másik is. - vallottam be, mire Luke és Calum egyszerre hagyta abba a csokinak a rágását.
- De hogy is. Ne légy hülye. Mi ilyet sose mondanánk. - csóválta meg a fejét Luke, majd vállba paskolt.
- Néha tudod milyen undok tudok lenni, de jó fej vagyok ám én is. - tette hozzá Calum mire elnevettem magam.
- Akkor megnyugodtam. - sóhajtottam és vettem még egy kockát a csokiból.
Egy óra múlva felvettem a szoknyát és hozzá a tornacipőmet mivel nem volt nálam másik lábbeli és már készen is álltam Luke és Calum kalandos túrájára.
Először elmentünk a London Eye-hoz és VIP jeggyel előbb feljutottunk és még pezsgőt is kaptunk. A kilátás gyönyörű volt és alig hittem a szememnek. Calum kamerázta a reakciómat és mikor visszanéztem, tényleg tátva maradt a szám. Varázslatos volt és olyan érzést keltett mintha lebegnék a város fölött.
Utána elmentünk a Temze partján sétálni és ott felszálltunk egy hajóra aminek a fedélzetén valamilyen puccos étterem volt. Mondjuk szépen nézhettünk ki. Luke-on a rendes ruhája volt, amiben jött a TARDIS-ban is. Fekete felső és felette egy fekete-piros kockás ing, pluszban fekete szakadt nadrág, fekete tornacipővel. Calum-on egy szürke trikó volt és is fekete szakadt nadrágot választott hozzá meg egy Converse tornacipőt, a hagyományos fekete-fehéret. Hát mit tehet az ember mikor ez a 5 Seconds of Summer stílus. Csak én néztem ki elegánsabban felül a csipkés szoknyával, kivéve hogy alul tornacipő volt rajtam is. De ez így volt jó és kellemes.
- Mit hozhatok önöknek? - kérdezte egy jól fésült pincér, kellemes angol modorral. Ijedten néztem a fiúkra mert fogalmam sem volt hogy mit rendeljek, minden olyan túl jól és előkelően hangzott.
- Szerintem ízlene neked az a halas dolog ami ott van a képen. - mutatott Luke a menüre ahol volt egy kép egy szépen feltálalt fogásról amire először azt hittem hogy csirke, de kiderült hogy lazac.
Miután megvacsoráztunk és beszélgettünk egy keveset, neki indultunk a következő állomásnak.
- Mennyi az idő ilyenkor? - kérdezte Luke tőlem, de fogalmam sem volt. A manipulátor valamiért nem mutatta az időt.
- Ha jól látom a Big Ben nyolc órát mutat. - szólt Calum ahogy a szemeit sunyorgatta a nagy óra felé.
- Akkor még van bőven fél óránk hogy oda érjünk a következő helyig. - örült meg Luke majd elkezdte a lépteit gyorsabban szedni. Én alig bírtam követni a két hosszú lábú óriást, de azért valahogy sikerült felzárkóznom.
Metróval mentünk a következő helyre és teljesen meglepődtem hogy mennyire tele volt az a vagon ahova beléptünk. De inkább csak fiatalok vettek minket körbe és azok is punk rockereknek tűntek. Nem volt velük baj, Green Day-t hallgattak és a tetoválásaikról beszélgettek.
Mikor leszálltunk a metróról, akkor láttam hogy valami hatalmas arénához érkeztünk.
- Srácok, hova hoztatok engem? Tömegiszonyom van és nem szeretek koncertekre járni, főként nem pogózó idióták közé. - torpantam meg az útközepén aminek az lett a vége hogy valaki acél betétes bakanccsal rálépett a sarkamra és még bocsánatot sem kért.
- Ne legyél már ilyen nyafka. Ha nem akarsz Green Day koncertre jönni velünk, akkor felőlem vissza teleportálhatod magad a hotelszobába. - szólt Calum, mire éreztem hogy a szemeim kitágulnak.

- Azt mondtad... Green Day koncertet mondtál? - habogtam, mire Luke elkezdett előrefele tolni.
- Mi is már rég megnéztük volna őket, szóval itt az ideje egy kicsit bulizni. - tette hozzá és a végén már gyorsabban mentem mint ők ketten, annyira ott akartam lenni az arénában.
Mint ahogy sejtettem, rengetegen voltak és alig vártam már hogy legelőre kerüljek ahol jobban látok. Nagy nehezen átvergődtem magam a tömegen és még szerencse hogy útitársaim elég magasak és feltűnőek voltak ahhoz hogy ne veszítsem el őket. Persze mivel én kisebb voltam, ezért majdnem ők veszítettek el engem, ezért beállítottam Luke-ot elém, hogy ő törje meg a tömeget.
Egy öt perces késéssel a Green Day tagjai nagy kiáltással ki is jöttek a színpadra. Billie Joe Armstrong köszöntötte a közönséget és szinte mindenki felkiáltott és felelevenedett amint belekezdtek egy új, addig még ismeretlen dalba. Persze én is azok közt voltam akik őrjöngtek örömükben és hamar az első sorba ugráltam magam, a két fiú pedig mögöttem.
Hatalmas buli volt és örültem hogy tornacipő volt rajtam mert így is megfájdult a lábam, mi lett volna ha más milyenbe mentem volna? Pogózni engem is belerángattak egyszer, de szerencsére nem a durvábbik fajtába ha nem csak az ide-oda lökdösődés "gyengéden" de semmi rugdosás és taposás. A koncert maga fél tizenegyig tartott de mire kikerültünk az utcára, addigra lett már tizenegy is.
- Ti vagytok a világ legjobb srácai! - kiáltottam Calum és Luke felé, mire ők csak mosolyogtak és csóválták a fejüket.
- Kicsit sok sört ittál. - jegyezte meg Cal, miközben eldülöngéltem a kijárat felé. Szerencsére az emberek többsége hamar eloszlott.
- Nos, az ingyen sör és hamis pszichikus papír igazolvánnyal egész jól esett. De persze nem szabad alkoholistába mennem, ahhoz még túl fiatal vagyok. - tettem hozzá kicsit komolyabban.
- Egyszer kétszer nem árt az embernek ha jól érzi magát és ahogy elnézem, te igen is jól érezted magad, szóval ne bánd meg. - ütögette meg a hátamat Luke és csak nevettek rajtam.
- Én nem bántam meg semmit, de már eléggé fáj mindenem szóval ideje lenne visszamenni. - tanácsoltam és közben leültem a földre mert már nem éreztem a lábamat és az egyensúly érzékem is elment hirtelen. Luke és Calum is követtek engem, fáradtnak tűntek ők is.
- Szerintem a legegyszerűbb az lenne ha használnánk a manipulátort. - szólt Calum egy kis csönd után és a csuklómra mutatott.
- Rendben. - bólintottam, majd lassan próbáltam felállni, úgy hogy közben Luke támogatott a jobb oldalamról. Azonban mikor éppen sikerült volna helyre állnom, egy nagy puffanást hallottam, amitől teljesen megijedtem és Luke-nak estem egy kicsit.
- Ti is hallottátok? - nézett ránk Calum kétségbeesetten. Hárman elindultunk a zaj irányába és meglepetten láttuk hogy az úton ott feküdt egy test, mozdulatlanul, vér áztatva. Ha jól emlékszem még egy kisebb sikoly is elhagyta a számat, annyira megrémültem.
- Jobb lenne ha lelépnénk. - kezdett el hátrálni Calum, mire Luke megállította.
- Előbb jobb lenne megnézni hogy még életben van e.
- De ha hozzáérünk a ruhájához vagy valami, akkor ott lesz rajta az ujjlenyomatunk. - aggódtam és erősen kapaszkodtam Luke ingébe hogy ne moccanjon a test felé.
- Nem hagyhatjuk csak így itt! - vágott vissza, és kierőszakolta magát a szorításomból. Letérdelt a test mellett és óvatosan kitapintotta a nyakánál az ereit. Egy kis idő és számolgatás után reménytelen arccal felnézett ránk.
- Meghalt. - mondta, mire Calummal együtt elkezdtem még jobban idegeskedni.

- Hívni akarod a mentőket, vagy mi? - kérdezte Cal, de Luke nem válaszolt. Még ő sem tudta hogy mi erre a helyes válasz.
- Menjünk szerintem. Nekünk most nem szabadna itt lennünk. Hiszen a jövőből jöttünk, még útlevelünk sincsen amivel igazolhatnánk magunkat. - akadtam ki, azonban Calum felém mutatta a pszichikus papírt. Mikor ránéztem, Cal arcát láttam a nevével együtt és az egész úgy nézett ki mint egy útlevél. Kivettem a kezéből az egész tartót és a magán a fekete bőrön megjelent az Ausztrál útlevél szimbóluma a kenguruval és azzal az érdekes nagy madárral.
- Jó, de akkor sem tudunk mit tenni. - adtam neki vissza az útlevelet és tanácstalanul Luke felé néztem.
- Végül is, ha már nem él, nem tehetünk semmit. - helyeselt Luke majd végre visszajött hozzánk.
- Fogjatok meg valahol és akkor visszateleportálom magunkat a hotelbe. - utasítottam őket és közben Luke megfogta a jobb vállam, míg Calum a balt. Kikerestem a hotel szót a kijelzőn és mikor rányomtam a mutató ujjam, egy különös elsötétedés után, ismét a hotelben voltunk, Luke ágyán, Luke-on, aki Calum-on feküdt. Ez a teleportálás utáni landolás csak egyre nevetségesebb lett.
- Ne haragudjatok de muszáj elmennem lezuhanyozni. - szólt Calum és már ment is a fürdőbe.
Halkan leültem a szokásos helyemhez és hiába az ablakon bámultam kifelé, a szemem előtt nem láttam mást csak azt a mozdulatlan testet ami vérrel volt körbe ivódva. Láttam a férfit, aki alig lehetett több harmincnál, halvány barna szemeit, ahogy élettelenül merednek a cipőmre. A keze és lába szét volt tárva és a szíve tájáról csak úgy ömlött még a vár. Már a száján is folyt ki, ami még groteszkebbé tette a képet. Éreztem hogy Luke leül mellém a földre, de nem tudtam elbújni a gondolataimtól. Csak a férfit láttam, csak az ő szemeit, és csak az ő vérét. Azonban mikor már sok idő eltelt és még mindig nem reagáltam, Luke gyengéden a térdemre tette a kezét.
- Amit láttunk, attól vagy ilyen szótlan? - kérdezte halkan és én bólintottam. - Biztos láttál már ilyet filmekben vagy sorozatokban, mert én is. Csak élőben még is másabb. - fejtette ki magát. Végül felé pillantottam és ő is csak simán maga elé meredve nézett, rezzenéstelen arccal.
- Ha nem állítottunk volna meg, mit tettél volna? - kérdeztem és magam sem tudom miért pont ez jött ki belőlem. Luke felnézett rám és egy pillanatra kérdő tekintettel, majd az arcvonásai kisimultak és megcsóválta a fejét.
- Nem tudom. Bár csak megállithattuk volna a dolgot. Hogy a fenébe nem vettük észre előbb? - kérdezte felháborodva és úgy éreztem hogy amíg én magamat sajnáltatom amiért a rossz érzet miatt, amit a holtest okozott, addig Luke azért volt kiakadva mert magáért az áldozatért érezte rosszul magát. Ebből a dologból látszott hogy ki az önzetlenebb kettőnk közül.
- Képtelenség lett volna megállítani a dolgot hiszen jó pár méterre odébb történt a dolog. - magyaráztam, de Luke csak tovább csóválta a fejét.
- Akkor is valahogyan meg kellett volna akadályozni.
- De ez már a múltban van, szóval nem tudsz mit csinálni. - jelentettem ki, de ő elkezdett olyan képet vágni, ami arra utalt hogy eszébe jutott valami.
- De hiszen mi is a múltban vagyunk. Csak ide kell hívni a TARDIS-t és visszamenni az időbe, aztán mindent megoldunk! - állt fel izgatottan és elindult a fürdő felé. - Calum, siess már mert behugyozok.
- Most komolyan úgy gondolod hogy érdemes lenne megzavarni világot úgy hogy visszamegyünk és megmentjük? - kérdeztem amint utána mentem. Luke ott toporzékolt a fürdőszoba ajtaja mellett, neki dőlve a falnak és karba tett kézzel méregetett engem, szinte már szúrós tekintettel.
- Hát persze. Hiszen ő is csak egy ember volt.
- De azt sem tudod kiféle, miféle. Lehet megérdemelte hogy meghaljon. Honnan veszed hogy nem egy 

gyermekerőszakolása miatt kapta azt, amit?! - érveltem, mire ő meghökkenve abba hagyta a lábával való toporzékolást.
- Azért ennyire már nem kell drasztikusnak lenned. - szólt csodálkozó tekintettel. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Calum szinte csak úgy kitört a fürdőszobából és átadta Luke-nak a helyet.
Próbáltam menedéket keresni Calum-nál, de ő csak sóhajtott majd ismét pucér lett előttem.

- Téged nem zavar hogy itt vagyok? - kérdeztem, ugyanis kissé ideges voltam és szinte olyankor mindenbe belekötök, még abba is ami nem is zavar annyira.
- Ha téged zavar a természetes külsőm, akkor fordulj el. - vágott vissza és eddig nem volt elég az hogy a csupasz seggét láttam, de most már szembe fordult felém széttárt karokkal, így előröl is megpillanthattam, mintha annyira akartam volna.
- Na jól van, azért nem kell ennyire mutogatnod magad. - csóváltam meg a fejem és inkább visszamentem az ablak elé, minél messzebb a nudistától.
Hallottam ahogy az ágy megreccsen így sejtettem hogy Calum lefeküdt, alváshoz készen. Még is csak felálltam és elsétáltam a telefonig. Ott vacsorát rendeltem magamnak, és Cal-t is megkérdeztem hogy éhes e. Persze az volt és gondoltam Luke sem érezhet másképp, ezért rendeltem csirkés buritót. Erről az ételről mindjárt Rachel jutott eszembe mert ő neki a kedvence. A gondolat menet pedig elvezetett ahhoz hogy leültem Calum mellé az ágyra és megpróbáltam a manipulátorral felhívni Rachelt.
- Holla! - szólt bele Michael teljes vidámsággal.
- Azt hittem Berlinbe vagytok. - mondtam eltűnődve, mire Calum felhorkantott.
- Ez egy belső köszönés, te nem tudhatod.
- Jó, mindegy. De hogy-hogy nálad van a manipulátor? A Doktor nem Rachel-nek adta? - tudakoltam meg kicsit aggódva. Hirtelen végig ment a fejembe hogy valami baj van Rachel-el, de ahhoz túl boldognak tűnt Mike. Még ha nem is ismerte annyira, szerintem pánikba esett volna ha lett volna vele valami. De ebbe inkább nem akartam belegondolni.
- Kiderült hogy ez az idióta nem tudja használni a szónikuscsavarhúzót és Ashton pedig túlságosan jól bánik a pszichikus papírral, ezért kénytelen voltam a manipulátort Michael-re bizni. - csatlakozott a beszélgetésbe Rachel és végre megjelent ő is a hologramba.
- Hol van az én kedvenc dobosom? - érdeklődött Calum, mire Ashton hatalmas mosolygós feje belibbent a képbe.
- Itt vagyok! - mondta boldogan és egy kis nevetést is hozzá rakott, ami olyan édessé tette a személyiségét. Esküszöm mintha valami hívó szó lett volna Ashton nevetése, Luke kirobbant a fürdőből (frissen zuhanyozva, tehát még a haja is kissé vizes volt) és levetette magát mellém közé és Calum közé préselve. Szép.
- Mashton és Rachel! - kiáltott Luke boldogan.
- Helló Lukey, na hogy megy a pigvin vadászat? - kérdezett vissza Michael.

- Eddig még egyet sem láttam. - válaszolt Luke és közbe játszott szomorú fejet vágott. Ugyanis a srác valamiért megszállottja a pingvineknek. Körülbelül úgy mint én a jegesmedvéknek. Tehát nagyon.
- Nem baj, majd biztos látsz egyet. - mondta Ashton biztatóan.
- És eddig mit csináltatok? - érdeklődtem kíváncsian, mire Rachel jobban a képernyőbe került.
- Igazából ami itt van helyzet, az egy nagy káosz. Mindenhol bombáznak és rengeteg halottat láttunk. Szörnyű ami itt megy, de hát nem tudunk mit csinálni. Most is éppen egy bunkerben rejtőzünk, de szerencsére van nálunk egy csomó kaja és a társaság is jó és ha veszélybe kerülnénk akkor csak simán eltudunk teleportálni innen. - magyarázta Rachel. Egy kissé ijesztőnek hangzott és a halott szóra eszembe jutott az a holtest amit mi láttunk.
- Azért nem bíznám a manipulátort Michael-re. Ha pánik helyzetbe kerül, több mint valószinű hogy leblokkol és akkor nem veszitek nagy hasznát. - javasolta Calum, mire Michael sértődött arcot vágott felé.
- Kösz a támogatást!
- Calum-nak igaza van. Szerintem Rachel nyugodtan átveheted annak az irányítását is. Michael-re innkább a kaját bízzátok. Azzal jól bánik. - tanácsolta Luke. Rachel bólintott de Micael ki volt akadva.
- Nekem is lehet beleszólásom?
- Inkább add oda a manipulátort Rachel-nek. - csatlakozott be a helyzetbe Ashton is.
- Már te is az ő oldalukon állsz? - hitetlenkedett Michael, de azért már elkezdte levenni a manipulátort és végül oda nyomta Rachel kezébe.
- Amúgy nagyon viccesen néztek ki. Csak úgy lebegtek a levegőben. - tette hozzá Ashton, a hologramra utalva.
- Ti sem néztek ki másképpen. - mondtam és mind a hatan nevetni kezdtünk és arról beszélni hogy ki néz ki a leghülyébben. Amikor a nevetés kicsit elhalkult és komolyabb lett a levegő, szinte érezni tudtam hogy Luke és Calum mennyire hiányolja két másikat. Ahogy Michael és Ashton is minket (inkább őket) néztek, láttam a szemükbe a csalódottságot és a hiányt. Ők négyen olyanokká nőttek az évek alatt mintha négyes ikrek lennének. Persze külsőleg és belsőleg teljesen mások, de attól függetlenül a testvériségi szeretet összetartja őket.
- Ideje lenne aludnunk. - törte meg a csendet Luke, majd elnézett a két fiútól és helyette felém meg Calum felé fordult. Ez már a búcsút jelentette.
- Jók legyetek. - szólt Cal majd én is elbúcsúztam. Mikor az adás megszakadt csak néztük a hármójuk hült helyét egy darabig, de a szobaszerviz kopogtatása összerezzentett minket.
- Megyek. - pattant fel Luke beengedte az illetőt aki egy nagy gurulós asztallal érkezett.
A kaja remekül nézett ki és ízre se csalódtam benne. Kicsit kezdtem érezni hogy a „gazdagság” hizlalni fog engem. Bár amennyit ugráltam a koncerten, biztos voltam benne hogy a hajón elfogyasztott vacsorát azt már ledolgoztam.
- Nos, jó éjszakát. Ne keltsetek fel egy darabig. - bújt be az ágyba Calum, mint valami álmos kis kutya. Luke és én csak nevettünk rajta, majd áttértünk a mi térségünkbe. Meglepetten láttam hogy Luke elkezdte a dolgaimat a mellette levő éjjeli szekrényhez pakolni, majd az ő takaróját kicserélte az enyémmel.
- Akkor úgy látom nincs bele szólásom abban hogy ma este hol aludjak. - állapítottam meg, mire szélesen rám mosolygott.
- Jó éjszakát punk hercegnő. - mondta gúnyosan, mire megdobtam a kis párnájával, amit még ott felejtett az ágyon. Aranyosnak találtam ahogy elhelyezkedett és összekuporodott az a hosszú nyúlánk tizenéves srác a földön. Belül néha tényleg olyan volt mint egy kis fiú. És ez tetszett benne. Örültem neki hogy a halottnak a témáját már nem hozta elő, mert túl fáradt voltam ahhoz hogy épp ésszel gondolkodjak.
Abba kellett hagynom Luke-takaró-buritó bámulását és inkább én is eltettem magam másnapra.

2011 Szeptember 16. Este nyolc óra, London

"There's nowhere else like London. Nothing at all, anywhere."

Ismét landoltunk valahol és már alig vártam hogy végre meglássam mi mit kaptunk. Luke és Calum némán ültek a padon, amíg én a gombokat néztem a pulton. A Doktor csak állt mellettem és nézte ahogy nézem a dolgait. Ez egy remek leírás.
- Meg kell ígérned valamit. - szólt hirtelen, és én felpillantottam rá.
- Igen? - kérdeztem kissé ijedten, ugyanis elég komolynak hangzott és nem tudtam miről van szó. Meg különben is miért pont nekem kell ígérgetnem? Van rajtam kívül még két másik is.
- Maradj együtt velük, végig. Össze kell tartanotok és nem veszíthetitek el egymást. - mondta mélyen a szemembe nézve, pislogás nélkül.
- Rendben, ebben biztos lehetsz. - bólintottam, hiszen semmi esetre sem veszteném el magam mellől ezt a két srácot, meg nem is hagynám el őket. Az más kérdés hogy ők mit fognak tenni felém.
- Lehet lesznek olyan alkalmak mikor neked kell megoldanod a helyzeteket. De ne ess pánikba. A TARDIS mindig veled lesz, csak hívnod kell. - tette hozzá amint megpaskolta a gépezetet. Én csak bólintottam bár eléggé meg voltam ijedve.
- Ideje indulnunk. Kezdek fáradt lenni. - csatlakozott hozzánk Calum, megzavarva a beszélgetést.
- Rendben. - fordultam feléje és elindultam az ajtó felé ott hagyva a Doktort.
- Emilia, még egy dolog. Most hálás lehetsz majd nekem. - intett a Doktor és én ezt megakartam kérdőjelezni, azonban Calum már tolt ki az ajtón. Éppen hogy megtudtam fogni a hátizsákomat és ahogy az ajtó becsukódott hármunk mögött, a TARDIS már el is tűnt.
- Na ezt nem gondoltam volna. - hallottam Luke hangját majd én is arra fele néztem merre ő. Le voltam döbbenve.
- Ez nem...
- De, ez a Big Ben este kivilágítva. Itt vagyunk Londonban. - mondta Luke teljesen nyugodtan ugyanis ő neki nem ez az első alkalom hogy látja a várost. Én viszont nem hittem a szememnek. London mindig is a bakancslistám első helyén állt hiszen gyerekkorom óta elakartam jönni ide. És végre ott voltam. Igaza volt a Doktornak, hálás vagyok ezért. Csak arra nem jöttem rá hogy honnan tudta hogy én imádom Londont. De aztán eszembe jutott a nyakláncom, a szívecskés forma amiben az angol zászló van. Hát persze.
- Szóval mi legyen az első dolog amit csinálunk? - kérdeztem izgatottan. A fiúk tanácstalanul körbe néztek.
- Először jó lenne tudni milyen évben vagyunk. - szólt Luke majd elindult egy férfi felé aki a telefonjával babrált valamit. Tehát ez azt jelentette hogy nem annyira a múltban és nem is annyira a jövőben hiszen sima Nokia telefonja volt.
- Elnézést uram, lehet furán fog hangzani ez a kérdés, de mi a pontos mai dátum? - kérdezte Luke a férfitól.
- Szeptember 16. - válaszolta flegmán, de ez még nekünk nem volt elég.
- És az év?
- Hogy érted? Hát 2011. Merre jártál eddig? - nézett furán a férfi mire Luke kissé leblokkolt.
- Amnéziája van a srácnak és azért ilyen fura. - húzta őt odébb Calum mire én nevetve felé fordultam.
- Amnézia, huh? - nevettem továbbra is, majd láttam hogy Luke is kezd visszajönni a blokkból.
- Jól van, nem jutott más eszembe. - forgatta a szemét Calum.
Úgy döntöttünk hogy ideje lesz egy hotelbe menni, mert fáradtak voltunk mind a hárman. Megkértem őket hogy másnap járjuk be a várost mert még sosem voltam Londonban. Szerencsére simán beleegyeztek.
Nem tudom merre mentünk és mi volt a neve a hotelnak, én végig csak a fényképező gépemmel mentem jobbra-balra meg álltam meg dolgoknál. Közben Luke is örökített rólam pár dolgot a telefonjával mert képtelen voltam neki odaadni a fényképezőmet annyira el voltam foglalva a kattintgatással.
- Egy szobát kérek. - mondta Luke a recepciósnak és oda nyújtotta a pszichikai papírt. Mind a hárman teljes frászban voltunk hogy vajon elfogadja e.
- Köszönjük hogy nálunk maradnak pár éjszakára. - mosolygott a recepciós, majd visszaadta a kártyát. Tehát működött.
- Ezzel a három dologgal miénk lehetne a világ. - suttogta boldogan Calum mikor elindultunk a lift felé.
- Ugyan már csak simán élhetnénk gazdag életünket de nem olyan nagy cucc. - tettem hozzá.
A szoba amit kivettünk eléggé tágas volt és London nagy épületeire nézett. Többek közt arra az épületre amit én csak úgy nevezek a tojás alakú ház. Két ágy volt bent tehát reméltem hogy Calum és Luke egy ágyban fognak aludni mert azon jót nevettem volna és videót is készítettem volna róla. De nem, Calum inkább a kanapét választotta.
- Kösz haver, muszáj nekem az ágyon lennem, fáj a hátam. - tette Luke mintha tényleg fájna neki, pedig biztos voltam benne hogy nem.
- Aha, persze. De holnap te alszol a kanapén. Látod, ebből a szempontból örülj hogy lány vagy. - fordult felém Cal mire én felkaptam a vizet.
- Ha olyan kényelmes kis pöcs vagy akkor aludj az ágyon majd én még a földön is elalszok. - mondtam mérgesen, mire Luke nevetni kezdett.
- Hát jól van. - vonta meg a vállát Calum és ledobta magát az ágyamra. Én és a nagy szám...
- Akkor alszok én a kanapén, gyere ide. - mutatott az ágyára Luke de én megcsóváltam a fejem.
- A koncert után biztos elfáradtatok szóval nyugodtan maradj az ágyon, én tényleg még a földön is elalszom. - mondtam kissé nyugodtabban és elővettem pót párnát és lepedőt a szekrényből. Megágyaztam az ablak előtt ahol az üveg a padlóig ért szóval úgy feküdtem le hogy láthattam Londonnak a fényét és el sem akartam hinni hogy itt vagyok.
- Jó éjszakát. - szólt Calum majd Luke és én is mondtunk egy jó éjszakátot.
Nem bírtam mindjárt elaludni, két dolog miatt. Luke és Calum olyan hangosan horkolt hogy legszívesebben hozzájuk vágtam volna egy-egy párnát. Főként Luke-hoz ugyanis ő közelebb volt hozzám. Pedig állítólag Ashton az a bandából aki a leghangosabb. Lehet hogy ennél még rosszabb, gondoltam.
A másik dolog meg az volt hogy London gyönyörű volt és csak felültem, magamhoz közel húztam a két lábam, neki dőltem az ablaknak és csak néztem kifele. Néha-néha elaludtam de mikor felkeltem arra ahogy a nap jön fel, még mindig abban a pózban voltam. Szép volt. Nagyon szép. 

2034 Május 10. Reggel hét óra, Tokió

"For the thrill of your touch I will shamefully lust

As you tell me we're nothing but trouble"

Furcsa volt a légkör Michael, Ashton, és Rachel nélkül. Calum és Luke elveszettnek tűntek és nekem is hiányzott hogy Rachel ott legyen. Olyan hirtelen kiraktuk őket és már mentünk is a következő megállóhoz.
- Ez a ti helyetek.  - ment közelebb a Doktor, Daisy csapatához. - Nehéz lesz elhinni majd amit látni fogtok, de muszáj lesz nektek ezt véghez vinni.
- De én nem értem hogy mik várnak ránk oda kint. Mint valami puzzle játék, feladatokat kell teljesíteni? - kérdezi Alexis kíváncsian.
- Nem mondhatok semmit. Mindent magatoknak kell kitalálni. - csóválta meg a fejét a Doktor, miközben megérintette Alexis vállát együtt érzően. Én teljesen nem így képzeltem el ezt az egész utazást. Kissé csalódottnak éreztem magam. Nem számított hogy Luke és Calum volt a társaim, nem hiába akartam hogy Daisy és Alexis eljöjjenek. Azért akartam ezt hogy együtt lehessünk, mint régen.
- De mi van ha kell a segítséged nekünk? - kérdeztem nyugtalanul. A Doktor rám nézett, majd a karomon lévő manipulátorra mutatott (igen, végül eszembe jutott a neve.)
- Ezzel felhivhattok és oda hívhatjátok magatokhoz a TARDIS-t. Nem biztos hogy mindig megtaláltok benne, de ő majd segíteni fog. - magyarázta, azonban Calum nem volt megelégedve ezzel.
- Ez csak egy gép, ez nem tud segíteni. - mutatott körbe.
- A TARDIS igen is él és gondolkodik. Csak te ezt nem tudod mert nem olyan fejlett a tudásod. - mondta a Doktor őszinteséggel, és ebben nem volt semmi rossz dolog, de lemertem volna fogadni hogy Calum-nak rosszul esett.
- Hol vagyunk pontosan? - kérdezte Luke és oda sétált az ablakhoz.
- 2034 Tokiójában. - mikor ezt kimondta a Doktor, mindannyian oda csődöltünk az ajtóhoz és mikor azt kinyitottuk, egy egész új világ jelent meg előttünk. A házak hatalmasabbak voltak, több reklám tábla volt és hologramokkal. Azonban kevesebb ember volt. A szél jobban átjárta az utcát és fényesebb volt minden. Nagyon nem tudtam körül nézni mert Daisy és Alexis szorítása elvette a figyelmemet.
- Vigyázzatok magatokra. - mondtam mosolyogva, a könnyeimmel küszködve. Éppen hogy csak újra találkoztunk évek után, most megint el kell válnunk.
- Te is. - mondta Alexis, de Daisy nem szólt egy szót se mert a könnyeit próbálta visszatartani.
- És én nem kapok ölelést? - kérdezte Alex szomorúan, mire Luke és Calum megölelték őt két oldalról. - Én kis fiaim. - Nem bírtam megállni de a könnyeimen keresztül a szemeim mosolyba szegődtek ugyanis olyan aranyos pillanat volt.
- Ne csinálj semmi butaságot. - figyelmeztette Luke Alexet, aki a szívére tette a kezét.
- Ígérem jó kis fiú leszek és szépen fogok bánni a két hölgyeménnyel. - ígérte lovagiasan.
- Ajánlom is, mert ha újra látlak Gaskarth és kiderül hogy bármi rosszat is tettél valamelyikőjüknek, akkor levágom a golyóidat. - fenyegettem komolyan, de azért utána rá mosolyogtam. Meghagytam neki hogy döntse el most vicceltem vagy komolyan gondoltam.
- Ne aggódj, ha rossz lesz velünk, majd megverjük. - veregette meg a hátam Alexis, majd elindult Daisy és Alex után a nagy Japán városba.
Még néztem ahogy hármójuk sziluettje egyre távolabb kerül és egyre fényesebb lesz a felkelő napba, aztán a Doktor becsukta az orrom előtt az ajtót.

1940 Február 13. Délután egy óra, Berlin

"They say we're too young now to amount to anything else
But look around
We worked too damn hard for this just to give it up now"

- Csapatokra oszlunk. - szólt hirtelen a Doktor miközben landoltunk valahol. Már kezdtem megkülönböztetni az érzéseket, hogy milyen az amikor elindulunk és landolunk, vagy csak állunk. Még ha csak nagyon picit is lehet érezni, azért érzem.
- Nem hiszem hogy mozdultunk volna valamit. - Calum megcsóválta a fejét és kérdőn nézett mindannyiunkra.
- Fogadunk? - nyújtotta a kezét neki a Doktor, viszont Calum nem válaszolt neki. - Én is így gondoltam.
- Hogy érted hogy csapatokra oszlunk? - érdeklődtem, hiszen valóban nem volt sok értelme. Én azt gondoltam hogy együtt, mint egy nagy csoport megyünk és nézünk körbe a múltban vagy a jövőben.
- Nem gondoltátok hogy tízen fogunk szaladgálni egy helyen... - nézett ránk a Doktor érthetetlenül.
- De, ugyanis én nem vagyok hajlandó a fiúk nélkül egy lépést tenni. - mondta Ashton határozottan és közelebb ment a három fiúhoz Alexet hátra hagyva.
- Rajtatok áll a csoport feloszlása. De számoljátok úgy hogy hármas csoportokat kell alkotnotok, mert én nem tartok senkivel sem. - tette hozzá a Doktor nagy meglepetésemre.
- Azt akarod mondani hogy elrángattál minket ide, és kidobsz minket egy ismeretlen időben és magunkra hagysz?  Honnan tudjuk hogy egyáltalán visszajössz értünk? - kérdezte dühösen Rachel, mire Michael oda állt melléje támogatás képen és határozottan bólogatott. Hamar egymásra hangolódtak...
- Visszafogok jönni értetek, ígérem. De ha ti nem fogtok normális csoportot alakítani, akkor kénytelen leszek én. - mondta védekezően a Doktor, mire szinte mindenki felhörgött.
- Jól van, nevezzünk ki csapat kapitányokat. - zavarta meg a vitát Alexis. Majd végig nézett a tömegen. - Te szőke magas gyerek a padon, te leszel az egyik.
- Luke vagyok. - állt fel Luke mire Alexis bólintott.
- Biztos. Aztán te legyél a második. - mutatott Alexre.
- Én pedig a harmadik. - vágott közbe Rachel, megragadva az alkalmat, hogy esetleg Michaelt válassza csapattársának.
- Jól van, akkor Leonard...
- Luke.
- Az. Válasz egy valakit. - mondta Alexis kissé unottan.
- De ez nem fair. Nem tudok választani a srácok közül. - hőbörgött Luke.
- Akkor válassz egy lányt! Istenem de nehéz veled. - csóválta meg a fejét Alexis majd türelmetlenül neki dőlt az irányítópultnak.
- Jól van. Akkor Emit választom. - nézett rám Luke, én meg közelebb álltam hozzá. Biztos voltam benne hogy csak azért választott engem mert csak az én nevemet tudta.
- Akkor én meg választom Daisyt. - mutatott feléje Alex. Daisy boldogan oda sétált melléje és közben rám kacsintott.
- Én Michaelt választom. - mondta Rachel, bár nem volt meglepő számomra. Michael mosolyogva Rachel mellé állt és közben valami hülyeségeket mutatott Calum felé.
Luke egy kicsit elgondolkodott. Calum vagy Ashton. És persze Alexis, de biztos voltam benne hogy valamelyik srácot akarja. Lenézett rám segítség kérően, mire én kapcsoltam. Inkább én választok, csak hogy ne hozzam őt kellemetlen helyzetbe.
- Calum. - mondtam ki végül. - Cake shipper vagyok. - tettem hozzá nevetve, mire Calum és Luke is nevetni kezdett.
- Akkor én a kis szöszit választom. - Mondta nevetve Alex, Alexisre utálva. Alexisnek az agyvize is felment erre az elnevezésre.
- Ashton te maradtál nekünk. - mosolygott kedvesen Michael és egy vállba bokszolással fogadt a haverját.
- Na csak hogy összetudtátok szedni magatokat. Még az oviban is előbb végeznek. - morogta a Doktor, majd Rachel csapata felé fordult, ugyanis ők álltak hozzá a legközelebb. - Ez itt a ti helyetek. Fedezzétek fel, lássátok mi a helyzet és próbáljátok túl élni a helyzetet és ne okozni semmi kalamajkát.
- Hol vagyunk pontosan? - kérdezte Ashton, mire a Doktor felé fordította a kijelzőt.
- 1940. Berlin. Beszarás. Találkozhatunk Hitlerrel. - olvasta fel és tette hozzá a kommentjét Michael.
- Jól van, akkor induljunk. - indult el Rachel de a Doktor megállította.
- Van pár dolog ami kell nektek. - szólt, majd az irányítópult alatti szekrényből elővett pár dolgot. Az egyiket nagyon is ismertem. A szónikuscsavarhúzó kisebbik változata volt, amiket szinte a boltokban lehet kapni. Michael kapta a kezébe azt és elkezdte tanulmányozni. Aztán a Doktor egy igazolvány tartót is odaadott nekik, amit szintén tudtam mi volt. Ha kinyitod az igazolvány tartót, ott van egy fehér lap. Azon a fehér lapon az jelenik meg, aminek meg kell az adott szituációban. Tehát tegyük fel én azt akarom mondani magamról hogy egy rendőr vagyok, akkor azon a fehér papíron megjelenik a rendőr igazolványom annak az ember számára aki éppen ellenőrizni akar engem. Ezzel sok balhéból kitudott kerülni a sorozatbeli Doktor, de gondolom az igazi is. A harmadik tárgyat Rachelnek adta. Ismerős volt. Ez végül is egy karóra szerűség, csak sokkal nagyobb és bonyolultabb. Ezzel tudtál utazni térben és időben, de én azt hittem hogy csak bizonyos időutazók tudják ezt használni.
- Az első dolog egy szónikuscsavarhúzó. Kitud nyitni tárgyakat, lámpákat kapcsol fel, és az ellenséget is lefegyverezi egy kis időre. Fára viszont nem hat. A második egy pszichikai papír. Rengeteg lehetőséget nyújt nektek. Ha igazolnotok kell magatokat, csak felmutatjátok és az fog megjelenni ott amit a másik embernek el kell hinnie. Bankártyaként is lehet használni vagy ajtó nyitónak. Ez nagyon értékes, szóval nem lenne jó ha más ember kezébe kerülne és ti se vigyétek túlzásba a használatát. A harmadik dolog pedig segít nektek utazni abban az évben ahol vagytok, de más helyekre. Tehát csak térben utazhattok, de nem időben. Mint egy teleport. Ha együtt akartok utazni akkor mindannyitoknak meg kell fogni azt az illetőt akin ez van. Pluszban, akinél van ilyen dolog, azt feltudjátok hívni és egy hologram fog megjelenni. Jobb mint a telefon. Szóval ha Rachel-nél van ez a dolog és beszélni akar Emivel, akkor csak ki kell választania a nevét a menüben. Ennyi lenne. A többi már rajtatok múlik. - magyarázta a Doktor, majd elővette a többi két csapatnak is ezeket a dolgokat.
Daisy megkapta pszichikai papírt, Alexis a térutazó szerkezetet, és Alex pedig a szónikuscsavarhúzót. Nálunk én kaptam a térutazót, Calum a pszichikai papírt, Luke pedig a csavarhúzót.
Mikor mindenki megkapta a kis dolgokat, Rachel oda jött hozzám búcsúzás képpen.
- Ne csinálj semmi ostobaságot és vigyázz erre a két hülyére. - nézett Luke-ra és Calum-ra.
- Ránk nem kell vigyázni. De mi vigyázunk rá, ígérjük. - szólt Luke mosolyogva.
- Te meg vigyázz ne hogy Michael valami butaságot csináljon. - mondtam halkan bár az említett így is meghallotta.
- Én? Biztos vagyok benne hogy Ashton lesz az aki mindent felborít. - mutatott a dobosra ártatlanul.
- Hát persze. Hogy is ne... - rakta karba a kezét Ashton. Rachel adott nekem egy gyors ölelést majd elindultak az ajtó felé.
- Ajánlom hogy visszagyere értünk, Doktor. - szólt még utoljára Rachel, majd kilépett az ismeretlenbe, maga után becsukva az ajtót. 

2014 Július 17 Este Tizenegy óra, Detroit

You're like perfection, some kind of holiday

You got me thinking that we could run away

You want I'll take you there,

You tell me when and where

- Itt is vagyunk. - pördült egyet a Doktor a pult körül.
- Hova érkeztünk? - kérdezte Rachel. Fogalmam sem volt hogy hogyan fog nekik tetszeni az ötletem, de muszáj volt megosztani velük.
- Jöttünk becserkészni a 5 Seconds of Summer-t. - szóltam határozottan, mire ők csak bambán néztek rám.
- És azt hogyan akarod? - kérdezte Daisy kishitűen. Nos, valóban nem volt taktikám csak úgy ahogy jön.
- Hát.. itt van ez a masina. Majd berángatjuk őket és akkor elmagyarázzuk nekik az utat és a többi. - nyögtem ki nagy nehezen, és már kevésbé határozottan.
- Maci a málnásban-t akarsz velük játszani, vagy mi a szösz? - förmedt rám Alexis és én bólintottam egyet.
- Hát sok sikert hozzá. - szólt Rachel és elindult egy pad felé hogy leüljön. (Amit hozzá tennék hogy a sorozatbeli TARDIS-ban nincsen ott, de itt jó hogy itt van mert legalább van hova leülni, és nem a lépcsőn kell dekkolni.)
- Nem muszáj velem tartani. - mondtam ironikusan, de szinte mindenki leült a padra és én egyedül maradtam. - Akkor oké.
Kiléptem a TARDIS-ból és most valami raktál hely szerűségnél lehettünk. De ahogy jobban körbe néztem, tényleg úgy nézett ki mint egy aréna háttere. Messze valahol zene üvöltött és talán a One Direction játszott. Tehát mint előzenekar, a 5SOS-nak már végeznie kellett addigra. Nem tudtam merre menjek és egyáltalán ha találkoztam volna valakivel, mi a fenét mondjak? ’Hé Ashton... be akarsz ugrani az időgépembe?’ Mintha valami rossz randi szöveg lenne.
Mentem jobbra, mentem balra, folyosókat róttam, de sehol egy lélek nem volt. Találtam egy büfé asztalt és nagyon jól nézett ki rajta a sajt tál, ezért muszáj volt lopnom pár szemet. Mikor éppen az utolsót vettem volna be, valaki megkocogtatta a vállamat. Amint megfordultam, egy hirtelen magas srác állt előttem. A haja szanaszéjjel állt, fekete cuccban volt, és persze nem szabad elfelejtenem hogy pirosas hajszine volt.
- Megkérdezhetem hogy te mit csinálsz? - kérdezi egy kis rosszindulattal. Bár nem hibáztatom.
- Igen, megkérdezheted. - szóltam vissza, mert igazából nem tudtam mit mondjak.
- Azon kívül hogy nagyon tetszik a Green Day-es felsőd, szólni fogok az őröknek mert nem hiszem hogy te a stábhoz tartozol. - szólt határozottan, mire én bólintottam.
- Michael, hallottál már a Doctor Who-ról? - kérdeztem még mielőtt elindult volna. Egyenes válasz a legjobb válasz.
- Igen, hallottam. De mit akarsz ezzel? - nézett rám elgondolkodva.
- Lehet hülyének fogsz tartani, de mi van ha azt mondom, hogy találkoztam a Doktorral és megszeretnélek hívni téged és a srácokat egy utazásra a TARDIS-al... - percegettem a dolgokat. Michael rezzenéstelen arccal nézett rám miközben egy bébi répát csámcsogott.
- Igen, hülyének foglak találni. - vágta rá végül és fordulni akart volna de én megragadtam a karját.
- Kérlek, hinned kell nekem. Megmutatom akár most! - kérleltem és próbáltam a szívére hatni kis kutya szemekkel.
- Tulajdonképpen te mit szivtál?
- Semmit, na gyere már velem! - kérleltem.
- Figyelj...
- Michael, minden rendben van? - szólt egy hang a hátam mögül, majd elengedtem Michael karját. Mikor megfordultam majdnem kiugrott a szívem a helyéről annyira ideges lettem. Luke állt előttem élet nagyságban. Tudni kell rólam hogy imádom az összes 5SOS tagot, de ha választanom kéne egyet, akit igazán szeretek, akkor az Luke lenne.
- Ez a csaj azt állítja hogy van egy időgépe. - mondta Michael. Luke közelebb jött hozzám és gondolom végig gondolta hogy egy tízes skálán mennyire lehetek őrült.
- Valóban? És ezért szöktél ide be hogy ezt elmondd nekünk? - kérdezte, szinte úgy mintha hinne nekem.
- Nem szöktem be, ha nem itt landolt a TARDIS. - válaszoltam türelmetlenül. Luke lazán neki támaszkodott az asztal szélének, majd el vett egy sajtot a sajt tálról.
- És ráadásul elakar minket hívni egy útra. - tette hozzá Michael ahogy oda állt mellém és a az ujjával a halántékánál körözött, amivel mutatta hogy őrült vagyok. Ismét, nem hibáztatom őt.
- Mi a fene ez a kupakgyűlés? - hallottam egy erős Ausztrál akcentust ami kedves és vicces hanggal volt megspékelve.
- Ennek a lánynak állitólag van egy időgépe. - szólt Luke hátra a felénk közeledő Ashtonnak, majd mögötte Calum körvonala is kirajzolódott ahogy előlépett a folyosó sötétségéből.
- Persze, én is ezt szoktam mondani mikor részeg vagyok. - tette hozzá Calum és mind a négyen körbe álltak engem. Kellemetlenül éreztem magam, de egyrészt izgatottan is. Négy helyes Ausztrál srác állt körbe és olyan magasak voltak hogy mindegyikre úgy kellet felnéznem.

- Akkor ne higgyetek nekem, de gondolom ezt szeretnéd visszakapni. - szóltam és kirántottam Ashton kezéből a telefonját és elkezdtem rohanni ahogy csak tudtam. Sejtettem hogy ezzel ráveszem őket hogy utánam jöjjenek és akkor lássák hogy nem hazudok. A baj csak az volt hogy 1, Nem tudtam honnan jöttem és merre volt a TARDIS. 2, Magas Ausztrálok, hosszú lábbakkal járnak, és ráadásul sportos fiúk vagyis jobb futók nálam.
Az egyik folyosó közepén két kar hirtelen átkarolta a derekam és szinte felemelve cipelt a többi fiúhoz.
- Engedj el! Ehhez nincs jogod! - kiáltottam és próbáltam kitalálni hogy kifog ennyire. Aztán a Batman-es karkötőből és a többiből hamar rájöttem hogy Luke. A lábaimmal rugdostam a levegőbe hogy tiltakozzak ez a fogás ellen (bár nem volt annyira sok bajom vele...) de ő túl szorosan fogott ahhoz hogy véletlenül elengedjen.
- Neked sem volt jogod elvenni Ashton telefonját csak hogy utánad fussunk. - tette hozzá. A fiúkkal pár méterrel odébb találkoztunk, akik levegőért kapkodva támaszkodtak egy műanyag asztalnak. Hiába értünk oda, Luke még mindig nem rakott.
- Tessék. - nyújtottam Ashton telefonját vissza neki. Egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből és lecsekkolta hogy nem turkáltam bele. Nem az volt a szándékom amúgy se.
- Calum, hívd az őröket, kezd nehéz lenni. - szólt Luke, amivel megsértett. Nem vagyok én olyan nehéz! Csak ötvenhárom kiló. Azt igazán elbirhatta volna.
- Le is rakhatnál ám. - nyavalyogtam, hiszen már kezdett zsibbadni az összes végtagom.

- Persze és akkor most kinek a telefonját vinnéd el? - kérdezte költőien mire inkább nem szóltam semmit.
- De most komolyan, hogyan tudtál ide besurranni? Eddig senki sem tudott. - hitetlenkedett Ashton, mire én nem tudtam mit mondjak. Az igazat mondtam de nem hitték el.
- Már mondtam. A TARDIS itt landolt. - vágtam rá ismét és Michael csak nevetett rajtam.
- Azért akartam a telefonnal elfutni hogy akkor utánam jöttök és megmutathatom. Csak sajnos ez a szar aréna olyan nagy hogy már nem tudom honnan jöttem. - vallottam be őszintén. Michael még mindig csóválta a fejét, de Ashton arcán láttam hogy elgondolkodott. Luke-ot ugyebár nem láthattam mert még mindig erősen fogott, szinte a levegőben.
- A Doctor Who az csak egy kitalált történet, egy nem létező karakterekkel. Nem lehet utazni térben és időben. Az lehetetlen. - szólt Luke komoly hanggal és persze ha nem utaztam volna már kétszer is az időgéppel, akkor egyet értettem vele.
- Ti vagytok az egyik legkedvencebb bandám. Miért vágnálak át titeket egy ilyennel? Én csak jót akarok nektek. Nem tartozok az őrült rajongók közé. Bár most ezek után ezt nehezen tudom bizonyítani. - folytattam és elgondolkodtam hogyan tudnám őket rávenni arra hogy jöjjenek. És féltem attól hogy mi lesz ha Calum visszatér a biztonsági őrökkel? Akkor nekem lőttek.
- Szeretnék neked hinni ismeretlen dilis csaj, de már olyan sok fura emberrel találkoztunk akik simán átvertek minket. - magyarázta Ashton miközben karba tette a kezeit és engem méregetett. Éreztem hogy Luke izmai kezdenek kiengedni, vagyis fáradni. Nem volt egy így jó egyikünknek sem.
- Hol vannak?
- Itt. - hallottam Calum hangját, majd megláttam őt és három őrt. Végem volt. Próbáltam csendben elfogadni a sorsomat, ezzel is mutatni hogy nem vagyok őrült, sem erőszakos. Luke végre elengedett és szinte azonnal éreztem hogy nincs mit tenni és soha többet nem leszek már ilyen közel hozzájuk. Még egyszer hátrafordultam és láttam ahogy gondolkodva néznek engem amint az őrök megfognak és elkezdenek rángatni a kijárat felé. Még mindig a fiúkat néztem és agyaltam valami jó szövegen.
- Nem hittek bennetek, még is itt vagytok Detroitben és az álmaitokat élitek. Nos, nem hisztek bennem, nekem, de én is szeretném az álmomat élni. Ha most innen kiraktok engem, soha nem tudok visszamenni a TARDIS-ba és azt sem tudom hogyan menjek haza Brooklynba. Nincs nálam se pénz, se telefon. Nem kockáztatnám az életem miattatok, és soha nem hazudnék a példaképeimnek. - fejeztem be a monológot és a végét már kiabálnom kellett mert az őrök egyre távolabb vittek.
Ahogy sejtettem, csak kiraktak a hátsó ajtón az utcára és bezárták azt maguk mögött. Nem tudtam mit csináljak. Hirtelen pánikroham támadt meg és elkezdtem sírni. Csak leültem a földre, a sikátorban ami az aréna mellett volt és próbáltam valami jó ötletet kitalálni. Bárcsak a telefonomat vittem volna és akkor felhivhattam volna Rachelt hogy jöjjenek értem. Éhes voltam és szomjas. Meg féltem is hogy valami hajléktalan elkezd zaklatni. Mikor már teljesen ki voltam készülve, hirtelen az ajtó megnyitódott. A z utca lámpa alig világította meg az alakot, de a szakadt gatyáról és fekete tornacipőről tudtam hogy vagy Ashton, Luke, vagy Calum lehet az. Gyorsan felálltam, leporoltam magam és közelebb mentem az ajtóhoz, szembenézve a becsületemmel. Az alak közelebb lépett és a felcsillanó kék szemek elárulták hogy Luke jött ki értem.
- Meg fogom bánni és a fiúk is mérgesek lesznek rám, de gyere. Próbáljuk megkeresni a TARDIS-t. - biccentette a fejét az ajtó felé.
- Hiszel nekem? - kérdeztem még mindig a könnyimmel küszködve.
- Talán. Még nem tudom. - válaszolta és elindulta befelé. Magam mögött bezártam az ajtót és aztán én kerültem előre és én vezettem az utat. Egy szót nem szóltunk egymáshoz, mert kínos volt a helyzet.
- Szerintem csak enyhén be van drogozva. - állapította meg Calum mikor csatlakozott hozzánk.
- Én meg éhes vagyok. - nyavalygott Michael aki szintén velünk tartott aztán szótlanul Ash is csatlakozott.
- Engem érdekel hogy mi fog kisülni ebből. - vonta meg a vállát Luke és csak jött velem egy lépésben.
Sok sétálás és nézelődés után, amikor az utolsó remény folyosó volt bennem, végre megláttam azt amit kerestem és szinte futva megrohamoztam és bekopogtattam az ajtón.
A fiúk arcán láttam a ledöbbenést. A Doktor jó időzítéssel kinyitotta az ajtót és bemutatkozott a fiúknak.
- A Doktor személyesen. Igen, tudom. Máshogy nézek ki mint gondolnád. Majd bent mindent elmagyarázok de most be kéne jönnötök még mielőtt valaki észre vesz minket. - magyarázta sietve a Doktor.
- Mi? Tehát akkor ez tényleg igaz? - nézett felém csodálkozva Michael.
- Igen, igaz. Én csak szívességet akarok nektek tenni ezzel. Később majd megköszönöd. - mondtam egy ravasz mosollyal, mire Cal, Ashton, és Michael beléptek a TARDIS-ba. Mindegyikőjükből egy ’wow’ jött csak ki hirtelen. Viszont Luke még mindig ott állt mellettem.
- Reméltem hogy igazad van. Több okból is. És sajnálom amiért kirakattunk az utcára. - mondta megbánóan és én csak bólintottam és rámosolyogtam. Ezzel jeleztem azt hogy minden rendben.
- Ez így mind szép és jó, de nekem a kedvencem még mindig nincsen itt. - szólt Daisy nekem, azonban Ashton ott volt mellettünk és értett mindent. Kérdőn nézett rá.
- Alex, tudod, All Time Low srác, a haverotok. Azt akarom hogy ő is jöjjön velünk. - az utolsó mondatot már nekem mondta. Akaratosan hangzott, ezért muszáj volt teljesíteni neki, meg persze azt is szerettem volna hogy boldog legyen. Azonban még mielőtt bármit tettem volna, egy kiáltást hallottam.
- Várjatok meg! Én is jönni akarok! - egy fura alak kezdett el futni a TARDIS felé. Ismerősnek tűnt.
- Hé Alex, éppen rólad beszéltünk. Ugorj be! - nyújtotta ki neki a kezét Ashton és egy lendülettel Alex már be is libbent.
- Kívánom hogy életed végéig a kívánságaid így teljesüljenek. - nevettem Daisy felé, de ő rám se hederített hiszen maga Alex Gaskarth teljesen lefoglalta. Gondoltam hagyok nekik egy kis időt, én addig beljebb mentem az irányitó pult felé hogy lássam mi a helyzet a többiekkel. Rachel hamar rátámadt Michael-re és elmesélte neki hogy a TARDIS konyha részlegében mennyiféle kaja van. A Doktor beütötte a koordinátákat és közben Calum-nak és Alexis-nek tartott előadást. Ash, Alex, és Daisy együtt csevegtek. Luke viszont egyedül ott ült az egyik padon és csak csendben nézett körbe. Hezitáltam hogy leüljek e mellé, vagy sem. De végül úgy döntöttem hogy igen.
- Na, mi a véleményed? - kérdeztem és közben próbáltam nem túlságosan rá bámulni. De olyan hihetetlen volt hogy teljes életnagyságban és élő-lélegző formában ott volt mellettem.
- Le vagyok nyűgözve ismeretlen hölgyemény. - mosolygott rám már vidámabban, majd kapcsoltam.
- A nevem Emilia Williams, de hívhatsz Eminek is. - nyújtottam a kezem, mire megrázta.
- Luke Hemmings, bár úgy sejtem tudod. - mosolygott még mindig de már nem engem nézett, ha nem a Doktort ahogy irányítja a TARDIS-t.
- Igen, tudom. - vallottam be, majd csak a cipőmet bámultam.
- De hiába tudom a neved, számomra még akkor is ismeretlen vagy. Le merem fogadni hogy te több dolgot tudsz rólam és ez így nem fair. Szóval mesélj csak magadról. - nézett vissza rám kíváncsi tekintettel.
- Majd idővel mindent megtudsz rólam, amit tudni kell. Magamról beszélni nem igazán szeretek és azt sem tudom hogy mit mondjak . -vontam meg a vállam őszintén és ő bólintott.
- Rendben van. Remélem hamar megtudom a dolgokat mert kíváncsivá tettél. - szólt felém fordulva és csak kedvesen mosolygott miközben a szemeivel ment ide-oda, végig mérve a dolgokat az arcomon. Szinte ez az érzés rosszabb volt mikor a reptéren átellenőriznek hogy van e nálad valami veszélyes.

2014. Augusztus 22. Éjfélkörül, Seattle

"Throwing rocks at your window at midnight

You met me in your backyard that night"

- Itt is vagyunk. - szólalt meg végül a Doktor.
- Mi? De hát nem is mozgott meg ez az egész. - mondtam csodálkozva és Rachel is hitetlen volt ez ügyben.
- Sok év alatt én már kifejlesztettem a TARDIS-t és rezzenés nélkül tud elindulni és landolni. Ez a kis gépezet már akkor így nézett ki mikor a régi Doctor Who írójával és rendezőjével találkoztam. Csak az akkori technika nem volt olyan fejlett hogy rendesen lekopírozzák. Na de menjetek, szedjétek össze aki kell aztán lépjünk tovább. - utasította a Doktor.
- Én nem hiszem hogy akár egy centit is mozdultunk. - szólt Rachel méltatlankodva, így elindult az ajtó felé. Azonban mikor kinyitotta már nem a tetőn voltunk fényes nappal, hanem egy sötét kertben. - Oké.
Ennyi hozzáfűzni valója volt. Én a táskámat ledobtam a földre és kifutottam a kertbe. Ismertem a kertet, nem egyszer jártam itt.
Egy hatalmas Berni pásztor kutya jött felém és mintha megismert volna, végig nyalta a kezemet. Roney persze lehet csak alapból barátságos volt, hiszen több mint két éve nem láttam már. A rozoga hintánál találtam egy nem túl nehéz és nagy kavicsot, majd feldobtam az emeleti ablakra ami pont felém nézett. A fények kigyúltak a szobában és egy alak jelent meg az ablaknál. Lassan kikukucskált.
- Alexis kérlek ne akadj ki, de én vagy az Emi. - szóltam kissé fojtott hangon de azért kiabálva hogy meghallja.
- Ez valami tréfa? Chris te vagy az? - kérdezte hitetlenül a bátyára gondolva.
- Nem, én vagyok az. Begyszó! - kiáltottam vissza, mire Alexis lehúzta az ablakot és eltűnt. Féltem attól hogy nem hisz nekem és még egyszer megdobtam az ablakát, de semmi válasz nem jött.
- Most mi legyen? - kérdeztem Rachelt, de ő még mindig el volt bambulva hiszen ezen az egészen gondolkodott. Közben Roney lefeküdt a lábamra és megsimogattam a buksiját. Majd a ház hátsó ajtaja a lépcső tetején kinyitódott és Alexis jelent meg, felöltözve és egy táskával a kezében.
- Ki mondta hogy velünk jöhetsz? - ugrattam, mire megöleltük egymást jó szorosan hiszen már olyan régen nem találkoztunk.
- Nem tudom mi ez az egész de örülök hogy itt vagy és hajlandó vagyok valami nagy hülyeségbe belemenni, csak hogy izgalmas legyen. - mondta nevetve.
Bemutattam őt Rachelnek és a Doktornak majd elmagyaráztam neki hogy mi a helyzet.
- Tehát akkor ide ebbe az időpontba visszatudok jönni, mintha el sem mentem volna? - kérdezte izgatottan mire mind a hárman bólintunk.
- Ez a jó az időgépekben. - vonta meg a vállát a Doktor.
- Még van egy megállónk itt Seattleben. - szóltam hirtelen, mire Alexis kíváncsian nézett rám. - Csak nem gondolod hogy Daisy-t itt hagyom?!
- Hát persze. Akkor menjünk gyorsan. - indult meg Alexis a kapu felé és én meg követtem. Rachel meg a Doktor pedig ott maradtak ismét vitázni az élet nagy dolgain.
Régen voltam már a szülővárosomban, de azért tudtam még hogy merre kell menni. Szerencse hogy este volt mert nem lett volna kedvem ismerősökkel találkozni és magyarázkodni. Alexisel be nem állt a szánk amíg Daisy lakásához nem értünk. Ott ismét a köves dolgot használtam fel, a baj csak az volt hogy Daisy-nek tetőtéri szobája volt és az ablak máshogy helyezkedett.
- Mi lenne ha felhívnám? - kérdezte Alexis és én bólintottam, hirtelen eszembe nem jutott volna azaz ötlet. Maradtam volna a megszokott romantikus kődobálásnál.
- Haló? Bocsi ... igen... szedd össze magad, és gyere le. Küldetésünk van. Nem, nem vagyok részeg! Itt van Emi is! - erre a kijelentésre kinyitódott Daisy ablaka és amennyire tudott, kinézett rajta.
- Gyere már, sietnünk kell! - mondtam nevetve mert szinte még a sötétben is láttam az arcán hogy mennyire meg volt lepődve.
- Ez most valami vicc?
- Esküszöm nem.
- Adjatok öt percet. - mondta álmos hangon, majd tíz perc múlva pontosan meg is jelent a kapuba.
- Istenem mennyit nőttél! - ugortam szinte a nyakába és komolyan a sírás küszöbén voltam. El sem tudtam hinni hogy a két legjobb barátnőmmel végre ennyi külön töltött idő után, végre találkozunk. Jó, igazából el is sírtam magam, ők ketten meg csak kiröhögtek.
Miközben mentünk vissza Alexis kertjéhez, addig elmagyaráztunk mindent Daisynek. Fáradt volt és nehezen akarta elhinni a dolgokat, de mondta hogy ha én nem lennék most itt akkor tényleg el sem hinné, de így valamennyire hisz benne.
Végre mind az öten bent voltunk a TARDIS-ban és én leadtam a következő helyet a Doktornak.